𝐑𝐎𝐘𝐀𝐋 𝐅𝐋𝐔𝐒𝐇

𝟐𝟎. 𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓

CAMILLA

Lepergett már előttem párszor az életem, hiába mindösszesen huszonegy éves vagyok. Persze tagadhatnám a tényt, de nem szokásom a hazudozás, így be kell ismernem, azóta kerülök az ezek alapjául szolgáló helyzetekben, mióta James Alexander Morelli az életem részévé vált. Kezdve a St. Louis előtt lezajlott lövöldözéssel, egészen addig, míg a Diamond Island felrobbant és a romok maguk alá temettek minket.

Ha újra őszinte akarok lenni, nem magam miatt aggódtam egyik alkalommal sem. Talán az első másodpercekben, ám utána minden figyelmemet a férjem szerezte meg, mintha csak önkényesen megkapta volna tőlem az legfontosabb prioritás címet. Bár, ha jobban belegondolok, nekem ebbe nem sok beleszólásom volt. Amint egyre többet keresztezték az útjaink egymásét, tagadhatatlanul úgy váltunk egyre inkább a másik rögeszméjévé, mert az égiek lássák a lelkemet, én igyekeztem gátat szabni ennek a folyamatnak - különösen abban a két hónapban, míg tudatosan kerültem a férfit -, de rá kellett jöjjek, az én esetemben nincs olyan forgatókönyv, amiben Jimmy nem szerepel.

Az álmaimon kívül szintén minden éber pillanatomban elkalandoznak a gondolataim felé, még akkor is, ha vele vagyok. Ha pedig nem, akkor különösen. Azt ugyan nem tudom, mi jár az ő fejében, de a cselekedetei és a felém intézett szavaiból merem feltételezni, hogy az ő gondolatainak legnagyobb részét én foglalom el.

Éppen ezért nem meglepő módon amikor az a fiú a hasába szúrta a kést, úgy éreztem, mintha én szenvedtem volna el a támadást.

Persze nem kellett sok, hogy a többiek felfigyeljenek a bajra, mivel olyan erővel visítottam, hogy talán még Milo és Maria is hallotta a birtokon. Gabriele és Alberto rögtön a segítségünkre siettek, habár a fiú eltűnt addigra, mintha csak a föld nyelte volna el, de végül nekik köszönhetően tudtam Dr. Dupont házához száguldani a férjemmel az anyósülésen.

Úgy tűnik, a Ferrari nem véletlenül piros színű, mivel az utasterében is rendszeresen jelenik meg ez a szín - sajnálatos módon vér formájában. Ezúttal Jimmyé terítette be a bőr üléseket, mintegy motivációként szolgálva, hogy tövig nyomjam a gázpedált, korábban rám nem jellemző módon.

Nos, ez volt a pillanat, amikor végérvényesen búcsút mondhattam a jókislány jelzőnek, ha esetleg a hetes körzet rendőrkapitányának pofán vágása nem előzte be a Halálos iramban-filmekben is megirigyelhető vezetési stílusomat. Ezek után elmehetnék valami illegális gyorsulási versenyre is, ha pénzre lenne szükségem.

Szép is lenne. A don felesége autóversenyzőnek áll. Ez lenne az évszázad híre. Vagy botránya. Ezen a ponton már nem tudom.

A néhány nappal ezelőtt tanúsított vakmerő viselkedésemmel ellentétben most különös óvatossággal törölgetem Jimmy sebét a fertőtlenítővel átitatott vattával, mert látom a megfeszült izmait és az összeszorított szemeit. Fáj neki, de sosem vallaná be, inkább úgy tesz, mintha az égvilágon semmi sem történt volna vele, holott az ágyból is nehezen tud kimászni.

- Tudod, nincs itt senki sem rajtam kívül - szólalok meg, ezzel megtörve az eddigi csendet. -Nem muszáj játszani a rettenthetetlent.

A férfi kinyitja a szemeit, majd azonnal az arcomra néz.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz!

És mintegy megerősítésként, megrázza a fejét, de nem ver át. Ismerem már, mint a rossz pénzt, ezért elég egyetlen pillantást vetnem a zöld szempárra, hogy lássam bennük az igazságot.

Férfiak és az ő makacs természetük.

- Hát persze! - sóhajtok fel, miközben leteszem a kezemből a vattát, hogy a kötszer vegye át a helyét. - Végül is hat napja hason szúrtak, és ugyan csodával határos módon egyetlen szerved sem sérült meg, azért Dupont összevarrta a sebet és a kaptál vért a rögtönzött műtét utána, de ez olyan, mint egy szúnyogcsípés. Vagy nincs igazam? - Ezúttal az én szemöldököm szökik fel. - Jimmy, mondtam neked, hogy nem szégyen, ha néha kimutatod az érzéseidet. Gyakorlatilag a homlokodra is lehetne írva, hogy fájdalmad van, mert nem vagyok hülye, látom rajtad, de nem vagy hajlandó bevenni a fájdalomcsillapítót. Ha így haladunk, bele kell csempésznem az ebédedbe vagy a teádba.