Akarva-akaratlanul Taehyung ff.

Prológus

Egy kislány hintázik a játszótéren. Majdnem minden nap kint van, de azt a kisfiút, aki most szintén itt van, egyszer se látta. A kisfiú odasétál a kislányhoz, és megkérdezi, hogy leülhet-e ő is hintázni.

- Persze! Téged, hogy hívnak? – Kérdi a kislány.

- Taehyung vagyok.

- Engem Yoorának hívnak! Hogy-hogy itt vagy? Nem láttalak még itt.

- A szüleim csak nagyon ritkán engednek ki ide.

- Ja értem. Játszunk együtt? – Kérdi Yoora izgatottan.

- Hát nem is tudom. Lassan haza kell mennem, nem engedtek el sokáig. – Feleli Taehyung szomorkásan.

- Hááát jó, akkor csak hintázzunk?

- Az jó lenne.

És azt is tették. Csak hintáztak, néha egy-két szót beszélgettek, de az idő nagy részében, amíg együtt voltak, nem beszéltek. Mivel ősz volt, így hideg volt, ám a kislányon csak egy vékony hosszúujjú volt. A fiún, akin vagy 3 felső volt, a pulcsiját levette és odaadta a kislánynak, mert látta, hogy reszket. A lányka nem mondott semmit, némán megköszönte.

Még ültek ott egy darabig, de a fiú felállt, a kislányt megölelte, majd elindult haza. A pulcsi megmaradt a kislánynak, örült is neki, de egy idő után már nem találkoztak a játszótéren, és így a kislány is egyre ritkábban járt oda. A rejtélyes fiú és pulcsija lassan elfelejtődött, mint egy régen olvasott könyv tartalma.

A fiú elég sokáig emlékezett, sőt talán még felnőttkorában is sokszor előjött a kedves emlék, ha például otthon járt, vagy egy játszótérre tévedt, de neki is a leghátsó sarokba raktározódott el e szép emlék.