Akarva-akaratlanul Taehyung ff.

2. Fejezet

Vigyorogva állok a nagy üvegajtó előtt. alig várom, hogy bemenjek, de most mégis hezitálok. Mi fog ott bent várni? Vajon befogadnak? És ha valamit elrontok, egyből vicc tárgya leszek, hogy milyen béna az újonc?

Ezekkel a gondolatokkal indultam be, az arcomon már lankadó mosollyal. Mikor beértem balra volt a recepció, ahol egy ragyogó arcú, rövid barna hajú lány ült. Gondolom ő itt a recepciós, mondjuk ki más lenne? Miközben oda battyogok hozzá, körülnézek, ha már itt fogok dolgozni. Gyönyörű ez a hely. Nem túl kirívó, de amilyen egyszerű, olyan csodálatosan nyugodt is. A lány nem néz fel, de miután köszönök neki, már teljes mértékben rám koncentrál, és szerintem azt a mosolyt, amivel rám nézett még Busan-ban is érezték volna.

- Seong Yoora? – Kérdezte.

- Igen, én volnék!

- Kim Taehyung-hoz jött ugye, állásinterjún már volt. Üdvözöllek nálunk! Érezd magát otthon, annak ellenére is, hogy ez egy munkahely. Én Yang Alexia vagyok. Mostantól bármi van hozzám fordulj és segítek! Ha az ebédedet kéne átvenni, én átveszem, sőt meg is rendelem neked. – Konkrétan, annyit beszélt, hogy már az én szám száradt ki, de ennek ellenére nagyon szimpi a csaj.

- Öhm, rendben és köszönöm. Merre kell mennem?

- Jaj, ugyan, ezért vagyok. Itt elmész a folyosón végig, majd jobbra a 2. ajtó. Taehyung már várj téged. – mondta, majd egy utolsót még rám mosolygott, majd folytatta azt, amiben megzavartam.

Elindultam, és a folyosón végig reklámplakátok voltak kitéve a falra, vagy éppen egy csapat pózolt egy reklám előtt. Amint odaértem, lassan bekopogtam, majd miután egy bejöhet elhangzott, beléptem.

Hogy én még az életben nem láttam olyan jó pasit, mint aki ez a férfi, az fix. Konkrétan egy műalkotás. A fekete haja ami félig a szemébe lóg, egyáltalán nem zavarja. Egy fehér ingben és egy krémszínű mellényben, valamint egy hozzá illő krémszínű szövetnadrágban van. És végül az arca. Én nem tudom, hogy létezhet egy ilyen teremtmény, de mintha ez égből pottyant volna le, olyan tündöklő arca van. A szeme annyira sötét, szinte már fekete, de ha jobban megnézi az ember, láthatja, hogy az barna.  Ez a kontraszt ellentétet sugároz, mivel a haja és a szeme sötét, ám az arca, mintha maga a nap lenne. 

Azok a ragyogó szemek, melyekkel ha tovább szemezek, itt helyben összeesek, hiszen úgy néz, mintha én lennék a következő áldozata maga az ördögnek. Illetve, amivel vagy már 2 perce néz, mivel zavaromban köszönni is  elfelejtettem. 

- Jó reggelt, elnézést a késésért! – Mondtam gyorsan, rákvörös arccal. 

- Jó reggelt. - Az a bársonyos hang, sose hallottam még senkit ilyen szédítően beszélni. - Ilyenkor kell beérni a munkahelyére? Már elmúlt 8 óra. Mit csinált, hogy nem ért ide időben? – Kérdezte végül.

- Hát tudja, elfelejtettem este ébresztőt beállítani és későn keltem... - Alig mertem ránézni, pedig nem olyan, akit nem néznék szívesen.

- Hát rendben, most elengedem, de csakis azért, mert ez az első napja, de többször nehogy előforduljon! – Néz mélyen a szemembe. – Foglaljon helyet.

- Nem fog, és köszönöm!

Gyorsan leülök az egyik asztalhoz ami üres volt, mivel ezen kívül még volt az irodában 2, a főnökéjén kívül.

Most nézek csak igazán körbe, hol is fogok dolgozni. Ez a hely is egyszerű, de mégis elragadó. A falak zöldek, az ajtó mellett van egy fogas ahová a felesleges ruhadarabokat lehet akasztani, egy szekrény az ajtó másik oldalán, egy köralakú, szürke, puha szőnyeg és a 4 asztal. Amilyen kicsinek tűnik, olyan nagy ez a hely.

Amint a főnökre pillantok, rá kell jönnöm, nem lesz ez egy sétagalopp. Rám néz, és azt olvasom ki a szeméből, hogy ő is ezt gondolja.