Akarva-akaratlanul Taehyung ff.

36. fejezet

Taehyung szemszöge

Két kibaszott nap. Kettő napja már, hogy Yoora eltűnt.

Azon a napon – mikor történt az eset –, azért voltam távol olyan sokáig, mert egy nagy dologra készültem. Mivel már megkértem Yoora kezét, és ő igent is mondott, így arra gondoltam, belekezdek a házasságkötés munkálataiba. A tengernél akartam elvenni, ott, ahol egy hétvégét töltöttünk, azaz a nyaralónknál. A helyszín már le is lett fixálva, már csak az időpont hiányzott, amit persze vele akartam megbeszélni, csak úgy, mint a többi dolgot is. De arra egyáltalán nem számítottam, hogy pont ezen a napon rabolják őt el. Mert igen, nagy valószínűséggel elrabolták.

Még aznap értesítettem a rendőrséget, hogy a menyasszonyomat sehol se találom. Se a cégnél nem volt, se otthon. Mindenkit körbe kérdeztem, akivel olyan kapcsolatban volt, még Hayannal is megszagoltattam pár ruháját, reménykedve.

Mikor a rendőrségen ültem egyedül teljesen rosszul voltam, és kétségbeestem. Aggódtam, hogy mi lehet vele. Féltem, hogy bántják őt, és esetleg meg... gondolni se merek arra, hogy miket művelhetnek vele. Reméltem, hogy nem esik komolyabb baja.

Magamat hibáztattam, pedig mindenki azt mondogatta, hogy nem az én hibám ez. Francokat. Volt egy sejtésem, hogy nem csak úgy elrabolták őt, oka volt annak, hogy pont őt, és talán ez az ok én voltam. És ez a tudat szétmarcangolt belül.

Mikor behívtak, elejétől a végéig elmondtam az aznapi napomat, és hogy mikor láttam utoljára Yoora-t.

- Sajnálom, Mr. Kim, de amíg le nem telik a 24 óra, addig nem tehetünk semmit. Ha nem jelenik meg vagy nem ad magáról életjelet, akkor csak a letelt időtartam után tudunk intézkedni. De a jegyzőkönyvet felvehetjük most is akár – tette hozzá látva a dühös arcomat.

Ezután elővett egy mappát, és felvezette Yoora adatait és az eset körülményeit. Én feszülten ültem végig, mert eléggé lesúlytó volt az, hogy konkrétan nem foglalkoznak az üggyel egy egész napig. Egy nap alatt elég sok minden történhet, hát nem gondolják?

Fáradtan, mégis éberen hagytam el aznap a rendőrséget. Kivoltam, nem tudtam hova tenni a biztosurakat és magát a helyzetet se.

A mai napot is érzéketlenül zártam. Ebben a két napban rájöttem, hogy Yoora hiánya szörnyen hat rám, mintha nem is élnék, csak léteznék. Csak hasznavehetetlenül tengetem a napokat, mind azon rágódva, mi lehet vele és miket élhet át. Egy percet se tudtam aludni, ha lecsukódtak a szemeim, egyből ő ugrott elém, ahogy sírva és teljesen magányosan magába roskad.

3 nap múlva

Az irodában is mindenki kedvtelenül bolyong. Dolgozunk, de közben érzem, hogy mindenki máshol jár. Mintha ez a szerencsétlenség után mindenkivel történt volna valami rossz.

Ez a három nap megint csak szörnyen telt. Yoora hiánya olyan volt, mintha kiszakítottak volna a szívemből egy darabot, mintha minden levegővétel egy kínkeserves akció lenne. Mintha a föld minden egyes nappal előrehaladva kicsúszna a talpam alól.

Semleges arckifejezéssel indultam haza. Elköszöntem mindenkitől, majd az autómhoz érve kinyitottam azt. Beszálltam, majd már siettem is haza. Illetve siettem volna, ha otthon a gyönyörű menyasszonyom várna. De mivel ez nincs így most – és nem is tudom meddig, remélem, nem sokáig, mert azt nem bírnám ki ép ésszel –, ezért komótosan vezettem a házunkig. Yoora a lakását már nem bérli, véglegesen hozzám költözött, pont nem rég. A költözés néhol nehezen és stresszesen telt, de a nap végén egymás ölelését élveztük egy kiadós és élvezetes ágytorna után. Istenem, de hiányzik...