Akarva-akaratlanul Taehyung ff.

35. fejezet

Yoora szemszöge

Boldogan sétáltam a buszmegállóba, hogy minél hamarabb a munkahelyemre érjek. Szinte üvöltöttem örömömben, olyan jól telt a kis kiruccanás óta a sorom, hogy nem tudtam nem örülni.

Először is minden a Hyejin-nel és Jungkook-kal való vacsoránkkal kezdődött. Nagyon jó volt az egész, és már a következő duplarandit tervezzük. Az utána lévő két-három napban a lakásomat intéztük el, hiszen sikeresen átköltöztem Taehyung-hoz. Először azt hittem, hogy nehéz lesz, hiszen minden költözés az szokott lenni általában, de nekem prímán ment az egész. A kutyák is és mi is nagyszerűen el vagyunk, szóval ez dupla öröm. És akkor a jelen jóhíre az, hogy végre sikerült a cégnél egy remek reklámot összehozni, amit jó pénzért el is adtunk. Ebbe a munkába konkrétan mindenki benne volt, szóval tartottunk is utána egy kisebb összejövetelt, persze nem akkorát, mint karácsonykor, de ez messze jobban sikerült, mint akkor – mármint a hangulatot és a történéseket illetően.

Még a busz látványán is felsikoltottam örömömben, amit a többi ember egy furcsa pillantással díjazott, pár iskolás srác pedig fel is nevetett, de nem nagyon izgatott. Halkabban, de mégis örömmel az arcomon ültem le egy üres helyre.

Hogy miért nem Taehyung-gal megyek és az autójával? Hát, ma ő egyáltalán nem jön be, hiszen egy fontos megbeszélésre sietett még korán reggel egy másik városba. Említette a nevét a helynek, de nem nagyon jegyeztem meg. Elvoltunk foglalva mikor megemlítette nekem, de pont az érdekelt akkor, mikor épp, khm, élveztük egymás társaságát. Szóval nem tudom a hely nevét, ahol épp van. De fog jönni, csak majd olyan egykor vagy kettőkor.

Az ablakon bámultam kifelé, amíg meg nem álltunk. Leszálltam, majd ugrándozva tettem meg azt a pár métert a nagy üvegajtóig, amelyen gyorsan beléptem. Mindenkinek köszöntem, akivel találkoztam. Az irodába érve levettem magamról a fekete dzsekimet, köszöntem Eun-Ji-nak és Jimin-nek, majd neki álltam az aznapi munkámnak.

Arcomon széles mosollyal intéztem el a különféle felkéréseket, készítettem el néhány reklámot és mentünk le a stúdióba, ahol egy nagyszerű filmet hoztunk össze. Még Min-Kyung-gal is elég jót beszélgettem, pedig láttam rajta, hogy valamiért ideges. Meg is kérdeztem, hogy mi történt, de nem mondott semmi különöset, így ráhagytam. Persze belül majd megevett a kíváncsiság, de tűrtőztettem magam.

A délután is egész gyorsan eltelt, egészen addig, míg azon kaptam magam, hogy négy óra, azaz vége a műszaknak. Pislogva néztem Tae hült helyére. Egész nap nem jött be, és nem is jelentkezett? Ez nekem gyanús. Bár hirtelen egy rossz és ijesztő érzés kezdte befúrni magát az elmémbe és a szívembe egyaránt.

Kapkodni kezdtem a levegőt, azt éreztem, hogy egy kötél rá van csavarva a nyakamra vagy, hogy két kéz erősen szorítaná, s mindjárt megfulladok.

A táskámból kikaptam egy üveg vizet és abból ittam jó pár kortyot, amíg nem éreztem már a fojtogató érzést.

Még mindig nem volt valami rendben, de a táskámat és a kabátomat felkaptam, úgy léptem ki az ajtón a folyosóra. Dülöngélve lépkedtem az üres és a csendben ordító keskeny folyosón, egész testemben egy furcsa pánikkal.

Eun-Ji és Jimin hamarabb elmentek, hiszen a három hónap múlva tartott esküvőjüket szervezik folyamatosan. Most épp ruhákat mentek próbálni.

Apró, de mély sóhaj hagyta el a szám, mikor hirtelen megszédültem, és a falnak dőltem. Fura, émelyítő érzés kerített hatalmába, a szemem is elhomályosult – egyáltalán nem tudtam hová tenni ezt a helyzetet.

Egy nagy kezet éreztem a derekamra simulni, majd egy erős ütést a fejemen. Leütöttek, de a kezek tartották ájult testemet.

Rosszul voltam, s még eszméletlenül is éreztem azt a tipikus hányingert. Éreztem még, ahogy karjaiba kap, és elindul velem valamerre. Arról fogalmam se volt, hogy most mi lesz, csak a fájdalom volt velem és a tudatlanság. A félsz, hogy lehet, most elrabolnak, és majd fogva tartanak. Reméltem, hogy nem így lesz, de mélyen legbelül tudtam, nagy valószínűséggel elraboltak.