Akarva-akaratlanul Taehyung ff.

24. fejezet

- Mesélj! – dőlt le mellém a kanapéra Hyejin.

A szokásos pénteki randevúnkat élveztük, mint mindig. Beszélgettünk, zabáltunk, ittunk és valamilyen idióta sorozatot néztünk. Néhanapján elmentünk bulizni. A mai egy egyszerű pletyizős nálam alvás lett – ahogy szokott lenni általában. Azért nálam, mert Hyejin lakótársa egy igen csendes lány, és este egy kis köhögéstől is idegbajos lesz. Így mindig nálam vannak ezek.

- Ugyan, mit? Nem történt semmi érdekes mostanában – hárítottam, bár magam se tudom, hogy mit és miért.

- Jaj, ne kéresd már magad! Hogy haladtok a lovagoddal? Tűkön ülök, hogy végre halljak valamit! – tette két kezét arcára, így még drámaibbá téve a helyzetet.

- De hát mindent elmondtam már, Hyejin – nevettem. – Meséltem, hogy milyen volt, mikor először lefeküdtünk. Azt is, hogy miket csináltunk mostanság... Mi kell még? – néztem rá hitetlenkedve, hiszen az ő élete teljesen más, mint az enyém. Az övé a buliké, a pasiké, az izgalomé. Míg az én életemben inkább az érzelmeken, az együtt töltött időn van a hangsúly főleg.

- Jó, de olyan furcsa, tudod? Nagyon örülök, hogy végre te is bepasiztál. Már olyan régóta várom ezt, el sem tudnád képzelni mióta! – kérdőn néztem rá, hátha kiböki, s így is tett. – Gimi óta, barátném. Gimi. Óta.

- Na, látod. Előbb-utóbb teljesült a vágyad – válaszoltam rá szórakozottan, majd felültem, és a lábaimat felhúzva rájuk könyököltem.

- Mi a baj, Yoora? – ült fel Hyejin is, mire rá néztem. Sose tudtam neki se hazudni, csak úgy, mint Yoongi-nak. Egyszerűen a hozzám közel álló embereknek képtelenség hazudnom. Meghasadna a szívem, ha el kéne titkolnom valamit.

- Már megint álmodtam – vettem a kezembe a sima kék párnámat, és azt gyűrögettem miközben mondtam. Nem gondoltam, hogy húzom az időt kerítéssel, semmi értelme nem lenne, ha Hyejin ennyiből is levágta, hogy valami nem kóser. – Ez most már nem a kisfiús – azaz Taehyung-os – álom volt. Egy teljesen szürke helyiségben voltam, és hiába kiáltottam segítségért, nem hallott senki, és én sem hallottam mást. Illetve valamilyen ismerős hangot észleltem, de nem emlékszem már teljesen és egyáltalán nem ugrik be, ki lehetne az. A lábammal történt valami. Egyszer csak megjelent egy magas és sovány ember, de fogalmam sincs ki lehetett – fejeztem be kissé párás szemmel, mintha melegebb lenne itt, nem?

- Az igen babám, elég vadakat álmodsz, meg kell hagyni – csóválta meg a fejét. – Vajon ez most mit jelenthet? Mert biztos van jelentése, az fix. Az eddigieknek is volt, nem hiszem, hogy ennél romlana el varázslatos a képességed – vakarta meg az állát gondolkodóan.

- Milyen képességről beszélsz, te lány? – kacagtam fel hangosan. – Ez inkább átok, nem képesség.

- De mégis ez miatt találtál rá a gyermekkori szerelmedre... vagyis jó barátodra – mutatta meg fogsorát egy széles mosollyal. – Illetve ez is rásegített.

- Jó, akkor tényleg jó volt ez. De most nem. Tudod milyen rossz minden nap ezt álmodni? Szegény Taehyung-ot minden este átrángatom, vagy nekem kell átmennem. Szörnyű. Mármint az álom, nem a járkálás és az eltöltött idő. Az inkább a legjobb benne, csak jobb lenne, ha nem ilyen körülmények miatt valósulna meg ez... És ráadásul, dettó ugyanazt mutatja mindig, amióta elkezdődtek ezek a rémálmok. Semmi új dolog, más pozíció, az emberből is mindig ugyanannyit látok, mégsem tudom ki, nem ismerem fel – borultam ki, és a hajamba túrtam szépen lassan.

- Jól van Yoora, nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Ahogy mondtad, előbb-utóbb kiderül, hogy mit is jelent. De mindenképp megpróbálunk valami megoldást keríteni rá, okés? Nem maradhat ez így – karolt át Hyejin, ami nagyon jól esett, főleg most.