Akarva-akaratlanul Taehyung ff.

34. fejezet

Taehyung szemszöge

Összekulcsolt kézzel, nevetve lépdeltünk a szemcsés homokban a parton. A szabad kezünkben fogtuk a cipőinket, míg egymást próbáltuk lekörözni a jobbnál jobb sérüléses sztorikkal.

Imádtam az ilyen pillanatokat Yoora-val. Csak elvoltunk egymással, nem csináltunk semmi különlegeset, de mégis jobban elszórakoztunk, mintha valami szórakozóhelyen lettünk volna. Persze ott is jól érezheti magát az ember, de mikor csak Ő és én vagyunk magunkban és mindenféléről beszélhetünk önfeledten, na, annál nincs jobb.

- Nem megyünk bele megint? – kérdezte egyszer.

- Dehogynem. Verseny kivetkőzik le hamarabb? – néztem rá kihívóan, majd a kezét elengedve bújtam ki a pólómból és a farmeromból.

- Ez nem ér! – vetkőzött le gyorsan ő is, ahhoz képest tényleg gyorsan, hogy én jóval előtte kezdtem el. Majdnem beelőzött. – Jó, akkor verseny, hogy ki megy bele hamarabb? Most!

Ezzel berohant a tengerbe, olyan sebességgel, félő volt, hogy elesik. A lábait magasra emelve lépdelt a vízben, majd felém fordulva kinyújtotta a nyelvét, majd újra hátat fordított nekem, és háttal egyenesen bedőlt a vízbe.

Beszaladtam a tengerbe én is, majd Yoora-hoz siettem, és a víz alá lebukva húztam fel.

- Megvagy! – csíkiztem meg a derekát, mire nevetve összegörnyedt a kezem alatt.

- Jó-jó, e-elég lesz! – nevetett még mindig, s pár másodperc múlva kiegyenesedett, mivel már nem mozgattam az ujjaimat rajta.

- És most, hercegnőm? Mit kívánsz, mit csináljunk?

- Hmm, nem is tudom. – A kezeit a nyakamra akasztotta, majd homlokát neki döntötte az enyémnek. – Talán közelebb hajolhatna, és megcsókolhatna. De ez csak egy öt- - halkult el, mivel a számat rátapasztottam az övéire, ahogy kérte.

- Ez megfelel önnek? – váltam el tőle vigyorogva, majd a jobb kezemet felvezettem az arcára, és lassan cirógatni kezdtem puha bőrét.

A sötét égbolt alatt, a tengerben állva és Yoora bőrét simogatva azon gondolkodtam, hogy ez a pillanat tarthatna örökké is akár. Itt maradhatnánk, és élhetnénk a saját kis közös életünket a tengerparti nyaralónkban.

De aztán Yoora szemeibe pillantottam, és rájöttem, hogy tökmindegy hol vagyunk. Teljesen lényegtelen az, bárhol is lehetünk, nem a helyszín számít. Hanem az, hogy Yoora-val vagyok. Lehettünk volna akár egy tengeralattjáróban a tenger közepén, vagy egy repülőn, ami éppen Alaszkába tart, vagy Las Vegas-ban egy kasznióban. Bárhol a világon, nem számítana, mert ha ő ott van, akkor nyugodt lehetek, és csak ő a lényeg akkor.

- Nagyon elbambultál. Min gondolkozol? – törte meg a csendet a kellemesen csengő hangjával és a sötétben is tündöklő mosolyával.

- Rajtad. – Mondtam ki kerek-perec, mire meghökkenve pislogott rám vissza.

- Rajtam? Mégis mit? – nevetett fel, és még jobban megszorította a nyakamat.

- Mindenen. Hogy milyen fenséges az, hogy vagy nekem – feleltem, és közelebb húzva magamhoz újra megcsókoltam.

- Ezt én is elmondhatom, ugyanis piszok szerencsés lettem azzal, hogy te is vagy nekem – hangosan felnevettem ezen, mire Yoora kérdőn nézett rám.

- Előtte nem voltál szerencsés? – kérdeztem röhögve.

- Hát nem nagyon. Képzelheted milyen szerencsés voltam, ha minden utolért, ami egy embert utolérhet.