Akarva-akaratlanul Taehyung ff.

14. Fejezet

Éppen a Naruto-t néztük, miközben elfogyott a csokiszósz. Már itt vagyunk egy ideje - körülbelül másfél órája -, és egymásnak dőlve feküdtünk, néha beszélgettünk.

- Gondolkodtál az emléken? - szólalt meg Tae, miután vége lett a résznek, így a csillagokat kezdtük el nézni, és az eget bámultuk.

Igazán kényelmes Taehyung karjaiban feküdni, azt meg kell hagyni. Hozzá tudnék szokni ehhez.

- Ami azt illeti, nem igazán. Nem is jutott mostanában eszembe - húztam ez a szám. Tényleg nem volt mostanában ez az eszembe.

- Én igen, és szerintem egy gyerekkori emlék lehet, nem? Ami régen történt, az nekem mindig kiesik, vagyis a legtöbb dolog. Mikor haza megyek, néha a GPS-be kell be írnom a szüleim házát - röhögött fel, majd elkezdte simogatni a hajam, ami nagyon jól esett. Mivel már beesteledett, így hideg is van, és én nem készültem vastagabb ruhával, de szerencsére Tae hozott egy pokrócot, tehát azzal bugyoláltuk be magunkat a csípős levegő ellen. Konkrétan egymáson fekszünk - én Tae-n -, mivel nem 5 méteres a takaró.

Én is nevettem, és jobban elgondolkodtam a kérdésen. Talán nekem is egy gyerekkori emlék lehet nem? Hiszen van olyan emlék, amire speciál én magam nem emlékszem, miközben a szüleim eltudják mondani az egész sztorit részlet pontosan - ha az több 20 éve is volt.

- Lehet igazad van - biccentek egy aprót, bár nem láthatja.

- Hát igen, nekem mindig igazam van - ült fel. Maga felé fordított, és lassan közelített a csodálatos arcával felém. A rózsaszín ajkai már szinte csillognak a hold és a körülöttünk lévő lámpák fényétől. Feketén ható szemeivel pedig úgy fürkész, hogy mindjárt alá fekszem. Na jó, azért nem, de ki tudja? Lehet egyszer annyira be piálok, hogy azt se fogom tudni, hogy fiú vagyok-e vagy lány.

Ám ajkai lassan, óvatosan mozognak az enyéimen. Mohón, de mégis lágyan, mintha éhes lenne, de nincs étvágya. Nyelve pár másodperc után engedélyt kér, hogy a számba férkőzhessen, amit meg is adok egyből. Be kell valljam, nem sokszor csókolóztam eddigi életem során, és eléggé ügyetlen is vagyok benne, de ez a csók azt a keveset is felülmúlja. Egyszerűen olyan, mint kisgyermeknek az édesség: édes, kívánja, és nem bírja nélküle. Egyik kezét nyakamra helyezte, míg a másikkal a derekamat cirógatta. Baromi jól csókol, és még hozzá érzéki is. Ez a pasi egyre csak pozitív csalódás, az eleinte morcos és kemény főnökúrhoz képest.

- Abba kéne hagynunk már, nem? - szakadok el tőle, egyrészt a levegőhiány, másrészt az alhasamban szélsebesen repdeső lepkeraj miatt. Az arcom ég, teljesen zavarba vagyok, ha egy vödör jégbe dugtam volna a fejemet, akkor sem hűlt volna le.

- De, mert ha nem, akkor itt helyben teszek olyat, amit azt hiszem nem látnának szívesen az itt elsétálgató idősek se - s ajándékozott meg egy észveszejtő félmosollyal.

Közben engedett a szorításból, ami a derekamat érte, majd lassan arrébb csússzant, teret hagyva, a közöttünk vibráló érzéseknek.

- Ezt nézd! - mutatott fel az égre a mutató ujjával. Felnéztem, és a szám egyből tátva maradt. Megannyi csillag haladt éppen el a fejünk fölött, az égen. Csak néztem, majd mikor Taehyung-ra pillantottam, Ő nem is az eget, hanem engem nézett. És ekkor újra egymásba forrtak ajkaink. Nem ő kezdeményezett, hanem én. Ismét faltuk egymást, és ez most teljesen más volt. Nem érzelmes, meg óvatos, hanem vad és vágykeltő. Arra eszmélek fel, hogy már alatta fekszem. Nem tudom ki ez a férfi, de irtó jól csinál bármit, amit elkezd - most ez épp a nyakam és a kulcscsontom behintése apró csókokkal.

- Tae - szolítottam meg, de nem olyan könnyen, hiszen már a combjaim között is bizsergést éreztem - nem csak ott, ahol Tae végig csókolt -, valamint egy felettébb kemény dolgot... Igen, Tae különösen felizgult, de nem csak ő. Ezért ezt a momentumot választottam, hogy leállítsam magunkat.