Akarva-akaratlanul Taehyung ff.

22. Fejezet

Yoora szemszöge

- Nem hiszem el! – nézett rám hitetlenkedve kedves Yoongi barátom, miközben a jeges americano-ját szürcsölgette. – Tényleg lefeküdtetek? Viccelsz.

- Yoongi! Csöndesebben... de igen, lefeküdtünk – vittem lejjebb a hangomat, mire éreztem a pírt felszökni az arcomba.

Kedd volt, és munka után beültünk Yoongi-val egy közeli kávézóba. A hétvégét meséltem neki, hogy mi is volt. Persze ő végig grimaszolta az egészet, de ennél a résznél gondoltam, hogy rá kérdez.

- Jólvan már, csak elég hihetetlen, hogy pont te nem vagy már szűz – nevetett halkan az arcomba konkrétan, mire én átnyúltam az asztal fölött, és vállon csaptam. – Oké-oké, nem kell erőszakoskodni, bocsi. De tényleg nem gondoltam volna. Örülök neki, Ra-ra – mikor így hív, tudom, hogy nem gondolta komolyan. Nagyon ritkán szokott így hívni. Egyszer beszóltak nekem az általánosban, és Yoongi megvédett, majd utána mikor megkérdezte a nevem, elhadartam azt, ezért a nevem végét hallotta csak, és úgy becézett el, hogy Ra-ra. Utána persze én kijavítottam, de ez megmaradt.

Yoongi volt az első legjobb barátom. Még általánosban ismerkedtem meg ez a történet által vele. Ő egy évvel fölöttem járt, de az incidens után, minden szünetben együtt lógtunk. Cukkoltak minket, hogy járunk meg minden ilyen hülyeség, de mindig is csak legjobb barátok voltunk – és vagyunk. Ám igazából teljesen más iskolába mentünk tovább, de a barátság megmaradt a szülőváros és a költözés miatt. Most meg itt vagyunk mindketten, ő segített nekem lakást nézni, és felköltözni Szöul-ba, a munkahely keresésben is támogatott, és mindent megtudtam, meg is tudok vele beszélni. Hyejin-nel a gimiben ismerkedtem meg, vele egyből egy hullámhosszra jutottunk, szóval a gimi egészét vele töltöttem. Persze Yoongi-val tartottuk a kapcsolatot, csak ő egyből Szöul-ba jött tovább tanulni, de megoldottuk.

- Köszönöm, tényleg jól esik. Majd egyszer bemutatom neked. Szerintem jól kifogtok jönni – vigyorogtam rá, mert ismerem, és az arcára van írva a félelem, hogy egy új emberrel kell megismerkednie.

- Egyszer. Nem most – ivott a kávéjába.

- Igen-igen. De most te mesélj! Mi van azzal a lánnyal, akit megmentettünk? – kérdeztem izgatottan, mert a vak is látta volna, hogy izzott a levegő közöttük.

- Semmi. Mi lenne? – kérdezte érdektelenül, de ismerem már annyira, hogy tudjam, mikor hazudik.

- Aha, persze. Mondd már! Tökre látszott, hogy mennyire bejöttök egymásnak. Legalább a számát elkérted? – nagyon reméltem, hogy igen, mert erre a jómadárra is ráférne már egy barátnő.

- Na, jó. Ha nem mondom el, ezzel zaklatnál folyamatosan – forgatta meg a szemeit. – Igen, elkértem a számát, és most hétvégén találkozunk.

- Végre! Úgy örülök, Yoongs. Remélem, minden jól sikerül majd! Ha kell segítség, csak szólj, oké? Segítek bármiben – néztem a szemeimbe, amiben láttam azt a kis hálát, de nem mutatta ki, sőt inkább a bunkón kedves oldalát vette elő –, mint mindig.

- Jó, kösz, de nem hiszem, hogy kell. Mindenképp szólok majd, ha úgy van.

- Mindenképp! – vigyorogtam még rá egyet, majd folytattam a forrócsokim ivását.

Yoongi-val még egy órát beszélgettünk, majd mindketten hazaindultunk. És még mielőtt hazaértem volna, beugrottam a lakásomhoz közelebbi kisboltba, hogy a vacsorámhoz vegyek hozzávalókat. Nem gondoltam olyan nagy lakomát, csupán egy egyszerű rizst és valamilyen húst akartam enni.

Teli szatyrokkal a kezemben léptem át a bejárati ajtó küszöbét a lakásomba. Persze ilyenkor mindig több dolgot vásárolok, mint ahányat tervezek. De hát kivel nincs így? Egyszerűen nem bírom ki, hogy ne vegyem meg azt a kis rózsaszín dobozos italt, vagy éppen egy vaníliás joghurtot. És a gyorslevesekről ne is beszéljünk. Vagy 5-öt vettem belőle, és mind másfajta. Szóval most se tudtam magam visszafogni, de szerencsére nem nagyon kell nélkülöznöm. Az állásom viszonylag jó fizetést biztosít, ezért nem panaszkodom. De persze, nem száll el velem a ló, azért nem veszek meg mindent, amit megkíván épp a szemem.