Akarva-akaratlanul Taehyung ff.

25. fejezet

Taehyung szemszöge

- Mizu van, haver? – jött vissza a nappaliba Jungkook kezében egy üveg soju-val, mire én grimaszoltam egyet. Nincs kedvem inni.

- Minden jó. – válaszoltam, miközben elvettem a felém tartott poharat, és hagytam, hogy Jungkook teli öntse a maró alkohollal.

- Aha. Nem úgy tűnik nekem – nézett rám gyanakodva. – Mi van veletek? – húzta meg a saját poharát, és egy fintor nélkül lenyelte az italt. Mindig is csodálkoztam, hogy bírja Jungkook ennyire a piát. Mióta barátok vagyunk, egyszer se utasította vissza az alkoholt, ha valaki megkínálta őt – velem ellentétben. Én sosem bírtam eléggé. Persze ez nem azt jelentette, hogy sose ittam, mert de, csak nem voltam és nem is vagyok olyan, aki mintha vizet inna soju helyett.

- Tényleg megvagyunk, csak nem is tudom. Mintha, valami lenne – forgattam a kezemben a poharat, majd lehúztam gyorsan.

Az alkohol végig marta a torkomat, és éreztem, ahogy a gyomromban le ülepedig a keserűsége. A számban még mindig éreztem az ízét, grimaszoltam is erre egy kicsit, de aztán elmúlt nagyjából a kellemetlen íz.

- Te tényleg nem bírod a piát – fogta a fejét, és a kanapénak a karfájára könyökölt, így nézett felém. – Miért, mi történt?

- Tudod, még régebben volt egy álmom, ami megegyezett az övével, csak az ő szemszögéből. Most is álmodik egyet, ami nem jót sejtet. Lehet csak álom, de akkor is aggódok, ha már az előző is bejött – kezdtem egyre idegesebb lenni, mert már nem tudtam, mit is tehetnék, hogy ne legyen Yoora-nak egyre rosszabb. Mert szerintem valamit nem mond el nekem az álmával kapcsolatosan, de nem fogom szóvá tenni. Hiszen elmondaná, ha tényleg súlyos lenne, nem? - Nem?

- Ehh, ez a csaj. Biztos nem komoly dolog, de ha úgy van, én itt vagyok tesó, tudod, hogy engem bármikor zavarhatsz és hívhatsz, ha baj van. Főleg úgy, hogy a barátnőjét húzom – hirtelen elkomorult miután ezt kimondta, mintha elkotyogott volna valamit.

- Mi az? Talán zűr van a paradicsomban? – kérdeztem nevetve, de miután láttam, hogy Kookie csak némán ül maga elé meredve, így csöndben maradtam. – Nálatok mi a helyzet? Ne csak én öntsem ki a lelkem neked.

- Istenem ez a lány! Nem tudod elhinni, de szórakozik velem! Egyszer lógva hagy, máskor meg olyan menetet lenyomunk, hogy tető leszakad tőle! És még ő mondja, hogy ezt ne folytassuk, mert nem tesz jót egyikünknek sem... Érted? Nem tesz jót az, hogy aktív nemi életet élünk! Néha az őrületbe kerget az ilyesfajta gondolkodásával... De mégis azt érzem, hogy meg kell védenem őt mindentől, legyen az egy kiskutya akár. És minden pillanatban vele akarok lenni, ha te nem lennél itt, akkor biztos, hogy az ágyamat törnénk össze. Vagy a konyhaasztalt – nézett rám teljesen komolyan, mire én elnevettem magam. – Most mit nevetsz?

- Jah, semmi, csak te szerelmes vagy, Jungkook – nevettem még mindig a monológján, de ő, mint egy idiótára, úgy nézett rám. – Komolyan beszélek. – kaptam magam össze gyorsan. – Az, hogy megakarod óvni és, hogy vele akarsz lenni folyton, az szerelem. Nálam is ez volt – mutattam magamra.

- Nem, én nem lehetek szerelmes. Hogy is lehetnék az? – állt fel, majd visszaült. – Bár... tényleg szerelmes volnék? – fordult felém újra a bambulásból, mire én határozottan bólintottam. – És most mit tegyek?

- Mi az, hogy mit tegyél? Amit a szíved diktál – vontam meg a vállam nevetve, mert tisztára olyan, mint egy elveszett kisgyerek, aki nem tudja hova kóborolt el az anyukájától – vagy mint egy 15 éves fiú, aki most mondta el a kiszemeltjének, hogy tetszik neki. Egy a lényeg, ilyennek még nem láttam Jungkook-ot. Szerelmesnek nem tapasztaltam még őt.