Akarva-akaratlanul Taehyung ff.

33. fejezet

1 hónap múlva

- Taehyung, mondd már meg, hogy hova megyünk! - döntöttem az ablaknak a fejemet.

A sötétséget már eléggé megszokta a szemem, de kissé idegesítő volt, hogy egy sállal van körbe tekerve a szemem.

Nem nagyon éreztem magam rosszul, bár, hogy azt se tudtam, merre megyünk, az maga volt a pokol. A rádióból kellemes zene szólt az út végéig, ami elnyomta a súlyos zápor fülsüketítő hangját.

- Nyugi bébi, meglepetés. Nemsokára úgyis odaérünk, és akkor megtudod - tette rá kezét a combomra, amitől kirázott a hideg. Persze a jó értelemben.

Puffogva keresztbe fontam a karjaim, és csendben vártam, hogy megérkezzünk.

Összességében nem volt bajom a vaksággal, sőt, élveztem is, hogy a többi érzékszervem kiélesedett. Legfőképp a hallásom, ugyanis a kintről beszűrődő zajokat - legyen az madárcsicsergés vagy városi hangok - sokkal jobban érzékeltem, mintha konkrétan a fülembe irányítottak volna minden létező hangforrást. A többi érzékszervem is biztosan megerősödött így, de azokra épp nem volt nagy szükség. Elvoltam a kifinomult hallásommal.

Az út maga nem volt hosszú, pár perc múlva már szálltunk is ki az autóból, és Taehyung a csuklómra fogva kezdett el vezetni valamerre.

A friss levegő miatt valami erdős helyre tippeltem először, de ezen kívül fogalmam sincs, hogy hol a fenébe vagyunk. Talán mindjárt megtudom.

Tae mögém lépett, és a vállamra helyezte kezeit. - Jól van, Yoora, 3... 2... 1, kinyithatod a szemed - súgta a fülembe, miután lebontotta rólam a szürke sálat. És én úgy is tettem.

- Azt a... Úristen - tátottam el a szám, és hirtelen azt se tudtam, hogy mit mondjak erre. A Nap már egészen a horizontot súrolta, így az egész eget szín kavalkádban részesítette. A lassan hullámzó víz visszatükrözte a fölötte elterülő égboltot, így még csodálatosabbá téve a látványt. Taehyung-ra pillantottam, és látva a téglalap mosolyát nekem is szélesebbre húzódott a szám, egészen addig, míg már elkezdtek fájni az arcizmaim. Pár könnycseppet el is morzsoltam, hiszen olyan gyönyörű volt az egész, ahogy a tájat és egymást felváltva szemléljük, szinte ordított az egész helyzet, hogy ezt valaki örökítse meg.

Pár kattintást hallottam a hátunk mögött, így arra fordulva vettem észre, hogy mögöttünk egy fényképezőgéppel a kezében állt Yong Gyu, miközben a vigyora szélesebb volt, mint egész Ázsia.

- Nagyon szépek vagytok, meg kell, mondjam - bólogatott aranyosan, majd a fényképezőre biccentve jelezte, hogy megörökítette a pillanatot.

Hálásan visszabiccentettem neki, majd újra Taehyung-nak szenteltem a figyelmem. Hálás szemekkel néztem ő rá is, mindezért.

Nem szólt semmit, csak lassan közelebb hajolt, míg szeme az ajkaim és a szemem között cikázott. Óvatosan rányomta ajkait az számra, és nyelve végig siklott a párnáimon. Halkan felnyögtem a bizsergő érzésre, majd újra a fényképezőgép jellegzetes hangját hallottuk. Yong Gyu felé fordultunk, aki megvonta vigyorogva a vállát, és csinált még egy képet.

A kamera felé fordultam és a mutató és középső ujjamat feltartva egy V alakba pózoltam, miközben Taehyung-ot a nyakánál fogva átkaroltam - vagyis inkább kapaszkodtam belé, mert túl magas volt ahhoz, hogy átkaroljam oldalasan.

Taehyung is nyomott valami pózt, talán olyat, mint az enyém, de én csak a gépre koncentráltam, miután ellőttük a romcsi pillanatokat.

Taehyung öccse folyamatosan csinálta a képeket, miután beálltunk, nekünk csak tényleg pózolni kellett.