Fogadj el! (Taekook)

7

7

– Jungkook? – kiáltott fel egy női hang. – Hazaértél végre?

A fiú a konyhába sétált, ahol megtalálta az anyját egy bögre teával a kezében. A nő vállai előre dőltek a kimerültségtől. Néhány ősz hajszála, ami még egy éve nem volt ott, most világított a fényben.

– Szia, anya! – szólította meg, amikor leült vele szemben. – Milyen napod volt?

Felemelte a fejét, végignézett a fián és egy hangos sóhaj hagyta el a száját.

– Nem is tudom. Eltelt.

Ezek a semmitmondó reakciók már megszokottak lettek nála és ezzel az őrületbe kergette Jungkookot. Ő minden részletről tudni akart, azt akarta, hogy mindenbe beavassák, ami akkor történt, amíg nem volt otthon. De úgy tűnt, hogy az anyja nem akart neki mindent elárulni. Ha pedig elkezdett faggatózni, akkor csak leordította a fejét.

Ezért csak zsebre vágta a kezét a múltból kiindulva.

– Miért ilyen későn jöttél? – kérdezte tőle az anyja, miközben beleivott a teájába.

– Lefixáltam egy újabb munka részleteit – válaszolta a részleteket mellőzve. Nem mondta el otthon, hogy aktmodellként dolgozik, mert tudta, hogy nem tenné boldoggá vele a családját. Nem volt kedve a kioktatáshoz és ahhoz sincs már energiája, hogy veszekedjen.

Az édesanyja elkezdte ráncolni a szemöldökét.

– Újabb munka? Miről beszélsz? Ez már a harmadik? Jungkook...

– Nem mintha jókedvemből dolgoznék ennyit – vágott vissza nyíltan a fia. – De mindketten tudjuk, hogy nincs más választásom. Apa szabadságon van és szinte semmit se keres, és te...

– Ne kezdd ezt megint, Jungkook! – szólt rá az idősebbik, miközben erősebben szorította a bögrét.
– Mindent megteszünk, amit tudunk. Mindannyian.

A fiú fáradtsága azt hajtogatta a fejében, hogy ne álljon le vitatkozni, de a felgyülemlő idegessége kibukott belőle.

– De ez világos, hogy nem elég! Belefulladunk a munkába, de a számlák mindig jönnek. Ezért vállalok el annyi munkát, amennyit csak tudok!

Egymást pásztázták a csöndben, mindketten próbálták visszatartani az érzelmeiket. Hetente párszor előfordultak ilyen kisebb viták, de nem azért, mert ilyen agresszívek lettek volna, hanem csak ki voltak merülve. Jungkook pontosan tudta, hogy az anyja is mindent megtesz a családjáért, mégsem tudta jól kimutatni a háláját. Így mindig a sok munkájával próbálta kompenzálni a viselkedését, remélte, hogy segíthet kijutni a helyzetükből.

Az anyja szemeit égették a könnyek és mélyen beszívta a levegőt.

– Kookie, már így is rengeteget tettél értünk. Nem szeretném, ha kiégnél, vagy neheztelnél ránk. Az eddigi áldozataid sem voltak könnyűek vagy fairek. Utálom, hogy ilyen helyzetbe sodortunk téged is. Túl sok mindenről mondtál már le.

Jungkook megfogta az édesanyja kezét és megszorította.

– Hé, ne csinálj úgy, mintha áldozat lennék. Én döntöttem el, hogy ezt teszem, mert a családunk a legfontosabb a számomra. Ennél több mindenről is le tudok mondani.

– Bárcsak nem kellene – sírta el magát az anyja. – Annyi álmod volt régen. Annyira tehetséges vagy...

Jungkook torka is kiszáradt, ahogy meglátta, amint összetörik az édesanyja. Ez volt az egyik legfájdalmasabb dolog, amit látott.