33

71 3 0
                                    

33

– Ülj le a kád szélére, megtörlöm a hajadat!

Jungkook a dereka köré csavart egy puha törölközőt, hagyta, hogy lazán lógjon a vékony csípőjén, majd így szólt:

– Ugye tudod, hogy én is megtudom szárítani a hajamat?

Taehyung kilépett a zuhanyzóból és megragadta a saját törölközőjét, majd gyengéden megtörölte vele a testét, mielőtt magára kötötte volna.

– Megtudod, persze, de nem fogod. Mindig úgy járkálsz, hogy csöpög a hajadból a víz és folyik a hátadon.

– Nem is! – mérgelődött a fiatalabbik, miközben felült a kád szélére, ahol végigfolyt a víz a hátán és az arcán.

Az idősebbik nevetett rajta és közel lépett hozzá egy másik törölközővel. Megállt a tetovált fiú lábai között és elkezdte törölgetni a vizes haját, lassan szárította a nedves tincseket. A szemével teljesen rákoncentrált a feladatra, minél jobban meg akarta törölni Jungkookot.

– Szeretem, amikor így foglalkozol velem – suttogta a fiatalabbik, és megfogta a szerelme derekát. – Megszárítod a hajam, megmosod a testem...

– Ha nem én mosnám meg a tested, akkor már mehetnék is venni egy újabb doboz tusfürdőt! – szólt közbe Taehyung mosolyogva.

Igaza volt. A szépséges és gyengéd szerelmeskedésük után mind a ketten leizzadtak és koszosak lettek. Jungkook javasolta, hogy tusoljanak le, ahol aztán lustán megmosdatták egymást. De amikor az idősebbik híres tusfürdőjére került sor, akkor inkább a kezébe vette az irányítást, mielőtt Jungkook túlzottan sokat nyomott volna ki a szivacsra.

Ahogy Taehyung folytatta a haja felszárítását, Jungkook elmerült a szerelme arcának minden egyes centiméterében. Igazából semmi sem változott meg köztük azok után, hogy így is megmutatták egymásnak a szerelmüket. De a dolgok mégis másnak tűntek. Talán azért, mert Jungkook élte át azt a megtiszteltetést, hogy úgy lehessen együtt Taehyunggal, mint még soha senki.

A lélegzete is elakadt a bizalmuktól. Minden nehézség és fájdalom után, amin a művészfiú keresztül ment, még mindig lehetett volna nyugtalankodó és bizalmatlan az intimitással kapcsolatban. De mégis az egész szeretkezésük alatt vele maradt és kitárta előtte a szívét – és a testét – a legőszintébb és legnyersebb módján.

Jungkook még mindig csak hálálkodni tudott, hogy Taehyung őt választotta.

– Mire gondolsz, kedvesem? – kérdezte az idősebbik, és oldalra rakta a törölközőt, majd a szerelme nyaka köré fonta a karjait.

– Rád.

A művészfiú rámosolygott.

– Ó, igen? És mire gondolsz velem kapcsolatban?

– Én... én nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Szeretlek téged, ennyi az egész. És annyira boldog vagyok! – szorította magához a szerelmét, és simogatni kezdte a fedetlen bőrét. – Boldoggá teszel.

– Nagyon aranyos vagy – motyogta az idősebbik, miközben játszadozott a másik hajával. – Arra számítottam, hogy részletesen elmondod, hogy milyen érzés volt bennem lenni.

Jungkook felnevetett a kedvese szavain, majd így szólt:

– Hát, most már csak erre tudok gondolni, baby. És ha nem félnék attól, hogy tönkreteszem a fenekedet, akkor arra kérnélek, hogy csináljuk újra!

Az idősebbik ciccegett és játékosan megrázta a fejét.

– Ne ilyen gyorsan, baby boy! Úgy hiszem, én következem.

Fogadj el! (Taekook)Where stories live. Discover now