Fogadj el! (Taekook)

34

34

A magas, lenyűgöző épület a múltja árnyékaként tárult Jungkook elé. A Képzőművészeti Kar.

Volt idő, amikor az élete nem a felelősségek körül forgott, mikor a tanulmányaira koncentrált. Minden ajándéknak tűnt: órákra járni, kollégiumban lakni Jiminnel, hibázni, majd tanulni belőlük. Sohasem fordult meg a fejében, hogy nem fog lediplomázni, vagy hogy nem lesz lehetősége fényképésszé válni.

Az élet vicces ilyen téren. Soha nem úgy alakul, ahogy elképzeltük és gyakran a legváratlanabb kihívások állnak az utunkba.

És habár maradt benne némi szomorúság a helyzete miatt, meg is gyászolta, hogy feladta a tanulmányait, de nem biztos, hogy visszamenne a régi életébe. A régi énje rendben volt, de hiányzott belőle az a fajta empátia és határozottság, ami ma már az övé. Ha Juyeon nem lenne beteg, akkor meg sem tanulta volna a család fontosságát vagy a kemény munkáét. Valószínűleg Taehyunggal sem találkozott volna soha.

Az élet vicces ilyen téren. Gyakorta új lehetőségeket kínál fel, amikkel azzá az emberré válhatsz, aki mindig is akartál lenni.

Ahogy Taehyung megemlítette a hétvégén, Jungkooknak nem muszáj feladnia az álmait. Persze, nem lesz most már semmi sem egyszerű. Tagadhatatlan, hogy a legjobb professzoroktól tanulni és diplomával indulni a szakmában egyszerűbb. De még mindig volt lehetősége arra, hogy gyakorolhasson a szabadidejében és beadhassa a fotóit különböző versenyekre.

Az előtte álló útja nem lesz olyan sima, mint régen, de még mindig előtte áll. Jungkook tudta, hogy le tudja küzdeni a bukkanókat.

Ameddig folytatja a kemény munkát és nem ijed meg a kihívásoktól, addig meg fogják találni a lehetőségek. És mellesleg a nehézségek, amikkel szembe nézett, csak még jobban előtérbe hozták a tehetségét. Úgy látta a dolgokat, ahogyan mások nem, meg tudta osztani a személyes történetét a világgal.

És már nem is kellett teljesen egyedül csinálnia ezt.

Ott volt mellette a családja és Taehyung. Ott voltak a barátai is, akikre megtanult egyre jobban számítani. Tudta, hogy bármire is van szüksége, akárhová akár elmenni, mindig fognak mellette állni emberek és felajánlják a támogatásukat.

Így amikor besétált az egyetemi épületbe, szinte úgy érezte, mintha újjászületett volna. Feltöltődött energiákkal és új erőt adott neki a tudás, hogy képes erre. Képes arra, hogy túljusson a nehézségeken.

Nem is engedte magát másra gondolni.

Valahogy sikerült meggyőznie Namjoont, hogy engedje el pár perccel korábban a munkából. Igaz, hogy volt kulcsa Taehyung lakásához, de meg akarta várni az idősebbiket az órája után, meg akarta lepni. Szeretett arról álmodozni diák korában, hogy kéz a kézben sétál a szerelmével az órákra, találkoznak ebédidőben, majd együtt tanulnak otthon. Ezért most próbálta ezeket beleépíteni a kapcsolatába.

Amikor Taehyung tanterme felé sétált, elhaladt a régi fényképe mellett, ami a tavat ábrázolja. Most úgy tekintette rá, mint jelre, egy megerősítésre, hogy követnie kell az álmait. És ha ezt teszi, akkor egy nap talán galériák falán fogja viszont látni a képeit, amiken az ő neve fog szerepelni. Talán egy nap olyan híres fotós lehet, amiről Taehyung beszélt a szülei barátainak.

– Jeon Jungkook?

Jungkook hátrafordult és szemben találta magát egy ismerős arccal.

– Lee professzor! Ó, de rég találkoztunk!

A fiatal professzor rámosolygott, nagyon boldognak tűnt, hogy láthatja a volt tanítványát.

– Te mondod? Nagyon elszomorodtam, amikor megtudtam, hogy a kedvenc diákom nem fog visszatérni idén. Hogy vagy? Még mindig fotózol?