42

51 5 0
                                    

42

A Jeon család csak úgy szedte a lábát, miközben haladtak Juyeon szobája felé. Mellettük az orvosok céltudatosan sétáltak előre, családok mentek a szeretteikhez és a betegeket hordágyon gurították. És mindezek alatt Jungkook kábultan haladt el mellettük.

Semmire sem tudott gondolni. Csak a homály szőtte be az elméjét. Nézett, de nem látott. Hallott, de nem figyelt. Minden energiája elhagyta, olyan volt, mint egy üres kagyló.

Lehet, hogy túlreagálta. Persze, ez előfordulhatott. De nem tudta megmagyarázni a gyomrában érzett fájdalmat, a hatodik érzékét, ami azt súgta, hogy baj van.

Ez nem Taehyung.

Jungkooknak fogalma sem volt, hogy mit kellene most már csinálnia. Végigjárta az egyetemet és a szerelme lakását, az internetet is végigböngészte, hogy volt-e a közelben baleset. De sehol semmi.

Már az is eszébe jutott, hogy ehhez Taehyung szüleinek van köze. Az idősebbik megosztotta vele, hogy az apja mennyire őrjöngött, és mivel tudta, hogy egy bántalmazó emberről van szó, lehetséges, hogy ő csinált valamit? Igazából bármi megtörténhetett és fogalma sem volt semmiről. Lehet, hogy valahová bezárták Taehyungot, aki éppen segítségért kiált.

Fel akarta hívni a rendőrséget, de a szülei azt mondták neki, hogy még várjon egy kicsit. Elmagyarázták neki a kegyetlen valóságot arról, hogy nem lehet még bejelenteni eltűnt személynek, mert elmúlt már tizennyolc éves, és semmi bizonyítékuk sincs arra, hogy valóban baja esett. A rendőrség még nem tud mit tenni, mert csak pár órája nem hallottak felőle. Jungkook belátta, hogy itt csak a nap végén próbálkozhat. De akkor, nem fogja érdekelni, hogy ki mit mond, szólni fog a rendőrségen.

Az élete szerelméről van szó. Bármit megfog tenni azért, hogy megtalálja Taehyungot és épségben hazavigye.

Biztosan eljutottak Juyeon szobájába, mert a szülei hirtelen megálltak. Jiho és Jaewoo egy fehérköpenyes nővel beszéltek, és a beszélgetés szófoszlányaiból ítélve, ez a nő biztosan a szervátültető orvosok egyike.

Kicsit megkésve Jungkook úgy gondolta, hogy érdemes lehet odafigyelni rá.

– ... a transzplantáció behelyezése több időt vett igénybe az elvártnál, de minden zökkenőmentesen sikerült. A donorvese teljesen egészséges, és Juyeon remekül viselte a műtétet. Néhány napig még bent tartjuk megfigyelésen, de aztán hazamehet. Majd megkérem a csapatomat, hogy ütemezzék a további vizsgálatokat és ellenőrzéseket. Fontos látnunk ezekben a napokban, hogy minden a várt módon működik. Van bármilyen kérdésük jelenleg?

Jungkook szülei feltettek néhány kérdést, érdeklődtek a gyógyszerek dózisáról és a műtét utáni teendőkről. Minden információ szinte ugyanaz volt, mint a legelső szervátültetés után, de Jiho és Jaewoo minden részletet tudni akart.

Mielőtt az orvos magukra hagyta volna őket, Jiho azt mondta, hogy lenne egy utolsó kérdése, de nem tudta, hogy mennyire etikus ezt a témát felhozni.

– A donor műtétje is rendben zajlott? Mi... mi nem kaptunk róla semmilyen információt. Azt sem tudjuk, hogy lány vagy fiú. Csak szeretnénk köszöntetet mondani, ha ez lehetséges.

Az orvos rájuk mosolygott, megértés ült ki az arcára.

– Igen, a hölgy műtétje is sikeres volt. Már ő is a családjával van. Vele vannak a szülei, majd megkérdezem, hogy mikor tudnának találkozni.

Jungkook oda fordította a fejét, amerre az orvos nézett. Látta, hogy ott volt néhány másik ember, akik a szüleihez hasonló korban lehettek, és egy másik orvossal beszéltek éppen a kórtermen kívül. Belenézett az egyik nő szemébe és tisztelettudóan bólintott a fejével, csöndben hálálkodott. A nő vissza bólogatott neki, halványan mosolygott rá.

Fogadj el! (Taekook)Место, где живут истории. Откройте их для себя