29

64 4 0
                                    

29

Taehyung a következő napokat szüntelenül azzal töltötte, hogy megalkosson valami tervet. Kétségbeesetten meg akarta találni a módját, hogy segíthessen a Jeon családnak.

Az utóbbi napokban még több információt tudott meg Jungkooktól Juyeon betegségéről. Amikor legelőször diagnosztizálták, akkor az orvosok reménykedtek, hogy egy átalakított és tápláló diéta majd segíteni fog rajta. De mindhiába, mert a tünetei rosszabbodtak és végső lehetőségnek maradt a dialízis vagy a szervátültetés. A várólista túl hosszú volt a donor szervhez, ezért kezdtek el dialízisre járni.

A kezelés elindult, de minden orvosi diagnózis, vizsgálat és procedúra megsokszorozódott. A család néhány biztosítása segített rajtuk, de ez sem tudta fedezni az összes költséget. A számlák gyűltek, ami már meghaladta a család jövedelmeit.

Jungkook elmondta, hogy mennyire utálta így látni a családja küzdelmét, főleg, hogy még a tandíját is fizették. Ezért az első egyetemi éve után leadta az óráit, hazaköltözött és keresett magának egy teljes munkaidős állást.

Taehyungot lenyűgözte a fiatalabbik önzetlensége, hiszen ahonnan ő származott, nagyon ritka volt egy ilyen tett. De Jungkooknak a családja jelentette a világot, ezért bármit megtett volna. Még akkor is, ha az egyik veséjét kell odaadnia.

Taehyung megtudta, hogy Juyeonnak hetente több alkalommal is dialízisre kellett járnia, ahol órákig kell ülnie egy gép mellett, amíg be nem fejeződik a kezelés. Idővel az izgága, derűs kislány megváltozott a családja szeme láttára. Elfogyott az energiája és mindig szomorú volt. A dialízis megmentette az életét, de ugyanakkor ki is szívta belőle azt.

A Jeon család nem bírta végignézni ezt, ezért kezdtek el újra a szervátültetésen gondolkodni. Az orvosok elmagyarázták, hogy a családtagok közül lehetséges, hogy találnának alkalmas donort, ezért Jungkook és a szülei elvégezték a vizsgálatokat. Jiho és Jungkook is megfelelő donornak bizonyultak, de Jiho egy olyan betegségben szenvedett, ami miatt végül mégsem lehetett alkalmas.

Így Jungkook kérdés nélkül jelentkezett.

A műtét rendben lezajlott és mindketten a várakozásoknak megfelelően épültek fel. Az első hónapokban úgy tűnt, hogy Juyeon jobban van, mint valaha. Az új vese jól funkcionált és az energiája is visszatért. Az egész Jeon család kiugrott a bőréből.

De néhány hónappal korábban a kislány teste arra utaló jeleket kezdett produkálni, hogy a szervezete elutasítja az átültetett szervet. Az immunrendszere idegenként kezelte az új vesét, nem tudta befogadni a sajátjaként. Ezért a szervezete elkezdte támadni az új szervet, autoimmun reakció indult el. Kapott erre gyógyszert, hogy csökkentsék az immunrendszere válaszreakcióját, de ez sem hatott úgy, mint ahogy kellett volna.

Kevés esély volt erre, de sajnos nem állt melléjük a szerencse. A szervátültetés elbukott.

Jungkook elmondta, hogy amikor elrohant a rajzóráról néhány hete, akkor Juyeont bevitték a kórházba fertőzésgyanúja miatt. Szerencsére átvészelte, de az orvosai elmondták, hogy ha a megemelt dózisú gyógyszerek sem fognak segíteni, akkor újra tanácskozniuk kell az állapotáról. De most ezek az új gyógyszerek működtek. Természetesen itt is volt kockázat, de az orvosok már ennek a javulásnak is nagyon örültek.

Valahogy szerencséjük lett.

De hiába lett Juyeon állapota kicsivel jobb, a Jeon család más miatt is aggódott: az adóssághegyek befizetésén. Ennyi kórházi számlával és további költségekkel, ami a nyakukba szakadt, még évek kérdése, hogy rendeződjön a helyzetük. Taehyung felajánlotta, hogy segít rajtuk amennyire tud, de Jungkook nem akart tőle több pénzt elfogadni. Egyedül akarta csinálni.

Fogadj el! (Taekook)Where stories live. Discover now