Fogadj el! (Taekook)

6

6

Egy hét telt el azóta, hogy Jungkook modellt állt az emberi test ábrázolása órán. Nem érezte magát felkészülve az újabb meztelenkedésre, de meg volt rá az oka, hogy azt tegye.

Két másik este is dolgozott a professzorral, de azóta nem lépett be a tanterembe. Az idősebb férfi csak küldöncnek használta, így csak ide-oda rohangált az egyetem területén. A munka nem fárasztotta ki annyira, mint a főállása, de a késői órák hosszúnak bizonyultak.

Miközben elindult az órára, furcsa aggodalmat kezdett érezni. Nem tulajdonította az idegességének, mert azt már az első alkalommal leküzdötte. És nem is az önbizalma hiánya játszott közre.

Sokkal inkább egy bizonyos fekete hajú, sötét szemű fiú.

Jungkook legelőször a legutóbbi óra elején vette észre ezt a bizonyos hallgatót. A fiú tekintetét magán érezte, de más volt, mint a többi rajzoló gyors pillantása. Amikor az egyik hosszabb póz során nézelődött, meggyőződött róla, hogy a srác szemei rendületlenül a testére szegeződött.

Habár a professzor azt mondta, hogy az órán a diákok szigorúan objektív megfigyelők, Jungkook feltételezte, hogy lesznek elkalandozó pillantások. Csak arra nem számított, hogy ez ennyire nyilvánvaló lesz.

Amikor néhány lány kacéran szemezni próbált vele, akkor eldöntötte, hogy senkire nem fog ránézni. A terv működött is addig, amíg a fiú hozzá nem szólt. Gyors szempillantást váltottak, majd Jungkook emlékeztette magát a tervére, miszerint jobb, ha nem néz senkire. Ha ő is nézte volna a diákokat, attól csak még kínosabb lett volna az egész helyzet. Nem tetszett neki, hogy sebezhetőnek látják mások.

Ha egy dolgot utált az életében, akkor az a kiszolgáltatottság volt.

De aztán mégis rajtakapta azt a bizonyos diákot, hogy bámulja a testét, de ekkor már a bűntudat is megjelent a fiú szemében, amikor összetalálkozott a tekintetük. Ezek után Jungkook inkább lehunyta a szemeit az óra hátralévő részében. Már így is elég kínos volt, nem akarta fokozni a helyzetet.

Amint ezúttal belépett a rajzterembe újra tudatosította magában, hogy senkire nem fog ránézni. Így talán kibírja ezt a két órát a lehető legkevesebb kellemetlenséggel.

Most már felkészültebb volt, még a saját köntösét is elhozta. Utánanézett néhány népszerű póznak online, hogy legyen róla fogalma, mit kell csinálnia. Remélte, hogy nem lesz akkora csalódás a diákoknak, mert tudta, hogy múlt héten nyilvánvaló volt a tapasztalatlansága. De majd most meglepi őket.

Talán.

Amikor a professzor elindította az órát, levette a köntösét és munkához látott. Sikeresen elkerülte mindenki tekintetét, mire eljutottak az első hosszabb pózhoz.

Jungkook olyan beállást vett fel, amit ügyesen meg tudott tartani, lehunyta a szemeit és elkalandozott a gondolataiban. Eszébe jutottak a szülei, akik mindig kitartóan dolgoztak és a kishúgára, aki...

– Fel tudnád emelni a fejedet? – zökkentette ki egy mély hang.

Jungkook felnézett és szembe találta magát azzal a hátborzongató, bámészkodó fiúval. De ahelyett, hogy elkapta volna a tekintetét, inkább alaposan megnézte őt. Hosszú, hullámos haja befedte az arcát, amin Jungkook eltűnődött, nem értette, hogy hogyan képes jól látni a rajzoláshoz. Semmilyen más arcvonását nem tudta kivenni ebből a távolságból, de egy dolog mégis kitűnt.

Egy mély, lila zúzódás a fiú járomcsontján.

– Emeld fel a fejedet! – ismételte meg mély hangján, de Jungkook csak tovább bámulta őt.