44

44 3 0
                                    


44

Az elkövetkezendő három hét mozgalmasan telt a Jeon családnak.

Juyeon és Taehyung gyógyulófélben voltak, mindenre odafigyeltek, hogy megfelelően tudjon regenerálódni a szervezetük. Sok orvosi ellenőrzésen átestek, beszedték a gyógyszereket, odafigyeltek az étrendjükre és tornáztak. Természetesen rengeteget pihentek is. A felépülésük szépen haladt a műtétjük után, semmiféle váratlan komplikáció vagy aggodalomra adható ok nem bukkant fel. Viszont még korai lett volna kijelenteni, hogy Juyeon szervátültetése sikeres, de mégis optimisták lettek az orvosai az eredményei alapján.

Taehyung a Jeon házban maradt a felépülése során. Ez szinte magától értetődő lépés, ha azt is figyelembe vesszük, hogy rengeteg segítségre volt szüksége. Jungkook segített neki mindenben, megfürdette és öltöztette. De amikor már jobban érezte magát a művészfiú, akkor is közel akart maradni a Jeon családhoz.

A két műtéten átesett hihetetlenül közel került egymáshoz érzelmileg, még erősebben kötődtek egymáshoz, mint korábban. Jungkook szerencsésnek érezte magát, amiért a jövőbeli férje, az élete szerelme, épp annyira szerette a családját, mint amennyire ő is.

És ó, a Jeon család is mennyire szerette a művészfiút! Mielőtt Jaewoo visszament volna dolgozni a gyárba, a lehető legjobb időt töltötte Taehyung mellett, hogy a lehető legjobban meg tudja ismerni. Jiho is elkényeztette, különlegességeket sütött neki és a kedvenc ételeit főzte. A két szülő a házasságról is sokat beszélt a két fiúnak, tanácsokat adtak nekik és megosztottak velük néhány vicces történetet. Mindenki tudta, hogy majd csak évek múlva fognak egybe kelni, de attól mindenki izgatott volt az esküvő miatt, és máris a fiuknak nevezték Taehyungot.

Juyeon persze most azonnal követelte az esküvőt, és már el is kezdett kutakodni ceremóniatermek és virágüzletek után. Taehyung óvatosan szólt neki, hogy még nem állnak erre készen, de ha majd igen, akkor hagyják, hogy ő szervezze meg az eseményt. Ez egyelőre elegendő volt a kislánynak.

És igaz, hogy még nem voltak házastársak, és nem is éltek külön lakásban, de mégis megízlelték kicsit, hogy milyen lesz majd. Jungkook számára izgalmas betekintő volt vigyázni Taehyungra a gyógyulása alatt, és minden percet együtt tölteni vele. Minden pillanatát imádta. Jó csapatot alkottak, értékelték a másik jelenlétét és kérdés nélkül tudták egymást segíteni.

Míg napjaik legnagyobb részében nevettek és boldogságban úsztak, azt is tudták mellette, hogy mikor kell komolynak lenniük. Még többet beszélgettek a titkos szervátültetésről és hogy hogyan élték meg azt a napot. Jungkook már szinte semmi újat nem tudott hozzátenni a témához, de ő is szerette volna, ha még egyszer átbeszélik az egészet és egyszer és mindenkorra elengedik ezt a témát. Mindketten egyetértettek abban, hogy ezeket a felgyülemlett érzelmeket meg kell beszélniük mindig, mert így lesznek még erősebb pár.

A beszélgetésük alatt Jungkook kifejtette, hogy már nem haragszik rá. Tudta, hogy Taehyungot a jó szándék vezérelte és sohasem akart senkit sem bántani. Ezért inkább arra koncentrált, hogy mit tudnak tenni a jövőben és nem arra, hogy mit kellett volna máshogy tenni a múltban. És mindenek fölött, ő mindig tiszteletben fogja tartani a szerelme döntéseit, akármi is történjen.

Taehyung szemszögéből nézve, ő ismét elismerte, hogy mekkorát hibázott, de már kissé máshogyan vélekedett a történtekről. Ő egész életében nem számíthatott senkire, csak önmagára. Nem szokott hozzá, hogy másokra támaszkodhat a bajban, és nem akarta, hogy feleslegesen aggódjon a Jeon család. De most már megértette a hibáját, és csak tanulni akart belőle. Elmondta, hogy mennyire boldog amiatt, hogy olyan valakit talált, aki minden egyes nap arra ösztönzi, hogy jobb ember legyen. Jungkook oldalán tudta, hogy rengeteget fog tanulni.

Fogadj el! (Taekook)Onde histórias criam vida. Descubra agora