Fogadj el! (Taekook)

22

22

Jungkook hamarabb ébredt fel a megszokottnál és a szemeivel végigpásztázta az enyhén fényben úszó szobát. Súly nehezedett rá, szó szerint, és ekkor döbbent rá, hogy nincs egyedül.

Taehyung feje a mellkasán pihent, az egyik keze és lába pedig befedte a testét. Nyugodtan lélegzett ki az egymástól elvált ajkain keresztül. Mintha egy buborékban lebegett volna és Jungkook azt kívánta, hogy bár mindig ilyen nyugalomban lehetnének. Remélte, hogy meg tudja majd adni ezt a művészfiúnak, úgy érezte, hogy mostantól fogva ez a kötelessége.

Mert Taehyung az övé, ő pedig Taehyungé.

Igaz, hogy sosem használták azokat a szavakat, hogy párom, pasim, együtt vagyunk vagy járunk. De azok után, amiket az idősebbik mondott neki múlt éjjel, tudta, hogy minden igaz rájuk. Nem kellettek címkék, hogy biztos legyen magukban. Taehyung a karjaiban feküdt, szorosan hozzá simult, mert megbízott benne ennyire... ez többet mondott minden szónál.

Soha nem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor Taehyung, az ő bátor és erős Taehyungja, megengedte, hogy megérintse a mellkasát. Az mindig tiltott terület volt és habár nem érintette meg ott soha közvetlenül, de ha összeértek ölelkezés vagy csókolózás közben, akkor az idősebbik mindig megrázkódott. Ezért is nagyon figyelt az utasításaira és soha nem ért volna hozzá ott, ameddig a másik nem kéri erre.

És múlt éjjel maga Taehyung helyezte rá a kezeit a mellkasára.

Még mindig érezte a szívdobbanásait a tenyere alatt. Tisztán emlékszik a szavaira, amikor elmondta, hogy megbízik benne annyira, hogy ezt tegye. Soha nem érezte magát ennyire megtisztelve, miközben ilyen egyszerű dolgot tehetett, hogy rátehette a kezét.

Ez a csodaszép, titokzatos és bátor fiú most már az övé.

Próbálta nem felébreszteni, ezért csak nagyon óvatosan kezdte simogatni a hosszú hajtincseket, amik a homlokába lógtak. Az ujjai végigtáncoltak a szemöldöke vonalán, a füle mögött, majd végig az arcán és a szája körül.

– Ez jól esik – törte meg a szoba csendjét egy mély, dörmögős hang. – Folytasd!

Jungkook rámosolygott Taehyungra, akinek még mindig csukva voltak a szemei, hiába ébredt fel.

– Amit Mr. Követelődző kíván, azt Mr. Követelődző meg is kapja.

Az idősebbik erre még szorosabban Jungkook mellkasához bújt és magába szívta az illatát.

– Most már ki kell találnunk valami új becenevet nekem!

A fiatalabbik felnevetett, miközben tovább simogatta az arcát és a haját.

– De már adtam neked másikat, kicsim.

Taehyung végül kinyitotta a szemét és felemelte az arcát.

– Én vagyok az idősebb. Nekem kellene téged kicsimnek szólítani.

– Igen, de én már elneveztelek így. Emlékszel rá?

Az arca pirulásából ítélve, Taehyung pontosan emlékezett, hogy mikor szólította őt így a fiatalabbik. Az autóban történt heves események közepette.

– Hát akkor – suttogta, miközben felemelkedett annyira, hogy az arcuk közel legyen egymáshoz. – Megfogtál.

Hirtelen a tetovált fiú látását csak az töltötte be, hogy Taehyung egyre közelebb hajolt a szájához. De ahelyett, hogy megcsókolta volna, ahogy számított rá, az idősebbik lefagyott néhány centiméterre a szájától.