Második esély

10.

Helena

Csendben ültem a moszkvai kórház várótermében. Valami pszichológusra kellett várnom, ugyanis Sergey szerint engem ,,nem lehet egyedül otthonhagyni".
Ezért minden nap itt kell majd ülnöm, és egy idegennel kell majd beszélgetnem a problémáimról.
Tényleg minden vágyam...

Egy nő jött elém.
-Kérem jöjjön velem! - azzal elindult a folyosón, én meg jobb ötlet híján követtem.
-Van egy meglepetésem a maga számára! - mondta kivirulva, azzal benyitott egy szobába, és betessékelt az ajtón.

Nem hittem a szememnek.

Odabent Luis játszott egy kilencéves forma kislánnyal. Ahogy meglátott, felpattant, és elindult volna felém, ha nem állítják meg. Bár háttal állt az illető, azonnal felismertem Matteót.

-Engedje már el azt a gyereket, hát nem látja, hogy ki jött? - hallottam meg a hátam mögött az orvos hangját, mire Matteo megfordult.
Először hitetlenkedést, aztán boldogságot tudtam leolvasni az arcáról. Három lépéssel előttem termett, felkapott, és össze-vissza ölelgetett.

-Már hittem, hogy soha nem foglak látni! - bőgte a nyakamba. Na igen, Matteonak én maradtam egyedül a barátja, miután a családja kitagadta, csak mert ő többet akart a fegyvercsempészetnél.
-Na és hogy kerültél Nikoletthez? Ő csak Sergey gyerekeivel foglalkozik, mást nem fogad. Vagy most mi van?

-Először is, nem tudom, hogy Sergey mit akar velem, szerintem csak megsajnált. Eddig a Gulagon voltam, de megtalált, azóta ő kezel engem - böktem a fejemmel Nikolett felé, aki elég dühösnek látszott.

-Gyere, meséld el, hogy mi történt veled az elmúlt években... - azzal lehúzott egy bőrfotelbe, ő meg a szembe levőre telepedett le.

Délig Matteo megállás nélkül az elmúlt három évemről faggatott, viszont ebéd után fordult a kocka.

Mint kiderült, ő még rosszabbul járt Emilliemmel.

A háború elején elkaptam a franciát, és eléggé megkínoztam néhány információért.

Miután Sergey kitulajdonított magának, Emilliemet elöntötte a pulykaméreg, hogy nem tud elégtételt venni rajtam.
Matteo meg, hogy piszkálja, behazudta, hogy szeretők voltunk, viszont a dolog visszafele sült el. Emilliem ugyanis nemcsak Matteót, hanem Luist is megkínozta, és mint kiderült, az őrült franciánk már ott tartott volna, hogy lelövi őket, amikor Matteo fogta Luist, és felültek az első vonatra, ami elhagyta Franciaországot. Először Olaszországba mentek, de Matteo családja még mindig paprikás hangulatban volt Matteónak a családi üzletből való kiszállása miatt, szóval inkább a Szovjetunióba jött a fiával, hogy se a Fabricio família, se Emilliem ne akarjon utánuk jönni. 

Tényleg biztonságban van, a sárkány barlangjában...

A nap gyorsan, de kellemesen telt, és csak arra eszméltem fel, hogy Sergey megrázta a vállamat, hogy ideje lesz hazamenni. Hazafele menet azt ecseteltem neki, hogy mekkora szerencse, hogy Matteo pont itt volt, meg hogy milyen jó ember Nikolett, hogy befogadta Matteót és Luist. Végig csendben hallgatott, viszont amikor megemlítettem a nő nevét, felvonta a szemöldökét.

-Nikolett? Jó helyre hívtak téged? Én Yuliát jelöltem ki melléd. Milyen ez a Nikolett? Írd le nekem! - már megint ez a parancsoló hangnem... Ha lesz elég merszem hozzá, egyszer le fogom szokatni erről velem szemben.

-Nagyjából velem egymagas, hosszú, sötétbarna haja van, amit általában lófarokba kötve hord. Arcvonásait tekintve hasonlít rám - mire a végére értem, Sergey arca falfehér lett. Gyorsított a léptein, szinte már szaladt, én meg utána. A lakás előtt lassított, amikor végre utolértem, és el tudtam kapni a karját.

-Várj már! Valami baj van?
-Csak annyi, hogy akire rábíztalak téged és a gyerekeket, egy hazudozó - felelte, és már ment is be.
-És mi van, ha kényszerből hazudott neked? - vágtam vissza, mire visszafordult.
-Ez nem-- kezdte volna, és nem nézett előre, úgy indult el.
-Ajtó! - szóltam neki, elkésve, és ennek hála Sergey csodásan nekiment az ajtónak.

Szitkozódva bement, és elindult a dolgozószobába, én meg követtem, hogy megpróbáljam lebeszélni.
-Figyelj, nem lehetne, ho--
-Nem! - azzal felvette a telefonkagylót, és elkezdett tárcsázni egy számot.

Ahogy felvették a telefont, megpróbáltam kiütni a kezéből a kagylót, de ennek az lett a vége, hogy kirakott a szobából, és bezárta az ajtót. Más megoldás híján az ajtóra tapasztottam a fülemet, és igyekeztem minél jobban figyelni.

Valami olyasmit hallottam ki az egészből, hogy utánanéznek Nikolett valódi személyazonosságának.
Az viszont semmi jót nem jelent.

Ő az első ismerősöm, erre el is veszítem, csak mert Sergeynek gyanús. Elárulva éreztem magam.

Megsértett.

Úgy döntöttem, hogy nem is szólok hozzá, amíg bocsánatot nem kér tőlem. Gyerekes, de hatásos. Bementem a szobámba, és megpróbáltam aludni, ami a délután közepén úgy-ahogy sikerült.
Rosszul esik bevallani, de szükségem volt a plüssállatra. Nem tudom, hogy ki adta, de jól esett. Mint egy óvodás... Lehet, hogy valóban szükségem van az állandó felügyeletre...

Sergey

Ahogy Helena elkezdett mesélni arról a bizonyos Nikolettről, eléggé megijedtem, hogy mégis mi oka lehetett Yuliának, vagyis inkább Nikolettnek, hazudni nekem.
Lehet, hogy ártani akar.
Felhívtam Sztálint, és meghagytam neki, hogy kerítsen elő róla mindent. 

-A bátyjáról is? - kérdezte, miután az összes utasítást kiadtam neki. 
-A bátyjáról? Van testvére? - ez meglepett.
-Igen. Van egy testvére, aki a 3. páncélos hadosztálynál tiszt. Utánanézzek neki is?

-Feltétlenül - azzal letettem.
Amíg Helena a szobájában hisztizett, én addig megfőztem a vacsorát.

Vagyis inkább csak próbáltam. 

-Nézni is rossz, amit csinálsz. Hagyjad, majd én - hallottam meg a hátam mögött Helena hangját, amitől úgy megijedtem, hogy leforráztam a kezem. Gyorsan hideg vizet engedtem rá, és amikor már csak enyhén fájt, előkerestem az elsősegélydobozt.

Megpróbáltam volna bekötni a kezemet, de fél kézzel ez annyira sikerült, mint vacsorát főznöm.

Látva a szenvedésemet, Helena odalépett hozzám, kivette a kezemből a fáslit és szakértő mozdulatokkal tekerte be a kezemet. Nem tudtam, hogy ilyen ügyes. Szóvá is tettem ezt neki.

-A háború vége felé már nem bíztam senkiben sem. Féltem, hogy az orvosok is ártani akarnak a gyerekeknek, ezért inkább megtanultam, hogyan kell sebet bekötni, törött csontot helyrerakni, meg ilyenek.

-Én is így vagyok vele - emlékeztettem a délutáni eseményekre.
-Az más.
-Mégis miért lenne az? - csattantam fel - Féltelek titeket, ugyanúgy, mint ahogy te Albertéket annak idején. Miben különbözik az akkori, és a mostani helyzet?

-Abban, hogy nekem volt okom rá. Kirobbantottam egy világháborút, tizenhárom millió embert ölettem meg. Még jó, hogy ártani akartak nekem. Most viszont még nem is ismered a szándékait, máris lecsukatnád.
-Mit akarsz, mit tegyek?- adtam meg magam.

-Kérdezd ki, de ne úgy, ahogy szoktátok. Beszélj vele négyszemközt. Akárhogy is, ne küldd el rögtön a Gulagra!
-Rendben -sóhajtottam, mire megölelt.
-Köszönöm - suttogta a mellkasomba, azzal el is engedett, és nekiállt rendes ételt főzni, mert az enyémmel akár ölni is lehetne.