Második esély

18.

Josh

-Nos Becca, mit szeretnél még csinálni? - fordultam a lányomhoz, miután fél Moszkvát végignéztük.
-Nézzük meg a kivilágítást a Vörös téren! - lelkesült fel, azzal elindultunk.

Így karácsony előtt, annyian voltak a téren, mint a ruszkik, habár, mivel Oroszországban vagyunk, ez inkább természetes, mintsem furcsa.
-Ott van Emma! Menjünk oda hozzájuk! - ragadt meg a kabátomnál fogva, és elkezdett vonszolni valamerre. Tényleg ott volt Emma, méghozzá nem is akárkivel. Egy orosz fiú kísérte, aki valahonnan nagyon ismerős volt nekem...
Túlságosan is...
Az az óvó tekintet, ahogy a lányomat figyelte, hirtelen mintha Sergeyt láttam volna magam előtt.

-Hát ti mit kerestek itt? - zavartam meg a gerlepárt az enyelgésben.
-Szia apa! - üdvözölt az idősebbik lányom, mire a fiú is megemelte az ushankáját köszönésképpen - Képzeld, Mihail körbevezet a városban!

Szóval Mihail... Szóval tényleg orosz... Ezzel elvágtad magad nálam...

-Josh vagyok, Emma édesapja - nyújtok neki kezet, amit ő el is fogad. Okos fiú...
-Mihail Sergeyevics Romanov vagyok, örvendek a találkozásnak uram! - szóval Sergey kölyke vagy... Fiam, neked annyi...
-Ismerem apádat! - karoltam belé, azzal elindultam a vásárban a sorok közt, a lányok pedig hűségesen követtek minket - Dolgoztam vele együtt, még '45-ben.
-Tudom - vágott a szavamba - Amikor anyával hazajött Berlinből, mesélt magukról, hogy mennyire ki akarták végeztetni anyát, mert háborús bűnös volt - nézett rám olyan szemekkel, amitől kivert a víz.
-Még mindig az - erőltettem nyugalmat magamra, azonban ahogy ismét ránéztem, újra megijedtem.
-Most mondani fogok valamit, amitől ki fog akadni, de kérem, ne látványosan, valamint Emmának erről ne szóljon - szakasztott apja, az is azt hiszi, hogy előre lát mindent...
-Na ki vele!
-Tegnap Emma találkozott anyával, és ma reggel kérdezte meg, hogy az édesanyám-e, mert ő nem tudta. De nem is ez a lényeg, hanem amikor megkérdeztem, hogy ez miért olyan fontos, azt felelte, hogy ha nem az anyám lenne, összehozta volna önnel - mondta, bennem pedig megállt az ütő. Én és Helena?! ÉN ÉS HELENA?! Már fordultam volna Emmához a magyarázatért, amikor a fiú elkapta a karomat.

-Nem most kértem meg, hogy ne szóljon Emmának?
-Nem azért fordulta-- kezdtem bele, de megint félbeszakított.
-Nekem ne próbáljon meg hazudni, mert átlátok magán - sziszegte, én pedig úgy megijedtem tőle, hogy el is engedtem.
-Milyen nagy szavak egy olyan taknyostól mint te! - vágtam vissza. Kár volt.
-Higgye el, nekem nem lehet hazudni - öltötte magára azt az arckifejezést, amit először Helenán láttam meg, akkor is ugyanígy megijedtem.
-Ezt az arcot anyádtól tanultad? - kérdeztem szinte reszketve.
-Nem. Most tanultam meg, amíg magával beszéltem - lépett közelebb hozzám, én pedig az ijedtségtől elájultam.

Nikolett

-És hogy viszonyultok egymáshoz? - tettem fel a következő kérdést, aminek következtében Helena visszaköpte a teáját a csészébe.
-Ezt mégis hogy érted?! - kérdezte pipacsvörös arccal.
-Szerintem mindketten tudjuk, hogy értem.
-Én nem - adta a kis ártatlant.
-Akkor megkérdezem újból: miért vagy együtt Sergeyjel?
-Nem vagyunk együtt!
-Nem?
-Nem.
-Akkor meg miért laksz nála? - csaptam le rá, amikor kezdte azt hinni, hogy befejeztük a témát. A kis naiv...

-Nem tudom - vágott vissza - A háború után azért vitt oda, hogy a gyerekekkel maradhassak az utolsó napokig, aztán meg oda vitt haza... - hajtotta le a fejét.
-Ez így kissé zavaros, mert nem ismerem az ő szemszögét, de azt mondanám, hogy komolyabb érzései vannak veled kapcsolatban - vontam le a következtetést.
-Ha igen, akkor az gyűlölet lesz - vágta rá komoran.
-Én konkrétan szeretetre gondoltam... - jegyeztem meg.
-Miért szeretne engem? Miattam elveszítette a fél szemét, a háború alatt becsaptam, átvertem, aztán pedig elszakítottam a lányától három évre... - sorolta könnyes szemmel.
-A szeméért nem hibáztathat, végtére is, apa lőtte le nem te, igaz? - gyújtottam rá egy cigarettára az ablaknál - A háború, na igen... Akkor nem is emlékeztél rá, hogy is érezhettél volna megbánást, hogy átvered? Natasha miatt pedig magára vessen! Tehát: miért ne szeretne téged?
-Túl szép amiket mondasz... - motyogta.
-Fogd fel ezt az egészet úgy, mint egy második esélyt arra, hogy az legyél, aki tényleg vagy! Eddig valami vagy valaki mindig tett róla, hogy a sorod sose alakuljon jól, hát most itt a lehetőséged! - soroltam, majd elnyomtam a cigim az ablakpárkányon. Felé fordultam.

-Na, figyelj most rám: szépen értemész a kicsikért az iskolába, Natasháért elmész az oviba, hazamész, megfőzöd a vacsorát, este pedig megbeszéled Sergeyjel, hogy akkor most mi van. Értve?
-Igen - mormogta maga elé.
-Nem hallottam!
-Igen! - emelte fel a fejét, és a hangját is.
-Na, ezt akartam hallani! - mondtam, és azzal a lendülettel ki is tessékeltem az irodámból.

Nem tesz boldoggá a tudat, hogy a húgom vele van, de ha boldoggá teszi, akkor nem állok közéjük...

Már léptem volna oda az ablakhoz, hogy rágyújtsak, amikor Emma és Mihail berontott az ajtón.
-Baj van?
-Apa elájult - jelentette ki Emma.
-És? Nekünk már semmi közünk nincs egymáshoz, csak Becca. Apád elfelejtett engem, akkor meg miért pont te szólsz nekem, aki a legjobban utál?
-Mert te vagy az egyetlen, akivel tudok beszélni, és mert benned megbízom.

Bementünk a kórterembe, ahová Josht vitték, de éppen akkor ült fel, amikor beértünk. Azonban Josh amikor meglátta Mihailt, azonnal megfeszült, és szemmel láthatóan lesápadt. Amíg megvizsgáltam is csak a fiút szuggerálta, ő viszont Emmát nyugtatgatta.

-Miről beszéltetek mielőtt elájultál? - kérdeztem a vizsgálat végén.
-Emma Helenát szerette volna édesanyjának - morogta undorodva.
-És neked ezzel mi bajod van?
-Majd ha kimentek a gyerekek, elmondom.

Ahogy becsukódott az ajtó, már sorolta is:
-Szerinted mit szólnék ahhoz, ha a lányom egy náci nővel akar összehozni, amikor tudja, hogy téged próbállak megszerezni?!
-Egy: azonnal nyugodjál le, mert ha más nem, belédvágok egy nyugtatót. Kettő: talán pont azért akart Helenával összehozni, hogy elfelejts engem, három, szerinted ismeri a múltját? Egyszer találkoztak, ennyi az egész. Amúgy is haragszik rám, erről van szó.
-Mégis honnan veszed ezt ilyen biztosra? - kérdezte gúnyosan.
-Pszichológiából is van diplomám, tehát kussba maradhatsz - vetettem oda kifele menet.

Helena problémája megoldva, betegek ma nincsenek, Josh letudva, akkor készen vagyok mára!

Dudorászva pakoltam össze az irodában, és a változatosság kedvéért ma villamossal mentem haza.