Második esély

34.

Egy héttel később
Sergey

A mai nap a nagy nap.
Egy viszonylag nyugodt reggelt követően beindult az őrültekháza. A gyerekeket még jóval a szertartás előtt elvitte Nikolett és Matteo. Nekem is el kellett mennem, Helit meg Thomas vitte el, a ruhája miatt.

Apropó, Nikolett és Matteo. Pár napja hirtelen elrángattak a hivatalba, mert tanú vagyok az esküvőjükön. Érdekes, én nem tudtam róla... Mindegy, pár perc alatt lezajlott az esküvőjük, utána mehettem vissza dolgozni.

Most viszont a saját esküvőmről volt szó, ahonnan senki nem rángathat el.
Kivéve Heli.
Erre vártam évek óta. Ezért küzdöttem eszeveszetten. Ez hajtott a lövészárokban, a tárgyaláson, és amikor eltűnt. Amikor megtaláltam, amikor miattam bántotta magát, amikor depressziós volt.
Most viszont féltem. Féltem, mert ezek után már valami más lesz, és lehet, hogy Heli ennek már nem fog örülni. A torkomban növekvő gombócot Heli oszlatta el, amikor megjelent.

Gyönyörű volt.

A ruhája egyszerű volt, de mintha rá szabták volna, annyira ráillett. A ruha minden négyzetcentije őt tükrözte.
Nikolett jól döntött.
Rámosolyogtam, mire a kezét az enyémbe csúsztatta. A keze, amin sokáig megmaradt a kemény munka nyoma, most puha volt, a körmein meg sem látszott, hogy nemrég még az összes letört. Csak most vettem észre, hogy milyen aprócska kezei vannak. Aprók, de mi mindenre képesek...
-Mehetünk? - kérdeztem halkan. Bólintott egy aprót, mire kinyitottam az ajtót, és kéz a kézben mentünk az anyakönyvvezetőhöz. Útközben mindenkinek láttam az arcát. A gyerekek csak ámultak az anyjuk láttán, de a többiek is valami hasonló arckifejezést vágtak. Antonia boldogan nézte Helit, Valerij meg kissé féltékenyen. Anyám a szemét törölgette, apám elismerően nézett minket, Grisa az orrát fújta, Veronyika pedig Helit nézte és tátogott valamit. Helire néztem, aki csak bólintott neki egy aprót.

***

Miután lezajlott a szertartás, mindenki hazament pakolni, amíg mi megterítettünk az ebédlőben. A szertartáson résztvevőket megvendégeltük egy szerény ebéddel, majd mindenki átöltözött az utazós ruhájába, és kiosztottuk az útleveleket.
-Tehát, Tatjana és Luna. Amíg le nem szállunk a vonatról Olaszországban, addig Antonia és Valerij az anyátok és az apátok. Minket a nevünkön hívtok, rendben?
-Rendben, Sergey bácsi - vágta rá Tatjana.
-Ügyes - dicsértem meg - Albert - fordultam az említett fiú felé - Te Grisáékkal leszel, rendben? Terád is az vonatkozik mint ami a lányokra. Amíg én azt nem mondom, addig nem én vagyok az apád hanem Grisa és anya nem az anyukád, hanem Veronyika, Jaroslaw pedig a kisöcséd. Világos?
-Igen.
-Helyes, Katja, neked Nikolett és Matteo lesznek a szüleid, amíg el nem érjük Olaszországot, rendben?
-De miért nem lehetek én Nikolettékkel? - kérdezte Albert.
-Katja jobban hasonlít Nikolettre, mint te Matteora, így hamarabb elhiszik, hogy az ő gyerekük.
-Értem - nyugtázta. Ezek után kiosztottam a hamis papírokat, az igaziakat pedig elrejtettem a bőröndök béléseiben. Kigyalogoltunk a vasútállomásig, és szétváltunk. A vonaton véletlennek álcázva egy csoportba ültünk?
-Elnézést uram, szabad ez a hely? - kérdezte meg udvariasan Thomas, amire csak udvariaskodva hellyel kínáltam.
A határon a legkisebb zökkenő nélkül átjutottunk, bár láttam a határőrök arcán, hogy sejtik, hogy összetartozunk, viszont ennyi emberre lusták voltak megcsinálni a papírmunkát. Először Kijevben, utána Budapesten, aztán Bécsben szálltunk át, ahol a vonaton aludtunk, mert időközben beesteledett, majd  reggel Milánóban szálltunk át a  Firenzébe induló vonatunkra. Kora este érkeztünk meg Firenzébe, ahol vettem egy kocsit ökrökkel együtt, felpakoltunk, és megindultunk vidékre. Még aznap este megérkeztünk az úticélunkhoz, San Martinóba. Némi keresgélés után megtaláltam a tulajt a városban, és amíg mi a birtokot intéztük, Heliék beszerezték a vacsoráravalót. Úton a birtok felé megvacsoráztunk a szekéren, de még jó, mert az új otthonunk láttán kiesett volna az étel a szánkból. A birtok nem volt használva, és ez meg is látszott rajta, de még így is csodaszép látványt nyújtott. A házunk egy tipikus olasz ház, kissé sárgás-barnás falak, és a narancsszínű cserepek. Bevittünk mindent a mi házunkba, mert az volt a legnagyobb, azután enni és inni adtam a jószágoknak. Mivel még nem ment le a nap, mindenki kiment a kertbe. Grisával és apámmal úgy döntöttünk, hogy felmérjük, hogy mi a legsürgetőbb feladat a ház után, ezért sétára indultunk a birtokon.
Hát, tényleg birtok... Legalább két hektár, ha nem több. A kapu, amin bejöttünk, eléggé elkorhadt, ezért azt sürgősen pótolni kell, nehogy a jószágok elszökjenek. Ugyanez vonatkozik a birtokot körbevevő kőfalra is.
A séta után visszatértünk a házhoz, amit a lányok Matteo és Thomas segítségével szépen kisepertek, ezzel három és fél fokkal lakhatóbbá téve.
-Néhány tetőléc eltört, azt pótolni kell, a cserepek hasonlók - számolt be Thomas - a falak viszonylag jó állapotban vannak, néhány helyen pótolni kell a kiomlott részeket, de annyi. A villanyt kirágták a patkányok, de azt néhány macska megoldja. A vízvezetékrendszer tökéletesen működik, de villany hiányában nincs meleg víz.
-A könyvtárban levő könyvekhez érdekes módon nem nyúlt semmi - újságolta Matteo -, éppen ezért találtam néhány könyvet a növény- és  szőlőtermesztésről, meg az állattenyésztésről.
-Minek nekünk szőlő? - vontam fel a szemöldökömet.
-Ez egykor egy híres borvidék volt - magyarázta -, és egy különleges szőlőfajta terem itt. Amikor a szomszédok látták, hogy nincs itt a tulaj, elkezdték lopkodni a szőlőtöveket, azonban az ottani földekben elkorcsosodtak, ezért az érett szőlőt kezdték el lopni, viszont nem ismerték a technikát, amit a tulaj alkalmazott, ezért csúnyán felsültek.
-És mégis honnan tudsz ennyit a birtokról? - kérdezte Thomas.
-Én vagyok az előző tulaj - hajtotta le a fejét bűntudatosan - Akinek odaadtad a pénzt, egy régi ismerősöm, ő meg visszaadta nekem, amíg ti visszajöttetek hozzánk. Ez lenne az én nászajándékom nektek - mondta, miközben elővette a pénzt és a kezembe adta - Sok boldogságot!
-Jajj Matteo, ha ilyen jó borász vagy, hogy saját borod van, miért hagytad abba? - kérdeztem sóhajtva.
-Azt akartam, hogy Helena megszeressen. Azóta már rájöttem, hogy nekem Nikolett kell, de akkoriban Helenát gondoltam a tökéletes nőnek.
-Mindenesetre, köszönjük szépen - fogtam kezet vele.

-Egyébként, nekünk is vannak híreink - szólt közbe Grisa - A kapu és a kőfal ami körbeveszi a birtokot, erős felújításra szorul.
-A falat és a birtokot rendbe tudom hozni egyedül is, ismerem a birtokot mint a tenyeremet - vállalkozott Matteo - A házban is be tudok segíteni, de inkább megcsinálnám a mi házunkat, és akkor ti is jobban tudtok dolgozni.
-Az ilyen rom-eltakarítós munkákat én is el tudom végezni - szólalt meg hirtelen Heli a hátunk mögött, amire mindannyian megijedtünk - Most elég nehéz lesz, ha eljárunk dolgozni, hazajövünk holtfáradtan és dolgozhatunk a házon, szóval be akarok segíteni.
-Ismerek embereket, akik meg tudnák csinálni a tetőt és a villanyt, meg akár a falakat is, akár holnap is megkereshetem őket - ajánlkozott Matteo - Nem akarom, hogy sok idegen bejöjjön ide, mert akkor a családom is hamarabb megtalál minket, és nem akarom, hogy bajotok legyen belőle.
-Anya! Apa! Nézzétek! - kiabált felénk Mihail, mire odakaptuk a fejünket. Egy jó nagy darabon kigazoltak és nagyjából sorokba húzták a szőlőindákat.
-Nagyon ügyesek vagytok! - dícsérte meg Heli a gyerekeket, és megsimította Albert fejét, aki épp egy talicskában tolta ki a gazt a sorok közül.
-Matteo, van a szőlő kötözéséről könyved? - kérdezte Heli kíváncsian, mire egy bólintást kapott válasznak.
-Igen, és még rengeteg szakkönyv van a növénytermesztésről is.
-Öhm, izé, akkor nem lenne baj, ha én itthon maradnék, és takarítanám el a romokat meg rendbehoznám a szőlőt? - kérdezte félve - Kialakíthatnék egy kis zöldségeskertet is, gyümölcsössel, meg egy kisebb ólat a jószágoknak - mondta szemlesütve.
-Olyan jó ötleteid vannak! - öleltem magamhoz - Istenem Heli, mihez kezdenénk nélküled? - mivel már sötét volt, beparancsoltam a gyerekeket aludni.
Reggel egy hideg fürdővel indítottuk a napot, és reggeli után Heli Matteoval és Thomas-szal elkezdték kimérni a zöldségeskert és a gyümölcsös, valamint a jószágólak helyét. Tartanánk baromfikat, meg a két ökröt a földműveléshez meg a szállításhoz. Matteo feljegyezte, hogy milyen fákat ültetnénk, mert nem mindegy a fák közötti távolság, meg minden, én nem értek hozzá, egyelőre még. Mivel nyár van, a gyerekeknek is szünet van, aminek hála ők is tudnak segíteni nekünk. Mihail vezetésével nagyon ügyesen haladnak, azonkívül Albert nagyon ügyesen megjegyezte, hogy kellene egy trágyadomb, ahová a dudvát lehetne vinni, meg a leendő állataink ürülékeit, így hát annak is megvan a helye, most oda hordják a nagyobbak a gazt. Még Natasha is segít gazolni, mert Mihail és Ivan elmagyarázta neki, hogy hogyan csinálja. Legalább megtanulják, hogy milyen dolgozni. Moszkvában semmit nem tudtak csinálni, most itt van a lehetőség rá.
Mivel tartós ólakat akarunk alkotni, meg még négy házat is fel kellene húzni ezért kénytelenek voltunk sódert és téglát hozatni, az alapnak és a falaknak. Végül is én, Grisa, Thomas és Valerij elmegyünk dolgozni a lányok, Matteo és apám pedig csinálja a gyerekekkel azt, amit tudnak.

Ma este a gyerekek már bejöttek sötétedéskor, Heli viszont bőszen ásta ki az alapot, nem győztem könyörögni neki, hogy bejöjjön.
Remélem nekem is lesz ilyen munkamorálom...