Második esély

39.

Mihail

-Szóval Mihail - szólalt meg végre Emma apja, amikor becsuktam magam mögött az ajtót és helyet foglaltam vele szemben. Egy dolgozószoba-szerűségben voltunk, bár az ágy a sarokban összezavaró volt.
-Szóval - kezdett bele ismét - Elvennéd a lányomat?
-I-igen - feleltem kicsit dadogva.
-És ha én nem engedem?
-Akkor is - vágtam rá kapásból, mire összeszűkült a szeme.
-Tehát téged nem is érdekel a beleegyezésem?
-Természetesen érdekel - hadartam -, de engem elsősorban Emma érdekel. Ha ő akarja az esküvőt akkor lesz esküvő - fejeztem be kissé túlságosan határozottan is.
-És ha én azt mondom, hogy nem hagyhatjátok el az országot? - kérdezte fenyegetően.
-Elszökünk - feleltem tömören, mire felnevetett.
-Elszökni? Te bolond vagy! Ha Emma a Szovjetunióba jutna, első dolgom lenne, hogy feljelentenélek emberrablásért. Még így is el akarsz szökni?
-Már Olaszországban élünk - mondtam félve.
-Hol? - hajolt előre azonnal.
-San Martino mellett van egy birtokunk.
-Rendben, akkor nem leszel lecsukva.
-Az jó - feleltem csendesen az összekulcsolt kezeimet nézve az ölemben.
-Mióta van viszonyod Emmával? - kérdezte hirtelen, mire felkaptam a fejem.
-Tessék? - néztem rá elhűlve.
-Mióta kavarsz a lányommal? - kérdezte, én meg éreztem, hogy az arcom forrósodik.
-Mi nem kavarunk! - védekeztem - Jegyben járunk.
-És mikor feküdtetek le? - nézett rám szúrósan.
-Egyszer sem! - még szúrósabban nézett - Tényleg! Emma akarta, én mondtam, hogy majd az esküvő után.
-Tudtad, hogy Emmának hány barátja volt eddig? - kérdezte tapintatosan.
-Sok?
-Rengeteg - hangsúlyozta ki a szót - Szám szerint 42. És legalább a felével--
-Honnan tudja ilyen pontosan?! - vágtam közbe, mert nem akartam, hogy befejezze.
-A rendőrségen is vannak barátaim, és néhányan figyelik Emmát - dőlt hátra a székén - Szóval tudom, hogy minden nap egyetem után elment oroszt tanulni, és sikeresen letette a középfokút - nem értettem semmit. Emma oroszt tanult? De miért? Hiszen mindketten tudunk angolul, franciául is elég jól ahhoz, hogy megértsük egymást, akkor meg minek?
-De minek? - tettem fel a fejemben motoszkáló kérdést, mire ököllel orrba vágott. Az orromhoz kaptam a kezem. Vérzett.
-Még van pofád kérdezni? - felpattant az asztaltól és mellémlépett - Amikor megtudtam mindezt, imádkoztam, hogy csak egy kósza szeszélye legyen, és ne miattad, de nem... - megragadta a székem háttámláját, és hátradöntötte egy kicsit - Most kapsz három, ismétlem, három órát, hogy összepakolj, szakíts a lányommal, és hogy lelépj. Ha három óra múlva még itt talállak, elintézem, hogy többet ne mehess haza - azzal elengedte a székem, aminek következtében hátraestem. Fél kézzel a fejemet fogva feltápászkodtam, és lementem a konyhába jégért. Emma az asztalnál ült, és amint észrevett, felpattant és megölelt.
-Csomagolj, indulunk - mondta, látva a vérző orrom. Karon ragadott, és húzott magával a szobájába, Cas pedig hozta utánam a jeget egy konyharuhába csomagolva. Odabent Emma kirángatott egy utazótáskát az ágya alól, és ész nélkül kezdte el kidobálni a ruháit a szekrényéből, Cas pedig hajtogtta össze őket, de előtte a kezembe nyomta a jeget. Eközben én beszámoltam a beszélgetésemről Emma apjával
-Istenem... - sóhajtotta Cas, és újabb ruhát hajtogatott bele a táskába.
-Toszkána melegebb mint Bristol - jegyeztem meg - Még télen sincs Mínusz fok.
-Akkor ez itthonmarad - vett ki a táskából egy kötött pulóvert.
-Egyébként milyen házunk? - kérdezte, amikor már a vége felé jártak a pakolásnak.
-Három szobás, egy fürdővel, konyha kamrával, és--
-Három szoba?! Hány gyereket akarsz te, Mihail Sergejevics Romanov? - kérdezte egy enyhén pajzán hangsúllyal.
-K-kettőt - feleltem lehajtott fejjel - De ha te nem akarsz annyit, akk--
-Már miért ne akarnék? - huppant az ölembe, két kézzel megfogta az arcom, én meg felnéztem rá - Olyan gyerekeket akarok, akik külsőre a tieid, és olyanok belül mint én. Vagy fordítva. Vagy akármilyenek lehetnek, ha te vagy az apjuk - fejezte be, és cuppanós csókot adott.
-Fiatalok, én nem akarok semminek sem az elrontója lenni, de ha menni akartok, most induljatok, mert apád sem marad örökké a szobájában - gyorsan befejeztük a pakolást, elköszöntünk Cas-től, és elindultunk.
-Fáj valamid? - kérdezte Emma, miután kényelembe helyeztük magunkat a repülőn. Megráztam a fejem. Most is idegeskedtem, hogy megállítanak minket, de minden félelmem elszállt, amikor hat órával később leszálltunk Rómában, és felültünk a Firenzébe tartó vonatunkra. Ott felültünk egy szekérre, ami elvitt minket San Martinóba, a birtokig meg gyalogoltunk. Emma oda volt meg vissza az olasz tájért.
-Olyan szép! És romantikus, nem?
-Ha őszinte akarok lenni, tényleg szép, de én ezzel az egy szóval letudom.
-Értelek. De a szökésünk is olyan, mint a mesékben! A herceg megszöktette a királylányt gonosz apja fogságából! - élte bele magát a mesébe.
-Szerintem inkább a királylány szöktette meg a herceget - mondtam csendesen, mire felnevetett.
-Jajj Mihail, olyan cuki vagy! - nyomott egy cuppanós puszit az arcomra - Egyébként, anyudék?
-Mindenki örül a költözésnek. Mrs. Romanova? - nyitottam ki neki a kapunkat.
-Ó monsieur, maga elkényeztet engem!
-Ez a célom... - hajoltam közelebb hozzá.
-Tudod mire vagyok kíváncsi? - hajolt el rákvörösen. Terel...
-Na mire? - szálltam bele a játékba.
-Apám arcára, amikor megtudja, hogy elszöktünk.
-Szerintem aggódni fog érted - jegyeztem meg, miközben kinyitottam a lakásunk ajtaját - Még bútorozatlan, de a víz és a villany már be van vezetve. Hirtelen hozzám fordult.
-Amúgy, nem üres kézzel jöttem. Tudom, hogy nem sok, de azért mégis... - mondta, majd a kezembe nyomt a hátizsákját.
Tele volt pénzzel.
-Ezt mégis mikor... Hogyan? - kérdeztem tátott szájjal.
-Hát tudod, otthon dolgozni kezdtem... - magyarázta egy hajtincsét csavargatva. Zavarban van.
-De mégis mennyit? - vettem ki egy köteg pénzt a táskából. Százas bankók - És mit?
-Magánórákat adtam gyerekeknek, boltban árultam, pénzért festettem, gyerekre vigyáztam - sorolta.
-Emmám, ez több mint elég - néztem rá.
-De azt mondtad, hogy egy ház rengetegbe kerül...
-Igen, ha mesterembernek kellett volna megcsinálni - válaszoltam -, de ezt a házat a nagybátyám építette. Én csak besegítettem. Eredetileg ez a ház az övé lett volna, de még mielőtt megcsináltuk volna a ház alapját, lett egy barátnője, és most vele él.
-Értem.
-Amúgy, miért tanultál meg oroszul? Apád mondta, hogy még középfokú nyelvvizsgád is van róla.
-Kedveskedni akartam vele neked. Hogy én is beszélem a te nyelvedet, nem csak te az enyémet - felelte szemlesütve.
-Imádlak - összepuszilgattam az arcát, mire csak szégyellősen belebújt a mellkasomba - Körbenézel a házban? - bólogatott, majd eltűnt a folyosón. Kis idő múlva visszaszaladt.
-Kifesthetem? - nézett körbe csillogó szemekkel.
-Rád vár a feladat. Körbenézünk a birtokon? - ajánlottam fel.
-Persze, menjü-- hirtelen valami hatalmas reccsenést hallottunk. Kisiettünk az udvarra, de az ottani látvány sokkoló volt...

Gyermekek, elkényeztetlek titeket ezekkel a gyakkori frisítésekkel, de ezt vegyétek engesztelésnek, mert hamarosan vége a könyvnek. További szép estét, vagy éppen amikor olvassátok!