Második esély

40.

Helena

-Úgy is mindjárt elkaplak, megállj csak! - kiabáltam Natashának fogócskázás közben a szőlőben szaladgálva. A gyerekekkel befejeztük az aznapra való munkát, és Tatjana javaslatára fogócskázni kezdtünk. A kislány már kiért a szőlősorok közül, amikor egy fekete autó áttörte a kapunkat, és egyenesen a lányom felé száguldott. Natasha, amikor észrevette a közeledő autót, megállt, és csak bámulta a felé száguldó járművet, nekem meg megjelent lelki szemeim előtt a legszörnyűbb kép: az autó teljes sebességgel hajt át a lányomon. Kétségbeesetten szaladtam oda hozzá, és mivel felkapni és elszaladni vele nem tudtam, így hát csak védelmezően átkaroltam.
Szerencsére az utolsó pillanatban a jármű befékezett, majd a következő pillanatban mind a négy ajtaját kinyitották, és kiszállt belőle négy marcona olasz, meg egy idős hölgy. A törött kapun behajtott egy másik autó, és ott is ugyanez játszódott le, csak ott egy fiatalabb nő szállt ki.

Costanza és Angela.

A gyerekek addigra már kiértek a szőlőből, és sokkolva nézték a jelenetet.
Az öregasszony körbenézett, majd intett az egyik emberének, aki lőtt egyet a levegőbe. Matteo itthon volt, így meghallotta a birtok végéről is a hangot, és ahogy meglátott minket, szaladni kezdett felénk, és valahonnan a szőlősorok közül Luis is csatlakozott hozzá.
-Mamácska, én--
-Te, te haszontalan! - förmedt rá az anyja, és hogy kihangsúlyozza Matteo társadalmi értéktelenségét, kupánvágta a botjával - Magyarázkodsz, mi? Ahhoz értesz csak! Pofázni! Ez meg mit keres itt? - bökött oldalba a botjával engem, mert még mindig Natashát szorongattam - Fiúk! - a szavára néhányan felrántottak a földről. Angela elémlépett, egy darabig méregetett, majd megpofozott. Oldalra csaptam a fejem, mire a másik oldalról ütött meg. Ezt még folytatta volna, ha Mihail nem szalad oda hozzá, és nem vágja teljes erőből pofán.
-Veszed le a kezed anyámról! - üvöltött a nőre, mire vagy két pasas nekiment a fiamnak, én meg megelőzve a verekedést, elkiáltottam magam:
-Elég legyen! - erre mindkét fél abbahagyta egymás cséplését, Costanza pedig intett az engem lefogó emberének, aki elengedett.
-Magyarázatot várok! - nézett rám, én meg belekezdtem volna a mondandómba, ha Matteo nem szakít félbe.
-Mamácska, megmagyarázom! Helena a férjével költözött ide, én adtam el nekik a birtokot, és én is a birtokon lakom a felesé-- Áu! - kiáltott fel fájdalmasan Matteo, amikor az anyja kupánvágta a botjával.
-Még van pofád hazajönni? Azok után, hogy itthagytál minket, utána meg visszajöttél bujkálni, most meg itt akarsz élni? Mi már azt hittük, hogy rég elpatkoltál, erre semmi bajod! - Szidta az öreglány, bár szerintem inkább örült, hogy újra láthatja a fiát.
-A mamácska azt szeretné ezzel mondani, hogy nagyon hiányoztatok mindannyiónknak - segítette ki az öccsét Matthias, de ezzel csak annyit ért el, hogy ő is kapott egy nyaklevest.
-Muszáj neked mindenbe beleszólnod? - förmedt rá az anyja – Matteo, kisfiam, azt hittük, hogy valami bajod esett! - ölelte meg sírva a fiát Costanza mama.

-Luis! Gyere ide! - szólt rá a fiára Angela hirtelen, mire a fiú hevesen megrázta a fejét - Luis! - emelte fel a hangját, mire csak annyit ért el, hogy a fia elbújt mögém.
-Hol van anya? - kérdezte nyeszeregve mögülem, mire az anyjának könnybe lábadt a szeme.
-Itt vagyok! Ölelj már meg! - guggolt le a fia felé már sírva. A szemem sarkából észrevettem valaki közeledését, így arra fordultam. Nikolett most jött haza a munkából, és a törött kapu elég aggodalomra adott okot neki. A többiek is arra fordultak, Angelával egyetemben, Luis pedig boldogan vetette magát Nikolett karjaiba.
-Maga meg kicsoda? - ripakodott a nővéremre.
-Nikolett Fabricio, örvendek - nyújtotta volna a kezét, de Angela elcsapta.
-Nem! Az nem lehet! Maga nem lehet... Miért vetted el? - fordult Matteóhoz.
-Mert szeretem - felelte egyszerűen.
-És engem nem? - akadt ki szerencsétlen.
-Nem! Te is tudod, hogy kényszerből házasodtunk össze!
-Én nem! Én szeretlek, még most is! - rogyott sírva a földre.
-Luis... Anyukád szeretné újrakezdeni - súgtam a fiú fülébe és megtoltam egy kicsit az anyja felé, ezzel is jelezve, hogy vigasztalja meg. Bátortalanul odalépett Angelához, és átölelte, Angela meg immár nyugodtabban, de még mindig könnyes szemmel ölelte vissza.
-Na ha mindenki megnyugodott, foglalkozhatunk velük? - mutattam a törött kapuban várakozó Josh-ra, Emilliemre, és egy ismeretlen nőre.

Josh

Amikor megfenyegettem Mihailt, azt akartam, hogy itt maradjon Emmával Bristolban, vagy tűnjön el örökre, de ezek szerint nem voltam eléggé ijesztő. Most aztán kinyírom, gondoltam egyik dühösebb pillanatomban, Cas alig győzött visszatartani.
-Josh, figyelj, a lányunk normális lett ettől a fiútól! Mi a bajod?
-Éppen az a bajom, hogy tőle lett normális, és nem magától! - csattantam fel - És most elvette tőlem... - motyogtam magam elé - Mihez kezdjek ezután? - kérdeztem a sírás határán.
-Először is megnyugodsz - lehúzott a kanapéra, a fejemet az ölébe hajtotta, és addig simogatta az arcom, amíg meg nem nyugodtam.
-Te nem Mihailtól félted, hanem mindenkitől - törte meg a csendet - Félsz, hogy elveszik tőled, majd összetörik, nem így van? - kérdezte suttogva, én meg erőtlenül bólintottam egyet.
-De.
-Ezt nem láthatjuk előre - simított végig az arcomon megint - De ettől még ne féltsd ennyire. Boldogok lesznek - a világ túlfelén. Ezen majdnem megint elpityeredtem.
-Szerinted ezek után még meglátogatnak majd minket?
-Nem tudom - mondta alig hallhatóan - Nem tudom bepótolni az elmúlt éveket, de most már ott akarok lenni a lányomnak amikor szüksége van rám. Szóval én megyek - pattant fel.
-És mégis hogyan? Otthagyod Hollywoodot? Életed értelmét? - néztem rá a kanapéról.
-Nem. Ti vagytok az életem értelmei - fordult vissza, majd kiment a folyosóra a telefonhoz, telefonált, és visszajött.
-Csomagolj. Jössz te is.
-Én? - kérdeztem nevetve, miközben felültem a kanapén - Nekem nem olyan a munkám, hogy csak úgy felmondjak.
-Pedig megtettem.
-Hogy mit csináltál?! - álltam fel azonnal - Mégis hogy?!
-Közöltem a telefonnál levő hölggyel, hogy költözés miatt megszüntetnénk a munkaviszonyodat, ő meg mondta, hogy oké, átutalják az ehavi fizetésed, a munkahelyeden majd kapsz egy papírt, kitöltöd, főnököd aláírja és kész.
-És nem kellett volna megkérdezned engem?
-Nem - vont vállat egyszerűen.
-Istenem, Cas, ez nem ilyen egyszerű... - sóhajtottam fel.

Mint később kiderült, de, ez ilyen egyszerű.
-Szerinted örülni fognak nekünk? - kérdeztem vagy hatvanadjára a repülőn, mire Cas kissé idegesen csapta le az ölébe az újságját.
-Hányszor fogod még megkérdezni? Nekem örülni fog, neked nem.
-A múltkor nem ezt mondtad.
-Mit múltkor? Három perce kérdeztem meg utoljára! Ahj, mindegy... 

-Van egy gyerekem - szólaltam meg pár perc múlva mire Cas ijesztő lassúsággal nézett fel az újságjából.
-Tessék?
-Van egy lányom Emmán kívül, és mivel nagy valószínűséggel találkozunk velük is, ezért inkább most mondom el, hogy ne érjen meglepetés - hadartam, és azzal a lendülettel el is mondtam mindent, a találkozást Nikolett-tel, Beccát, a félévente kivett szabadságokat, hogy hiába van két családom, mindkettő darabokban, miközben még véletlenül sem néztem Cas-re, hanem állhatatosan magam elé néztem. Ő szó nélkül végighallgatott, majd miután befejeztem megszólalt:
-Ugye tudod mi jön most? - bólintottam - A miért-kérdés. Nézz rám - kérlelt, de nem hallgattam rá. Megragadta az állam és maga felé fordított. Könnyes volt a szeme. Én ríkattam meg.
-Miért tetted? Hiányoztam? - kérdezte elcsukló hangon. Megráztam a fejem.
-Nem - mondtam, és inkább az ablakhoz fordultam, hogy ne kelljen látnom az arcát.
-Hazudsz - rohadt szarul esett, hogy még mindig képes olvasni belőlem, annyi év után - Tehát akkor az igazat; hiányoztam?
-Iszonyatosan - sóhajtottam fel, és a fejemet az övének döntöttem, ő meg összekulcsolzta a kezünket.
-És milyen ez a Nikolett? - kérdezte immár nyugodtabban.
-Hát nem te - vágtam rá keserűen - Másabb. Sokkal.
-De akkor--
-Reméltem, hogy valahogy majd megtudod, és hisztizve ugyan, de visszajössz hozzánk... - fejeztem be nevetve, mert nem értem, hogy juthatott ilyesmi az eszembe.
-Istenem, reménytelen vagy... - nevetett fel ő is, majd megsimogatta az arcom.