Második esély

28.

Sergey

Reggel a várva várt ,,hánytatós-reggeli" című hadművelet elmaradt, mert Cecíliát reggel egy vödör víz köszöntötte a nyakába, ami, teszem hozzá, nem Heli műve volt, hanem a gyerekeké, Mihail vezetésével, aki a menyasszonyát ért sérelemért ma tökéletesen elégtételt vett. Amikor az anyjuk lecsúszkált csurom vizesen a lépcsőn, láttam, hogy mindenki majd megszakadt a visszatartott nevetéstől, Heli pedig mosolyogva ment törülközőért Cecíliának.
Hát, megérdemelte...
Napközben Cecília több ruhát is vett magának, mert kitalálta, hogy még marad. Mit ne mondjak, nagyon örültünk neki... Este viszont megkapta a magáét a maradásáért, a vacsora felénél, a szája elé kapott kézzel pattant fel az asztaltól. Még sosem láttam olyan gyorsan szaladni, mint ahogy most tette. Miután kihányta a vacsorája felét, visszaült az asztalhoz, hogy megegye és megint kihányja a másik felét. Ezen a nagyobbak, akik megértették, már kuncogtak egy kicsit, mire Cecília is felkapta a fejét, rájuk nézett, majd a tányérjára, majd dühösen kiszaladt a mosdóba hányni. Most sajnáltam egy nagyon kicsit...

Másnap reggel csípőből visszautasította a felkínált tejbegrízdet, mire Heli vállat vont, és szétosztotta közöttünk. Ezt látva, hogy ezt most ő is megehette volna, Cecília az asztal alatt a lábát az ölembe téve próbált volna kuncsorogni magának.
-Vidd innen a lábad! - mordultam rá hangosabban, mire Heli is felkapta a fejét - Istenem, mit láttam meg benned... - sóhajtottam fel halkan.
-Érdekes, az ágyban nem voltál ilyen gondterhelt - csattant fel, majd Helire mutatott - Neki sosem jegyezted meg egy hibáját sem, pedig neki is biztos van, nekem bezzeg mindent a szememre hánytál! Ez túl sós, ez ízetlen, ez nincs rendesen megcsinálva, mindent! - azzal elkezdett sírni, reménykedve, hogy az egyik gyerekében sikerül együttérzést keltenie. Pechére pont Luni próbálta megvigasztalni, de ettől csak még dühösebb lett.

-Takarodj, te fattyú! Te neked is miért kellet megszületned! - azzal felkapott egy kést az asztalról, és nekirontott volna a kislánynak, ha Heli nem lép közbe. Cecília döfésre emelte a kezét, de a kislány helyett Heli kezét érte a szúrás. Ezt látva Cecília a szabad kezével ütni próbált, de Heli elkapta a csuklóját, a másik kezét ökölbe szorította, és oldalra fordította, aminek következtében eltört a kés. Addigra én is észbe kaptam, és az asztalt megkerülve próbáltam volna kezdeni valamit Heli kezével.
-Anya! - pattant fel Mihail a helyéről, és ő legalább tárcsázta Nikolettet. Valami olyat is hallottam, hogy hozza Matteót is, nem is tudtam, de nem is érdekelt az illető kiléte.
-Ne velem foglalkozzatok, hanem vele - bökött az állával Cecília felé, aki még mindig döbbenten markolta a kés nyelét. Nikolett tíz perc múlva már nálunk volt, és Matteo kilétére is fény derült.
Matteo Heli gyerekkori barátja, én viszont csak Benito Mussoliniként hallottam felőle. A családja tisztességes fegyvercsempészetből él, ő viszont többet akart ennél, meg is kapta azt a többet, csak aztán a háború végén jött a nagy pofáraesés, amikor kis híján kivégeztük őket. Mindeközben Nikolett hangosan gondolkodott, mi ilyenkor a teendő, ugyanis nem mindennapi, hogy a páciens eltöri a kezébe beleállt kést.
-Ilyenkor egy határozott mozdulattal ki kellene húzni a pengét, de félő hogy megcsúszik a kezemben - idegeskedett. Megértem. Végül is a húgáról van szó.
-Megoldottam - mondta hirtelen Heli, mire mindannyian felé fordultunk. Ő csak ott ült a kanapén, a jobb kezében tartva az eltört késpengét, a bal kezéből meg ömlött a vér. Egyszerre kaptunk felé.
-Úristen, jól vagy?!
-Te normális vagy?!
-Megőrültél?!
-Nyugi, jól vagyok - mosolygott ránk kedvesen, amitől kivert a víz. Az elébb állt a kezébe egy késpenge, most húzta ki, és itt mosolyog nekem.
-Nikolett, csinálj már valamit! - mordult rá Matteo, ő pedig dühösen kapta fel a fejét.
-Szerinted én nem azon gondolkodom?! - azzal tűt és cérnát vett elő, mire Heli nyüszített egy aprót.
-Hé, nyugi, nem fog fájni - nyugtatgattam a karját és a hátát simogatva. A nyakamba fúrta az arcát, annyira félt. A késtől nem félt, de egy aprócska tűtől igen...
-Tudod mi jutott az eszembe? - kérdeztem halkan. Mivel választ nem kaptam, folytattam - Amikor Berlinben találkoztunk, a bunkerben, amikor majdnem lelőtted magad. A tárgyalások után amikor idejöttünk, annyira féltél a repüléstől, hogy be sem akartál szállni a gépbe. A haláltól nem féltél, egy repülőgép mégis akkora félelmet váltott ki belőled, mint most ez a tű - suttogom neki, mire érzem, hogy elmosolyodik az emlékre. Amíg én meséltem neki, Nikolett be is fejezte a seb összevarrását, és homlokráncolva hallgatta a történetet.
-És akkor hogy hoztad Helenát ide?
-Kapott egy altatót, ami nem vált be, viszont annyira kába lett tőle, hogy mire kettőt pislogott, felvittem magammal a gépre.
-Jó, de egyszer az altatónak is elmúlt a hatása - szólt közbe Matteo - Azután mi történt?
-Amikor felfogta, hol is van, magához húzta Albertet és Lunát, aztán csendben elkezdett könnyezni, én meg az ölembe húztam, mire nem sírt tovább, igaz? - simítottam meg a fejét, mire bólintott egy aprót - Akkor is ilyen félénk voltál - jegyeztem meg csendesen.
-És most mi lesz? - kérdezte Matteo Cecíliára utalva.
-Jó kérdés - sóhajtottam.
-Nem akarom itt látni - szólalt meg hirtelen Heli - Ezek után vagy elmegy, vagy a hajánál fogva hajítom ki az utcára.
-Nyugi, el fog menni, igaz? - néztem szúrósan Cecíliára, aki csak rémülten bólintott egyet.

Ezután Cecília gyorsan összepakolt, és elment, vagy inkább elmenekült.
Este viszont újabb probléma köszönt ránk, amit a világ Grigorij Sergeyevics Romanovként ismer.
-Sergeeey! Ezer éve! Na, hol is van a leendő sógornőm? - kezdte a bátyám amikor ajtót nyitottam neki. Esküszöm, most még apámnak is jobban örülnék...
-Vacsorát főz.
-De az ő főztje ugye ehető?
-Grisa! - ezt már a felesége mondta. Veronyika rengeteget fékezett a bátyám természetén, de teljesen őt sem lehet megszelídíteni - Halkabban! Valaki aludna! - utalt a karjában tartott csöppségre. Szóval ő lenne második Jaroslaw... Az elődje meghalt a háborúban.
-Grigorij! - kaptam el a karját még épp időben - Ő az - erre elkomorult a tekintete, de utána  már megint mosolygott.
-Ha még itt van, az azt jelenti, hogy igenis fontos neked, és ebbe nekem nincs beleszólásom!
-Itt az alkalom, hogy kiváltsd a sapkádat - utaltam egy régi ígéretére.
-Megmondjam, hogy hol voltam? - nézett rám lemondóan.
-Nem. Azt akarom, hogy bocsáss meg Helinek. És Veronyika is - néztem a nőre, aki bólintott. Az alvó kisfiúra néztem. Egyidősnek tűnt Natashával.
-Hány éves? - kérdeztem az anyjától.
-Nemrég töltötte a hármat - nézett le mosolyogva a kicsire. Tehát jól tippeltem. Mindeközben Grigorij a konyhába ment, hogy bemutatkozzon Helinek, amikor egy éktelen nagy kiáltást hallottunk, amire Jaroslaw is felébredt, és ezt hangosan adta a tudtunkra.
-Öcskös, miért nem mondtad, hogy ilyen ennivaló lányotok van? - szaladt oda hozzánk Lunával.
-Mert úgyis megtudod, ha idejössz - feleltem kissé flegmán. Kettőnk közül mindig is én voltam a komolyabb, annak ellenére, hogy én vagyok a fiatalabb.
-Jó estét! - jött ki Heli is a nappaliba - Bizonyára ön Grigorij, ön pedig Veronyika - mosolygott rájuk kedvesen, mire második Jaroslaw úgy döntött, ő bizony most enni akar.
-Éhes vagyok! - jelentette ki az anyjának - Ennyi kérek szépen! - Veronyika bocsánatkérően ránézett Helire, aki csak intett neki, és eltűnt a konyhában.
-Apa meg akarja ismerni a menyasszonyodat - közölte hirtelen Grisa - És szeretné tudni, van-e Sergey nevű unokája - erre a nappaliban megfagyott a levegő.