Második esély

31.

Helena

A sakkozós este utáni reggelen iszonyatos fejfájással ébredtem, amit csak Sergey gyógypuszija tudott orvosolni.
-Na, keljünk - nyögtem fel kómásan - A gyerekeknek iskola, Natashának óvoda, neked meg munka.
-E-e-eee - nyávogott - Én akkor megyek be dolgozni, amikor akarok.
-Tessék? - lepődtem meg.
-Havi hatvan óráért kapok tizenkétezer rubelt, ezen felül pedig minden napért kapok ezerkétszázat. Eddig dolgoztam százhúsz órát, tehát ebben a hónapban már be se kellene mennem.
-Mindegy, keljünk... - kászálódtam ki az ágyból, de megszédültem, ezért vissza is huppantam az ágyra. Kicsit túl gyorsan keltem fel...
Lementem a konyhába és csináltam szendvicseket a gyerekeknek. Ezután visszamentem az emeletre, hogy felkeltsem őket. Legelőször Albertékhez mentem be, de ők már ébren voltak, szóval átmentem Katjahoz és Tatjanahoz. Ők még aludtak, ezért óvatosan keltegetni kezdtem őket. Miután megbizonyosodtam róla, hogy nem fognak visszaaludni, Ivanhoz és Natashához akartam bemenni, de őket már Sergey felkeltette. Éppen Natashának segítettem felöltözni, amikor hirtelen megszólalt.
-Anya.
-Hm?
-Én olyan boldog vagyok, hogy apa hazahozott minket - erre csak megsimítottam a fejét, és lementünk enni.
-Én is örülök ennek - feleltem, amikor már leértünk a lépcsőn.
-Minek örülünk? - kérdezte Sergey áthajolva a vállam fölött, hogy megpuszilja a lányunkat.
-Hogy hazahoztál minket! - vágja rá a választ édes hangom, majd elgondolkodott - Anya, mi miért voltunk ott?
-Hol ott? - kérdeztem, de abban a pillanatban le is esett, hogy mire gondol. Idegesen beharaptam az ajkam. Basszus... Szerencsére Sergey kihúzott a helyzetből.
-Tudod kicsim, anya régen csinált néhány buta dolgot, amiért neki ott kellett lennie.
-És akkor én miért kerültem oda?
-Mert ügyelni akartam rád - vettem fel a karomba - És ha te nem vagy ott nekem, nem bírtam volna ki. Szükségem van rád, rátok. Apára, Mihailra, Ivanra, Albertre, Lunára, Katjára, Tatjanára és rád. Most még nem érted meg, de ez nem baj, majd ha nagy leszel, és neked is lesz egy kislányod, kisfiad, megérted, rendi?
-Ühüm.
-Akkor azt javaslom, menjünk reggelizni - javasolta Sergey, és felvett a karjaiban, miközben én meg Natashát tartottam. Erre a tettére én nem is kicsit ijedtem meg.
-Hééé! - hiába sipákoltam, nem tett le. Bevitt a konyhába, és lerakott a munkapultra.
-Még egyszer! Még egyszer! - követelte Natasha vidáman.
-Nincs még egyszer - mondtam halkan, teljesen lefagyva az ijedtségtől, amin Sergey kuncogott egy kicsit.

Miután mindenki megreggelizett, elindultam volna a gyerekekkel a megfelelő oktatási intézménybe.
Volna, ha Sergey szülei nem törik ránk az ajtót közvetlenül elindulás előtt.
-Bocsánat a zavarásért, de nem tudtam tovább visszatartani - vetett Sergey anyukája egy szúrós pillantást a férjére, aki nem zavartatta magát, bement a házba.
-Maga nem jön, Helena? - nézett rám. Sóhajtva néztem Sergeyre, aki szó nélkül elindult a gyerekekkel a megfelelő intézetekbe, én meg visszamentem a házba, hogy sakkozzak Sergey játékbolond apjával.

***

Szóval...
Miért is fekszem a kanapén hideg ruhával a fejemen? Óvatosan felültem, amikor beszélgetésfoszlányok ütötték meg a fülemet. Felálltam, de vissza is rogytam a kimerültségtől. Sergey odajött hozzám.
-Jobban vagy már?
-Mi történt? - kérdeztem rekedtes hangon.
-Anyám szerint sakkozás közben amikor előrehajoltál elájultál - mondta. Nem is én lennék ha nem történne velem valami...
-Már reggel is megszédültem, de nem gondoltam, hogy ez is megtörténhet... - erre csak otthagyott, és kiment a folyosóra.
Hurrá, dőltem vissza a párnára.

Antonia 

-Nem! Mondom nem! - emeltem fel a hangom, mire Valerij nagy kegyesen elengedett.
-Most miért vagy ilyen? - sóhajtott fel - Hol van a kedves éned, aki hozzámbújik ha fázik?
-Nyolc évvel ezelőtt megfagyott - feleltem tömören, a sírás szélén. A meghiúsult szökési kísérletem után Valerij hazahozott, és mindent elkövetett, hogy újra szeressem. Nem mintha nem szeretném, de félek, hogy akkor meg ki fog használni.
Amíg ezen agyaltam, Valerij kiment a konyhából telefonálni. Valakit nagyon meg akar győzni, legalábbis így hallottam. Miután bontotta a vonalat, visszajött hozzám. Nem szeretem, utálom, nem szeretem, utálom, még akkor is, ha ő szeret engem... ismételgettem magamban, de csak kibuggyant egy-két könnycsepp. Valerij ezt nem restellte észrevenni.
-Naa, most mi a baj? Gyere... - magához ölelt, én meg hagytam neki, hogy azt csináljon velem amit akar. Össze-vissza csókolgatott, és suttogott a fülembe, mire én szépen lassan elaludtam az  ölében.
Arra keltem, hogy Valerij próbált felébreszteni.
-Mi az? - kérdeztem álmosan megdörzsölve a szemem.
-Gyere. Van egy meglepetésem - mosolygott rám kedvesen. Felkeltem az ágyból, de meg is lepődtem.
-Mikor kerültem ágyba? - fordultam felé, de ő egyre csak az ajtó felé terelgetett.
-Pár perccel azután, hogy elaludtál - tolt ki az ajtón, mire rendesen meglepődtem. A nappaliban Helena és Natasha ült a kanapén, valamint Natasha apja, akinek már elfelejtettem a nevét.
-Szervusz - köszöntött egy öleléssel, mire én is elmotyogtam egy köszönést. Ezután Natasha ölelt meg, ő is legalább annyira örült nekem, mint Helena. Az idegen férfinak csak odabiccentettem egyet, de ő nem is figyelt ránk, hanem az órát tanulmányozta.
-Mesélj, hogy vagytok? - kérdeztem halkan, hogy ne nekem kelljen beszélni.
-Megvagyunk, de valójában azért jöttünk, hogy meghívjunk titeket az esküvőnkre. Sergeyjel összeházasodunk - jelentette ki kicsit büszkén, mire kikerekedett a szemem.
-De hát azt mondtad, hogy ő nem szeret téged! - néztem a háta mögé a férfira.
-Én is azt hittem, de mint kiderült, csak egy apró félreértés volt az egész.
-Apró? Apró félreértés?! Majdnem három évig rohadtál ott velem egy apró félreértés miatt! - szidtam le.
-De, tegyük hozzá, hogy meg is érdemeltem azt a három és fél évet - jegyezte meg halkan.
-Nem hiszem el, hogy azokat te követted el. Te ahhoz túlságosan is jószívű vagy - jelentettem ki. Valerij csak kapkodta a fejét kettőnk közt, nem értett semmit. Sergey felállt Helena mögül, és a vállára tette a kezét.
-Biztosíthatom, hogy amit Heli mondott Önnek, mind igaz - erre egy kicsit lefagytam. 
-Helena, tudnánk beszélni négyszemközt? - kérdeztem még mindig sokkos állapotban. Ő erre egy aprót bólintott, mire karon ragadtam, és behúztam a szobánkba.
-Haragszol rám? - kérdeztem a sírás szélén.
-Dehogy is - ölelt meg, mire legördült egy könnycsepp az arcomon - Mégis miért haragudnék rád?
-Hogy beárultalak neki - utaltam a gyereke apjára.
-Ó, azért nem haragszom, sőt, inkább hálás vagyok, amiért szóltál Sergeynek. De hogy alakulnak a dolgok Valerijjel? - kérdezte, én meg inkább lettem volna máshol, csak ne kellene válaszolnom.
-Őszintén? Nem tudom - sóhajtottam fel.
-Miért? Már nem szeret? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Hát pont ez az. Nem tudom, hogy mit akar tőlem - kezdtem bele - Nem tudom, hogy most újra akarja kezdeni, vagy csak azért hozott haza, mert bűntudata van, vagy mert házvezetőnőt akar csinálni belőlem - törölgettem a szemem.
-Egy kicsit csalódnom kellett, amikor találkoztam vele - emelte a plafonra a tekintetét - Nekem nem ilyennek mutattad be. Kedvesebbnek, lovagiasabbnak, meg minden. Szépítettél a valóságon, de ezt meg is mondtam neki.
-De miért mondtad el neki?! - akadtam ki - Azért nem mutattam ki az érzéseimet felé, hogy ne használjon ki!
-És mi lenne, ha kockáztatnál egy keveset? Szeret téged.
-De ha-- kezdtem volna magyarázni, amikor benyitott Valerij.
-Sajnálom, hogy megzavarom Önöket, de Sergey megkért, hogy szóljak, hogy menni készülnek.
-Mondja meg neki, hogy mindjárt megyek - válaszolta, mire Valerij ki is ment a szobából. Hirtelen felém fordult.
-Még csak annyit szeretnék kérni, hogy lennél a tanúm? Az esküvőn...
-Persze. Egy feltétellel - erre egy kicsit megijedt - Te is legyél a tanúm az enyémen - erre megölelt.
-Köszönöm! - ölelt meg - És, még valami... Lenne egy kérdésem - kezdett bele - Az esküvő után elköltözünk Olaszországba. Szeretnétek velünk jönni?
-Mégis mit csinálnánk mi ott? - kérdeztem elhűlve.
-Hát, mi veszünk ott egy birtokot és ott gazdálkodnánk... - magyarázta nagy beleéléssel, és egy pillanatra én is elképzeltem. Olaszország... Talán érdemes lenne megpróbálni... Újra is kezdhetnénk Valerijjel az egészet...
-Megyünk - jelentettem ki határozottan, mire elnevette magát.
-Azért majd beszéljétek meg Valerijjel - nyitotta ki a szobaajtót - Az úticél Toszkána.
-Mikor lesz az esküvő?
-Június tizenkettő.
-De az nem a születésnapod?
-De. Viszont ez lesz a legszebb ajándék, amit születésnapomra kapok.
-Jajj, te szegény... Na, szia!
-Sziasztok! - köszönt el. Natasha integetett, Sergey meg kezet fogott Valerijjel. Én teljesen be voltam zsongva ettől az Olaszországtól, amit Valerij észre is vett.

-Helenáék esküvője után megyünk Olaszországba - meséltem neki, mire csak felvonta a szemöldökét.
-És ezt mégis mikor beszéltük meg?
-Naaa, ne legyél már ilyen! - közelebb léptem hozzá - Neked nem tetszene? - átkaroltam a nyakát - Újrakezdhetnénk... Nem kellene félnünk se...
-Rendben... - nyeszeregte rákvörösen - De csak miattad.
-Köszönöm szépen - csókoltam meg.