Második esély

13.

Josh

-Meddig megyünk még? - nyafogott Emilliem - Azt mondtad, hogy nincs messze, de már egy félórája gyalogolunk keresztül-kasul ebben az istenverte városban!
-Nyugi, most már tényleg nincs messze - nyugtattam meg, és igazam is lett. Egy sarok után a szemünk elé tárult a Four Seasons Hotel puccos épülete.

-Na hogy tetszik? - fordultam a többiek felé. Owen és Emilliem jól megbámulta az épületet. Mondjuk elhiszem. Én is így voltam vele első alkalommal. - Na gyertek. Eligazítalak titeket, aztán én megyek a dolgomra - vetettem oda nekik, mire mindketten felkapták a fejüket.

-Mi az, hogy mész a dolgodra? Azt mondtad, hogy kivettél egy hét szabadságot, hogy itt kipihenhesd magad, és minket is erre biztattál. Azt ne merd mondani, hogy az egész héten dolgozni fogsz! - kelt ki magából Owen.

-Nem hazudtam. Egész héten pihenni fogok, ahogy elmondtam. A kislányommal fogom tölteni az egy hét szabadságom - magyaráztam - Tudom, hogy ti is keményen dolgoztok, és úgy voltam vele, hogy gyertek ti is Moszkvába. A pihenésre való lehetőségek száma végtelen - rántottam meg a vállam.
-Azért mondtunk igent az ajánlatodra, mert hármónk közül te beszélsz a legjobban oroszul! - fakadt ki Emilliem - Mégis mit fogunk csinálni nélküled? Beszélek oroszul, de nem lehet megérteni az akcentusom miatt! Owennel ugyanez a helyzet!

-Egyelőre csak pakoljuk le a cuccainkat... - sóhajtottam fel. A hetemnek lőttek... Emilliem látva, hogy győzött, és elégedetten masírozott be a hotelbe. Mint kiderült, a nyelvi nehézségeik csak kifogások voltak, ugyanis még ha volt is akcentusuk, akkor is teljesen érthetően beszéltek oroszul. Én meg feláldoztam egy hetemet rájuk. Mert ezek után nem hagyhatom itt őket, az fix, különben megsértődnének.

Amíg a két jómadár felküldte a poggyászukat, én hívtam egy taxit, mert Nikolett lakása elég messze van innen.
A taxiban aztán nekem estek.
-Ki is ez a Nikolett?
-Honnan ismered?
-Hány éves a lányotok?

-Menjünk sorban - javasoltam - Nikolett-tel az Államokban találkoztam, mert ott tanult az orvosin. Rengeteg diplomája van, a két kezemen nem tudnám összeszámolni. Pár hónapig jártunk, igazából nem volt komoly a dolog, csak hát szép nő, olyasfajta, aki után mindenki megfordul, emellé még okos is. Szóval, ja, lefeküdtünk, aztán rá fél évvel közölte, hogy gyereket vár tőlem. Felajánlottam neki egy lakást New Yorkban, de visszautasította, mondván, hogy csak szólni akart, és nem kell neki semmi. Én még ilyen nőt nem láttam, hogy gyereke van egy minisztertől, és nem kezd el követelőzni...
-Vedd hozzá, hogy szovjet, és lehet, hogy nem bízik benned - vetette közbe Owen.
-Kedves vagy - húztam el a számat - Visszatérve a lényegre, félévente kiveszek egy hét szabadságot, és meglátogatom a lányom, Beccát. Idén lesz tizenegy éves - újságoltam nekik - Az elején még megpróbáltam visszacsábítani magamhoz az anyját, de azt nem érdekli a pénz, vagy a pozícióm. Rezzenéstelen arccal hallgatta végig az ajánlatomat, majd utasította vissza. Fura egy nőszemély. Amerikában tapadnak rám a nők, itt is megfordulnak utánam, ő meg csak a gyerek miatt enged be a házba - a fiúk a két oldalamon megértően bólogattak. Egyszer csak Emilliemhez fordultam.

-Na, és te? Mi van a legutóbbi pasiddal?
-Meglépett - felelte szűkszavúan, én meg nem firtattam tovább, hanem Owenhez fordultam:
-És nálad hogy van a kedves család?
-Anne majd kicsattan az egészségtől, rendszeresen viszi a gyerekeket túrázni, Patrick megtanította az öccsét káromkodni, szóval nálunk is zajlik az élet.
-Az a jó, ha zajlik - feleltem nevetve. Kiszálltunk az autóból, fizettünk, és elindultunk egy rövid sétára.
-Miért nem a címre kérted? - nyivákolt francia barátunk.
-Ezek mindig keresik benned a hibát - magyaráztam - Nem akarok bajt hozni rájuk azzal, hogy házhoz vitetem magam.

Az ajtóban mély levegőt vettem, azzal bekopogtam. Lakáskulcsom nincs, és nem is kell, amilyen gyakran jövök Moszkvába, legalábbis Nikolett elmondása szerint. Emiatt egyszer a szakadó esőben kellett megvárnom, hogy hazaérjenek.
Hát nem volt egy kellemes élmény, hogy mit ne mondjak.

A kezdeti idegességem a kétszeresére nőtt, amikor Mussolini nyitott ajtót.
-Matteo? Te mit keresel itt? - kérdezte Emilliem falfehér arccal, bennem meg megállt az ütő. Matteo???
-Ezt én is kérdezhetném - válaszolta higgadtan, aztán felém fordult - Gondolom Nikolett és Rebecca miatt jöttél. Gyertek be. 

Ahogy beléptünk a házba, ott állt előttünk Luis, és Becca. A fiú, amikor meglátta Emilliemet, felszaladt az emeletre, Becca meg bocsánatkérően rámnézett, és utánaszaladt. Emilliem is ment volna, de Benito, vagy Mattteo, tudom is én, megállította.
-Ha egy ujjal is hozzáérsz, meghalsz - mondta, és megfagyott körülötte a levegő. Én inkább a vendégszobába mentem, és nekiláttam kipakolni. Fél óra múlva szólt Owen, hogy kész a vacsora. Észre se vettem, hogy így eltelt a nap.
Az asztalnál már zavart, hogy Nikolett még mindig nincs itthon.
-Anya mikor jön haza? - kérdezte Becca, ráerősítve a gyanúmra.
-Nem tudom, Becca... Nem tudom...
-De papa! Te mindent tudni szoktál! - fakadt ki a kislány, én meg azt hittem, hogy rosszul hallok. Felkaptam a fejem.
-És én mi vagyok? - erre a kisasszony csak megvonta a vállát, és annyit felelt:
-Te meg az apukám vagy - amíg én megpróbáltam az elvesztett tekintélyemet visszaszerezni, addig Owen és Emilliem majd megszakadt a visszafojtott nevetéstől.
-Egyébként Matteo, hogyhogy te itt? - kérdezte hirtelen Owen - Én úgy hallottam, hogy végül a partizánok kivégeztek.

Erre beállt a csend. Na igen, ezt nem a gyerekek előtt kellett volna...
-Annyi az egész, hogy mielőtt politizálni kezdtem volna, Helena azt javasolta, hogy vegyek fel egy álnevet, arra az esetre, ha valami rosszul sülne el. Az igazi nevem Matteo Fabricio.
-A baj meg is történt - emlékeztette Emilliem - És Helena nem volt ott, hogy segítsen neked a bajban.
A vacsora ezután feszült csendben folyt le.
Vacsora után besegítettem - mint kiderült - Matteonak a mosogatásban, de csak hogy megtudjak valamit Nikolettről. Ahogy megemlítettem, nagyot sóhajtott, és rámemelte a tekintetét.

-Semmit sem tudok Nikolettről. Délután egy maroknyi csekista el akarta vinni, de megjelent a bátyja, megakadályozta őket ebben, aztán ők is elmentek, hogy tisztázzák Nikolettet. Ez volt olyan fél négy körül - döbbenten hallgattam, miközben ő csak folytatta - Igazából lehet, hogy a neve miatt vitték el. Kettős személyazonossággal élt. Te tudtál róla? - csak bambán bólintottam, mire folytatta - Ma elvitt a munkahelyére, mert akivel foglalkoznia kellene, zárkózott, és Nikolett szerint ha egy közeli barátjával beszélhet, akkor hamarabb megnyílhat.
-Ki volt ez a zárkózott ember? - kérdeztem félve.
-Helena.

Erre a névre a szívem kihagyott egy ütemet. Ez nem lehet igaz... Yakama kiházasodott Japánból, ezzel meglépve előlünk, Matteo, akinek a Mussolini személyét kivégezték ugyan, de Matteo, aki Olaszországot vezette, itt van, a főbűnös Helena szintén, ráadásul őt Sergey vette pártfogásba.

Ez nem igazság...
Halálra ítéltük őket, papíron mindegyikük halott, a való életben meg vígan élnek....