A titok

34.

Hogy hívnak?-kérdeztem a lánytól amikor elment a nő.
Eri...-mondta félénken.
Nem kel félned. Kiszabadítalak téged és anyát is!-mondtam magabiztosan majd vettem elő egy könyvet és feküdtem be az ágyba.-Gyere és ülj le nehogy azt higyjék,hogy valami van itt.-mondom mosolyogva amire bólint majd leül mellém-A szoba tele van kamerákkal amire szerintem te is rájöhettél. A kamerák nem veszik a hangot és ahogy észre vettem esténként ki is kapcsolnak nálam.-mondom de csak néz értetlenül engemet-Hány éves vagy?
5-mondja bizonytalanul.
És tudod,hogy miért vagy itt?
Azt mondta nekem az a néni aki behozott ide engemet,hogy anyukám rájuk bízott mert ő elment és,hogyha vissza fog jönni akkor majd együtt élhetünk boldogan.-meséli el.
Értem.-mondtam majd közben ujjamat a papíron húztam úgy, mintha olvasnék.
És neked hol van az anyukád?-kérdezte.
Valahol itt szerintem. Nem adna ide főleg nem idegennek,hogy vigyázzon rám.
Innen lehetetlen kijutni...-mondja hallkan.
Minden lehetséges ha hiszel benne!-mondtam mosolyogva rá nézve-Hidd el ahogy kijutok innen azonnal jövök egy csomó hőssel és megmentelek titeket!-mondtam majd felkelve mentem a táskámhoz és kiszedtem belőle egy elég vastag és nagy fonalat. A gyöngyöket elkezdtem ráfűzni már az ágyon aztán amikor sikerült az összes darab össze is közöttem a karkötőt ami feketén nézett ki.-Miért nem megy?!-akadtam ki hangosan.
Mi a baj?-kérdezte melledtem ülve a lány.
A karkötőnek pirosnak kellene lennie de nem az!-mondtam a falnak döntve a fejemet.
Miért baj az ha nem piros?-kérdezte a kislány ismét.
Mert így nem aktiválódik a pajzs ami a karkötőben van. Amit anyától kaptam még.-mondtam és szívtam be a levegőt mert már majdnem sírtam.
Pajzs?-kérdezi.
Igen. A karkötő lényegében egy képesség amit lehet irányítani. Nálam csakis anya tudja irányítani mert nem működik. De amúgy én is tudnám aktiválni csak valamiért nem akar működni így szerintem anya kellene hozzá,hogy működjön, de nemtudom,hogy hol van...-mondtam sóhajtva a hosszú monológom után.
Értem.-mondja és bólint is mellé.
Oké. Na de van kedved rajzolni?-kérdeztem amire bólint és leülünk az íroasztalhoz rajzolni.

Mióta vagy itt?-kérdeztem színezés közben.
Nemtudom. Talán 2 éves korom óta vagy kevesebb. Nem emlékszem.-mondja de ekkor eltörik a ceruza vége.
Nincs faragóm...-mondtam magamnak ahogy rájöttem,hogy minden fontos dolgot elvettek tőlem amivel akár meg tudnék sebezni egy embert. De persze az okosak nálam hagyták az ollót. Ráérősen feláltam majd az ajtóhoz lépve nyitottam ki és láttam meg egy őrt aki egyből pisztolyt szegezett felém.
Csak egy faragót szeretnék kérni.-mondtam amit szerettem volna amire bólintott majd el is rohant. Pár perc után vissza jött és oda is adta a faragót. Bemenve adtam oda Eri-channak a faragót aki ki is faragta a ceruzát utána pedig folytattuk is a színezést. Mivel a faragó tele lett így a kukához sétálva ürítettem ki és közben kiszedtem belőle a kettő pengét amit útközben kicsavaroztam egy kisebb ceruza hegyével. A két pengét zsebre rakva tettem vissza a faragót kettőnk közé és ismét folytattam is a színezést.
Bántottak téged amióta itt vagy?-kérdeztem bár feleslegesen mert a testét kötések és fásli borította.
Valami fura kísérlet miatt használnak. Azt mondta a bácsi nekem.
Bácsi?-kérdeztem.
Igen. Fehér haja és vörös szemei voltak és az arca sebekkel volt tele amik újak voltak. De talán 2 vagy 4 hónapja volt itt.-mondja amire hirtelen jött a felismerés,hogy az a férfi anya apukája.
A nevét nem tudod?-kérdeztem.
Nem. Csak néha szokott megjelenni mindenkinél.-mondja amire kérdőn ismét ránézek
Mindenkinél?-kérdeztem amire bólintott-Akkor vannak többen is igaz?-kérdeztem a valószínűt.
Igen.-mondja amire ismét megjelenik a nő az ajtóban.
042-es ideje vissza menned a szobádba!-mondja boldog mosollyal az arcán.
Kérem. Nem maradhat itt még egy kicsit?-kérdeztem a nőre nézve aki sóhajtott egyet és bólintott-Köszönöm szépen!-mondtam majd végre ki is ment ismét.
Nem tudod,hogy mekkora az épület?-kérdeztem.
Nagyon nagy. Azt tudom,hogy egyszer amikor kiszöktem akkor felszaladtam egy lépcsőn utána pedig az ajtó zárva volt de a képességemmel sikerült kijutnom.
És utána? Mi történt?-kérdeztem kíváncsian.
Utána az ajtóban elkapott 3 vagy 4 darab őr és visszahoztak.
Értem.-mondtam ismét válaszomat. Ekkor hirtelen lekapcsolódtak a lámpák maguktól.
Mi történt?!-kérdezte ijedten a lány majd ugrott egyből az ölembe amire magamhoz is öleltem egyből.
Nyugi csak biztos este van. Ilyenkor mindig leszokták kapcsolni a lámpákat.-mondtam de ekkor elkezdett egy kicsit világítani a karkötő.-Világít!-mondtam boldogabban majd próbáltam is használni a pajzsot ami lehet leszedi rólam a karperecet de nem sikerült.-Nem elég az erőm hozzá,hogy leszedjem a karperecet.
Sajnos nem tudok segíteni neked. A képességem túl erős és magamat is megsebesíteném vele meg téged is...-mondja Eri-chan még mindig az ölemben ülve.
Semmi baj. Neked amúgy hány képességed van?-kérdeztem rá.
1. Neked?
Nagyon sok!-mondtam elmosolyodva amit látott is mert egy kis éjjeli lámpa volt a szobámban amit felkapcsoltam.
Megint piros a karkötő.-mondja majd mutat a kezemen lévő ékszerre ami ismét piros.
Megnézem,hogy működik e.-mondtam neki majd a kezemet eltartva messzire összpontosítottam a képességet a karperecre ami elkezdett repedezni de aztán ismét eltűnt a képesség-Ne!-mondtam már sírva és dőltem be az ágyba.
Nem lesz semmi baj.-mondja Eri bíztatóan majd hozzám fekszik és átölel.
Legközelebb gyorsabb leszek!-mondtam nyugodtabban egy kicsit majd magamhoz ölelve Erit aludtunk is el egymást ölelve.

Orvos:👩🏼‍🔬
(Nemtom mi legyen neki a neve)

A kutató laborban voltam amikor elkezdett minden remegni körülöttem. Egyből a tartályra néztem amiben a pár hete behozott fiú lebegett a vízben és nyitva voltak a szemei.
Azonnal adjatok neki altatót!-mondtam egyből amire a csapat egy nagy adag nyugtatót adott neki infúzión keresztül. Pár perc után megszűnt a földrengés a fiú pedig egyre lassabban lélegzett. Ahogy a monitorokra néztem kezdett egyre lassabban verni a szíve is aztán hangos sípszó. Meghalt.
Azonnal hozzátok ki a vízből!-mondta a főnök amire ki is húztuk a vízből és próbáltuk újraéleszteni de már nem adott semmi életjelet.
Meghalt!-mondtam ki hangosan is amire a főnök csak ennyit mondott.
Dobjátok a szemetesbe!