A dalok mögötti titkaink

17. Rész

-Zayden! Hagyj!-morogtam, de nem foglalkozott vele, lágyan a nőiességemre simította a kezét, miközben a csuklómat még mindig nem engedte el és a hátamra szorítva tartotta.-Zayden!-szóltam rá ismét, mikor elkezdett lágyan simogatni.-Vedd le rólam a kezed!-sziszegtem mérgesen, de ekkor csak még jobban elkezdte csinálni.

-Bébi, éppen feszültséget csökkentek, jobban tennéd, ha nem ellenkeznél és akkor legalább ezután nem érezném úgy minden pillanatba, hogy meg akarsz fojtani, csak azért, ha rád nézek...-mondta, miközben elkezdett koncentrálni a testem legérzékenyebb pontjára. Annyira jó! Nem tehetek róla, de legszívesebben esküszöm felnyögnék, de visszafogok minden reakciót. De ekkor belém mártotta két ujját és arra a bizonyos pontra koncentrálva kezdte el gyorsabban mozgatni az ujjait. Nem bírtam. Itt volt a végem. Kitört belőlem egy sóhaj.-Na ez már sokkal jobban hangzik...-mondta és hallottam a hangjában azt az öntelt mosolyát, majd gyorsított. És gyorsított. És gyorsított. Egészen addig, amíg szinte el nem vesztettem a józan eszem és sikítva nyögtem már, miközben alig tudtam magam megtartani a lábaimon. Olyan keményen mozgatta az ujjait azon a ponton, hogy azt hitem felrobbanok!

-Istenem, Zayden! Kérlek, ne hagyd abba!-nyögtem, mire ismét gyorsított, de ekkor kopogtak az ajtón.

-Szép fiú, idő van!-hallottuk meg Cody hangját.-Már vagy 6 perce színpadon kellene lennünk, csak Sky elfelejtett szólni, biztos valami dolga van...-tette hozzá hadarva, mire minden erőmmel az ajkamba haraptam, hogy ne nyögjek fel túl hangosan.

-Egy pillanat!-szólt hangosabban Zayden, de fel is gyorsított.-Gyerünk, Bébi, hallod csúszás van...-mondta halkabban, de nem bírtam és felnyögtem

-Én ezt nem bírom...-nyöszörögtem szenvedve, de ekkor ismét kopogtak, de sokkal erősebben.

-Zayden! Rohadt gyorsan told fel a segged a színpadra!-morogta mérgesen Erick, de nem bírtam és ismét felnyögtem.-Ez most komoly?!-kérdezte feszülten morogva halkabban. Biztos meghallott, de Zayden erre csak még jobban gyorsított.-Gyere már, baszki!-morogta miközben elkezdett dörömbölni az ajtón. Kész szerencse, hogy be van zárva.

-Hol van?-hallottam meg hirtelen tompán apám hangját, majd egy kis csend, de ezután ismét meghallottuk a kopogást. Apám kopog!-Goss, ha másodperceken belül nem nyitsz ajtót, esküszöm itt hagyunk hajnalban!-hallottam meg az ideges hangját, de Zayden csak tovább gyorsított, mire nem bírtam már visszafogni a nyögéseimet. Mind kitört belőlem! Hangos vagyok! Túl hangos! Tudom jól! De nem bírom visszafogni, annyira átkozottul jó!

-Gyerünk, Bébi!-motyogta halkan, miközben már a fenekemet egy pillanatig sem tudtam nyugodtan tartani, szenvedve vonaglottam a keze alatt, de ekkor végre megtörtént. Az egész testem beleremegett, miközben hangosan felsikítottam!

Szálltam, esküszöm!

Miután lecsapott a testemre az orgazmus már ki is húzta az ujját belőlem, láttam, ahogy sietve beveszi a szájába és lenyalja azt az ujját, ami néhány pillanattal ezelőtt még bennem volt, sietve a fülébe tette a monitort, amit még a megbeszéléskor adtam rájuk, a felsője nyakánál ledobta, alul pedig elkapta, majd már fel is helyezte az övére. Sietve oda lépett a sporttáskához amit hozott magával, majd elkezdett keresgélni.

-Húzd fel ezt!-hadarta, miközben oda dobta azt a pólót, amit hozott magának a koncertre, egy egyszerű fekete, zenekaros, aminek a hátulján nagyban a ,,logójuk" van. Én közben a kanapéra vánszorogtam, így már azon ülve kaptam el. Magam elé szorítottam, miközben ő felkapta a dobverőit, majd odalépett az ajtóhoz. Gyorsan hátra pillantott, ellenőrizve, hogy takarom magam, majd sietve kilépett, de ahogy kinyitotta az ajtót, egy pillanatra szerintem mindenki meglátott. Még az apám is.-Oké, mehetünk!-hadarta el, majd meghallottam, ahogy sietve indultak el a színpad felé, de az ajtó nem volt jól becsukva. Apám egy nagyon résnyire kinyitotta és amikor meglátta, hogy igen, jól látta, én vagyok, teljesen elfehéredett, de nem mondott semmit, csak behúzta maga után az ajtót, majd a távolodó lépteit hallottam már csak.