A dalok mögötti titkaink

51. Rész

Mintha vettünk volna egy 180 fokos fordulatot! Én nem is értem! Mármint ott ültem vele szemben, az ölében. Éppen ő szivatott engem a süti kicsomagolásával illetőleg. Aztán kibontotta a sütit és vége! Mi volt a baja?! Annyira jó kedve volt előtte és annyira vidám volt! Aztán mintha kattant volna valami benne és már meg is volt a baj...

Mi volt ennyire felkavaró? Az az idézet?! Mármint csak az lehetett, hiszen egészen addig semmi baja nem volt. Elolvasta és puff, már ki is fordult önmagából. De mi a franc volt a baja azzal a kis ártatlan szöveggel? ,,Aki nem tud szembenézni a múltjával, arra van ítélve, hogy örökké megismételje..." Ebben mégis mi a franc volt annyira felkavaró?!

-Szia!-köszönt lelkesen Nora, miután kopogtam, ő pedig már ajtót is nyitott.

-Szia!-köszöntem én is ugyanolyan lelkesen, majd már meg is öleltük a másikat. Miután beljebb léptem el is indultunk a nappali felé. Náluk a hatalmas konyhájukból nyílik a hátsó udvarra ajtó. A szemben lévő fal az igazából a lépcsőnek is a tartóoszlopa, éppen ezért ha két oldalt, valamelyik rövid folyosón kimegyünk, mellettünk a lépcső halad el felfelé. Ha kilépünk a konyhából már a nappaliba is toppantunk.-Amúgy bocsánat a késésért...-mondtam halkan, miközben követtem Norat a kanapéig, majd le is huppantunk rá.

-Semmi vész. Gondolom friss párként még nehéz az elszakadás...-mondta, miközben sokatmondóan rám pillantott. Én csak szomorkásan elmosolyodtam.

-Hát igen... Te aztán felkészültél...-jegyeztem meg mosolygósan, mikor lepillantottam a fakisasztalra, ami roskadásig volt édességgel, gumicukorral, chipsszel, üdítővel, na meg persze piával.

-Hiszen ismersz...-mondta ártatlanul, amin csak halkan felnevettem.-Na tehát mit tölthetek?-kérdezte érdeklődve.-Üdítővel kezdünk, vagy belecsapunk a közepébe?-kérdezte lelkesen.

-A legerősebből kérek!-mondtam határozottan, de mégis az arcomra erőltettem egy mosolyt.

-Oké...-mondta Nora a szó végét elhúzva, de már nyúlt is egy átlátszó folyadékért. Miután töltött nekem nyújtotta a poharat, én viszont már le is húztam.-Húha, van valami amiről még nem tudok?-kérdezte mosolyogva, miközben töltött magának az almaléből.

-Semmiség...-mondtam nehezen, hiszen borzalmasan marta az ital a torkomat.

-Na ne legyél ilyen velem. Nyugodtan kiteregetheted nekem a szennyest, hiszen eddig én is a sajátoméval traktáltalak!-mondta egy bíztató mosollyal, mire nagyot sóhajtottam.

-Az igazság, hogy egy kicsit összevesztünk indulás előtt...-mondtam halkabban, mire aggodalmas tekintettel nézett rám.

-De minden oké?-kérdezte óvatosan.-Meg tudtátok beszélni?-kérdezte, mire szenvedve felnevettem.

-Ami azt illeti nem igazán, mert ez a veszekedés közvetlen az előtt történt, hogy elindultam volni ide... És akkor még nagyon nem voltunk olyan hangulatban, hogy megbeszéljük, úgyhogy nem igazán...-mondtam, mire nagyot sóhajtott.

-De min vesztetek össze?! Hiszen olyan jó még csak rátok nézni is! Üvölt rólatok a boldogság és az összhang!-mondta értetlenül.

-Igazából én sem tudom!-akadtam ki.-Mármint kitalálta, hogy a vacsit a szobában, az ágyban együk meg, miközben valami filmet nézünk. Nem is vol ezzel semmi gond. Kínait ettünk és kaptunk szerencsesütit. Mielőtt kibontotta volna még csipkelődtünk is egymással. Annyira jó volt! Aztán miután kibontotta azt a hülye sütit mintha teljesen kifordult volna magából! Tiszta hülye volt aztán összevesztünk... Mindenen! Annyira csúnya dolgokat vágott a fejemhez, aztán én is az övéhez... Egymás ellen fordítottuk azt, amit tudunk a másikról és kész. Már meg is volt a baj!-akadtam ki.