El múlunk mint az első nyár?
Kicsiny ház udvarán senki se vár,
Csak a pillanat ami köddé vált,
Egy régi kép mely magába zár.
Kemény volt a tégla áll oly sok éve,
Egyszer gyenge porként lesz vége,
Aki ártatlan gyerekként volt kitaszított,
Gyűlölte ezért alkotott saját világot.
Kis gyerek aki nézte az ablakot,
Minden nyomta lelkét de hallgatott,
Most meg nőt de még néha ott ül,
Szívében azóta is csak nő az űr.
