Megint egy álmatlan szürke este,
Nézek ki az ablakon kissé merengve,
Rád gondolok bár már nem tehetném,
De fáj,hogy nem vagy más egy idegenél.
Emlékszem arra a fáradt téli estére,
Lassan már egy egész éve,
Piros arcod egy rózsaként ragyogott,
Mosolyod szívemben lándzsaként fúródott.
Nem élhetem abba,hogy szétfeszít szívem,
Hogy talán csak undorral hallod nevem,
Ártatlan voltál mint új szülött gyermek,
Még is ha meghallom neved szenvedek.
Hajnalokon kisért,hogy elvesztelek,
El kerültél és el feledted nevem,
Látlak néha még mint egy álomképet,
El tűntél,ahogy jöttél de köszönök mindent.
