I know I'm young, but...

22.

○Jungkook pov.○

Ahogy másnap reggel felkeltem, karomat kinyújtva akartam átölelni a férfi testét, ki meglepetésemre nem feküdt mellettem. Homlokamt ráncolva nyitottam fel pilláimat, ám meg csak a szobában sem tartózkodott. Egyaltalán nem értettem a helyzetet, bár lehet, csak én gondolom túl, hogy a tegnapi után, minimum itt kellett volna lennie, mikor felébredek, de lehet, csak dolga akadt. Mikor teljesen felébredtem kikászálódtam az ágyból, s a nappali felé kezdtem csoszogni, hogy megkeressem a férfit, kit megis láttam a kanapéján ülve, ölében a laptoppal, s maga mellett több lappal. Most komolyan tanul ? Mögé settenkedtem, mint a legutóbbi ilyen alkalomnál, s átkaroltam hátulról, fejemet nyakába fúrva, apró csókokat hintve rá.
- Jeongguk, most ne. Tanulnom kell.
- Na és ? Tegnap is kibírtad, hogy ne tanulj, nem érne rá, míg itt vagyok ?
- Az is csak azért volt, hogy ne stresszeljek ennyit. Nem tudok tanulni, ha túl ideges vagyok, muszáj volt lehűtenem magam. - Felelte továbbra is vázlatait nézve, egy pillanatra se fordítva felém tekintetét. Szemöldökömet ráncolva húzódtam el tőle, s kerültem meg a kanapét, hogy rendesen rá tudjak nézni, ám ő még ekkor sem volt hajlandó letenni a kezében tartott lapokat.
- Azért hívtál át, hogy levezesd a feszültségedet ?
- Ja, éppen ezért elégítettük ki egymást eddig is, nem ?
- Nem a kurvád vagyok, bazdmeg. - Morrantam fel. Most volt az a pillanat, mikor rájöttem, hogy kibaszottul nem velem akart lenni, bárki jó lett volna neki, aki kielégíti a vágyait. Én csak pont kapóra jöttem, mert már így is volt közöttünk egy kimondatlan megállapodás. Kurva életbe, milyen hülye vagyok.
- Most mi bajod van ? Te is ezt akartad, nem ? Olyan régóta hajtogatod nekem. Örülnél, hogy újra megdugtalak.
- Mekkora barom vagyok, hogy azt hittem, tényleg engem akarsz. - Szisszentem fel. Azt hiszem, ha nem lennék ennyire dühös rá, amiért ilyen érzéketlen, s magamra, amiért újra belementem ebbe a játékba, és azt hittem most más lesz, akkor már zokognék attól a fájdalomtól, amit most érzek.
- Miről beszélsz ? - Most nézett rám először, mióta kijöttem hozzá, de szemei csak értetlenséget sugároztak, ami kezdett egyre jobban felidegesíteni. Sziktózódva pattantam fel inkább a kanapéról, és kerestem meg a cuccaimat, gyenge próbálkozását, ahogy utánam szól, teljesen figyelmen kívül hagyva hagytam el lakását. Ennyire jelentéktekennek még soha nem éreztem magamat, mint most. Nem kellett volna ennyire beleélnem magamat a helyzetünkbe, Taeyongéknak igaza volt, ha akarja, ha nem, Jimin minden alkalommal megbánt engem valamivel. Egyenesen haza indultam, még véletlenül sem szálltam tömegközlekedésre, mert muszáj volt valamennyit leadnom a dühömből, ugyanis nem lett volna jó, ha bátyám előtt borulok ki. Mondjuk Jimin megérdemelte volna, hogy szétverjék a seggét. Vagy levágják a farkát. Amint beléptem az ajtón, nem is foglalkoztam semmivel, csak a szobámba siettem, magam után becsapva az ajtót, s az ágyra zuhantam, teljesen magamra húzva a takarót. Igyekeztem nem sírni, de mikor meghallottam Eunbi hangját, ahogy utánam érdeklődik, elejtettem az első könnycseppet, s azt csak több követte. Hallottam, hogy belép a szobába, s megtorpan egy pillanatra, majd azonnal becsukta az ajtón, s az ágyra huppant, megpróbálva lehúzni rólam a takarót.
- Mi a fasz történt ? Jimin csinált valamit, vagy hazafele támadtak meg ?
- Nem akarom kétszer elmondani. - Motyogtam halkan, még mindig a párnába fúrva fejemet az anyag alatt.
- Mi ? Beszélj már érthetően, nem hallom ettől a gecitől.
- Hívd át Taeyongot. - Sóhajtottam fel, ahogy felülve a fejemre terítettem a paplant, s magam előtt összefogtam azt. A lány megdöbbent egy pillanatra, ahogy meglátta vörös szemeimet, de kérésemet teljesítve rohant telefonjáért, hogy szólhasson a fiúnak. Míg rá vártunk, rokonom az ágyamon ült mellettem, s csak bámult engem a karomat simogatva. Nem próbált meg kényszeríteni rá, hogy elmondjam, mi történt, de biztos vagyok benne, hogy majd' megette a kíváncsiság. Valószínűleg jól meg is ijesztettem, talán azt gondolja, Jimin megerőszakolt, vagy valami, pedig közel sem történt ennyire durva dolog. Csupán rettenetesen szíven ütött érdektelensége és tapintatlansága. És hogy nem érzi azt, amit én...Taeyong szinte majdnem pofára esett, mikor berontott az ajtómon, s az arcomba hajolva kezdett faggatni, hogy mi bajom van. - Elmesélem, de ne szóljatok közbe kérlek. - Dünnyögtem, s mikor mindketten bólintottak, és elegendő távolságra voltak tőlem, beszélni kezdtem. - Lefeküdtünk, az éjszaka alatt nem is egyszer, de nem igazán beszélgettünk. Azt hiszem, már ti is érzitek, hogy többet érzek iránta, mint szimpla barátság extrákkal. - Egy nagyot nyeltem, ahogy ezt kimondtam, ugyanis hangosan még egyszer sem mondtam ki ezt, s így hirtelen túlzottan valóságossá vált a helyzet. Az első férfi, akit szeretek. - Ma reggel, mikor felkeltem, nem volt mellettem. Talán csak nekem vannak ilyen elképzeléseim, hogy egy ilyen este után, együtt ébred a két ember, de úgy látszik, nem minden esetben van így. Legalábbis Jimin nem így gondolta. Kint tanult a nappaliban, én mögé osontam, átöleltem, és puszilgatni kezdtem a nyakát, mert gondoltam, ha már teljesen hirtelen áthívott magához, mert velem akart lenni, gondoltam én, akkor ezzel megváltoznak kettőnk között a dolgok. Hát nem. Azt mondta, hagyjam abba, mert nem tud koncentrálni, és hogy a tegnap este is csak azért történt, mert nem tudott tanulni az idegesség miatt, és kellett valami, amivel eltereli a figyelmét. Azt mondta, örülnöm kellene inkább, amiért újra megbaszott, nem pedig panaszkodni. - Hangom elcsuklott a végére, de igyekeztem tartani magamat, ám láttam rajtuk a dühöt, s az aggodalmat, ami egyre inkabb arra késztetett, hogy visszatartsam sírásomat. - Tudom, hogy ez nem tűnik olyan nagy dolognak. De én tényleg azt hittem, ezzel változnak közöttünk a dolgok, és talán több is lehetne köztünk, mint ami eddig volt.
- Az a kis pöcs, bazdmeg. Hát mindjárt feldugok neki valamit, majd az eltereli a figyelmét. Hogy képzeli, hogy ilyeneket mond neked ? - Fakadt ki Taeyong, s bármennyire voltam a zokogás határán, szavaival mégis mosolyt csalt az arcomra. Hát még Eunbi, miután ő is rákezdett a szidásra. Csak hallgattam, ahogy elküldik őt a picsába, s nem mondtam semmit. Még mindig azon járt az agyam, hogy miért kedvelem azt a férfit, aki így bánik velem !? - Tudom, hogy eddig sem szívesen hallottad ezt, de most már még inkább azon a véleményen vagyok, hogy nem kellene többet kapcsolatba kerülnöd vele, és itt most a szexre és minden más intim tevékenységre gondolok.
- Én is tartom magam a véleményemhez. Ne érts félre, de nem egy világ vagytok. Az elmondásaid alapján, és a mait hallva, állandóan megbánt téged, aminek mindig ugyanaz a vége. Szépen kérlek, Jungkook, ne engedj neki, ha megint a bocsánatodért esedezne.
- Sejtettem, hogy ezen a véleményen lesztek. - Szipogtam. - Én is ezen gondolkoztam, ahogy jöttem haza, és tudom, hogy teljesen igazatok van, de nem tudok változtatni azon a tényen, hogy érzek iránta valamit.
- Ezt tudjuk, csak arra kérünk, hogy ha újra itt lenne, és könyörögne, hogy ne haragudj rá, mert éppen nem gondolkozott, és csak kiszaladt a száján, akkor ne fogadd vissza. Nem szokhatja meg, hogy minden úgy van, ahogy ő akarja, meg kell tanulnia, hogy a hibázásainak következménye van. - Taeyong olyan elszántan beszélt, hogy alig gondoltam már arra, hogy engedni fogok Jiminnek, ha talán keresni fog. Időre volt szükségem, nem tudtam mit tegyek, még nagyon frissek voltak a történések. Így hát az egyetlen dolog amire most vágytam, hogy aludjak egy nagyot, s ne gondoljak semmire.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is. Hibák előfordulhatnak🫶
További szép napot mindenkinek ! ❤️🧡💛💚💙💜