31.

850 97 23
                                    

○Jimin pov.○

Nem tudtam aludni. Órák óta csak fekszem a kanapén, s néha a szobám ajtaja felé pillantok, hátha megjelenik ott a fiú és a karjaimba veti magát, de olyan csendes a ház, hogy tisztán hallom az óra kattogását, ami lassan már az őrületbe kerget. Éppen csak lehunyom szemeimet, s talán el is bóbiskoltam egy pillanatra, mikor besüpped mellettem a matrac. Szemeim azonnal kipattannak, s tekintetem összetalálkozik Jungkookéval, ki velem szemben fekszik, olyan közel hozzám, hogy számon érzem lélegzetvételét. Hiába pislogok, s dörzsölöm meg a szemem, nem tévedek, tényleg itt fekszik. Egyik karját a feje alá tette, ahogy oldalára fordulva pihen, de közben engem bámul és nem szól semmit.
- M-miért jöttél ki ? - Nem szokásom a dadogás, de olyan szinten félek, hogy valami rosszat teszek, vagy mondok, és tényleg örökre eltűnik.
- Nem bírtam ott feküdni egyedül azzal a tudattal, hogy ez az utolsó közösen töltött esténk. - Sóhajtott fel halkan, és felém eső karját átdobta rajtam, tarkómat cirógatva. - Ki akartam használni.
- De haragszol rám...
- Magamra haragudnék, ha nem tennék eleget a vágyaimnak. Érezni akartalak még egyszer.
- Nem muszáj ennek az utolsónak lennie. - Halványan elmosolyodott, s szemei olyan szomorúan csillantak meg, hogy sírhatnékom támadt.
- Nem szeretsz engem, Jimin, én pedig nem akarok többet szenvedni. Ez...ez az utolsó alkalmunk. - Nem mondtam semmit. Nem mondtam neki, hogy de, igenis szeretlek, nem kell elmenned, majd mindent megoldunk együtt. Nem tettem semmit, csak bámultam őt. Mi van, ha miattam jobban megromlik a kapcsolata Yugyeommal ? Nem tehetek tönkre egy családot az érzéseim miatt. Már így is kirakta Jungkookot a házból, mi lenne, ha összejönnénk ? Külön költöznének ? Nem találkoznának többet ? Nem beszélnének ? Nem tehetem ezt velük. Jungkook közelebb araszolt hozzám, homlokát az enyémnek döntötte, de mielőtt bármit is mondhattam volna, olyan óvatosan illesztette rá ajkait az enyéimre, hogy felszusszantottam, és azonnal derekára kaptam kezemet, hogy magamhoz ölelhessem. Egyikünk sem irányította a csókot, nem gyorsítottunk, vagy marcangoltuk szét egymás ajkait. Lágy tánc volt ez, ahol úgy szorítottunk magunkhoz a másikat, mintha sose akarnánk véget vetni ennek a pillanatnak, és ez a részemről így is volt. Nem akartam, hogy eltűnjön az életemből, már nem érdekelt a korkülönbség, az, hogy fiatalabb, mint én, egyedül az állított meg abban, hogy itt és most bevalljak neki mindent, hogy Yugyeom nem akarja, hogy vele legyek. Arcára simítottam tenyeremet derekáról, mikor egyik lábát átdobta rajtam, s még közelebb férkőzött hozzám. Alsó ajkával játszadoztam, ám hirtelen valami nedveset éreztem meg számon, így elhúzódtam tőle, s könnyektől csillogó éjfekete íriszeibe néztem. Letöröltem arcáról a legördülő cseppeket, és kissé felemelkedve homlokára csókoltam. - Nem tudom, hogy fogok meglenni nélküled. Hozzá szoktam, hogy velem vagy.
- Jobb lesz neked nélkülem. - Mintha egy tőrt hasítottak volna a szívembe, ahogy ezt kimondtam. Nem akarom, hogy meglegyen nélkülem, azt akarom, hogy engem akarjon, senki mást. Mellkasomba bújt, teljesen hozzám simult, én pedig magamhoz öleltem testét, s államat fején támasztottam meg. Folyamatosan simogattam hátát, és csak akkor tudtam lehunyni szemeimet, mikor már csak egyenletes szuszogását hallottam, jelezve, hogy elaludt.

Amikor még lehunyt szemekkel simítottam magam mellé, és érzékeltem, hogy egyedül vagyok a kanapén, tudtam; itt a vége. Jungkook nem áll a konyhámban, hogy reggelit készítsen, vagy éppen nem zuhanyzik a fürdőben dúdolgatva. Hazament, és nem is jön vissza. Hátamra fordultam, arcomat tenyereimbe temettem sóhajtva egy nagyot. Nem hiszem el, hogy nem voltam képes megtenni. Egy ideig csak bámultam ki a fejemből, s agyaltam a továbbiakon, de mindig ugyanoda lyukadtam ki. Felkapartam magamat, és úgy döntöttem átmegyek Taehyunghoz, mielőtt saját magamat őrjítem meg. Lehet egy idő után elege lesz belőlem, de biztos vagyok benne, hogy pár napig rajta fogok lógni. Mikor odaértem hozzá, ráfeküdtem a csengőre, szóval nem is csodálom dühös ábrázatát, mikor ajtót nyitott nekem, de ahogy meglátta szétesett valómat, rögtön a nappaliba vezetett és leültett a kanapéra.
- Teljesen vége van, Tae. Ennyi volt.
- Az elejétől mond már, így nem értek semmit se. Minek van vége ?
- Tegnap elmentem a boltba, ott pedig összetalálkoztam Jungkookkal. Próbáltam beszélni vele, de azt mondta, nem akarja, hogy ismét kimagyarázzam magamat, és jobb lenne, ha nem folytatnánk ezt. Azt is elmondta, hogy a szüleihez indult, mert összeveszett Yugyeommal, aki meg elküldte őt. Úgyhogy megkértem, hogy legalább hadd vigyem el, és kiderült, hogy nincsenek otthon a szülei, utána megpróbálta a haverját, de hozzá se tudott menni, szóval végül nálam aludt. Kérleltem, hogy beszéljük meg, mert tudom, hogy az volt azt utolsó alkalmam, hogy mindent elmagyarázzak neki, de Taehyung...annyira összetörtem, végig sírt, és nem tudtam mit tegyek. - Lemondóan ráztam meg fejemet, s muszáj volt vennem egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam. - Kint aludtam a kanapén, ő a szobámba volt, de talán két óra után kijött mellém. Csókolóztunk, és magamhoz öleltem, míg aludtunk. Taehyung, összetört a szívem. - Szemeim ismét könnyesedni kezdtek, és ahogy felnéztem barátomra, láttam sajnálkozó tekintetét, srájöttem, hogy soha az életbe nem látott még így. - Azt mondta, bármennyire is haragszik rám, megbánta volna, ha utoljára nem alszik velem együtt, ha nem érezhet még egyszer. Elmondta, hogy szeret, és tudja, hogy én nem, ezért kell így történnie, hogy nem találkozunk többet. Nem tudtam neki bevallani, hogy sokkal jobban szeretem őt, mint gondolná. Egyszerűen nem ment.
- Yugyeom miatt ?
- Még szép, hogy miatta. Nem arról van szó, hogy az ő hibája, de...már elég ideje barátok vagyunk ahhoz, hogy ismerjen engem, mégis nagyon ellenezte, hogy mi együtt legyünk. Ráadásul most miattam össze is vesztek, nem akarom, hogy tönkre menjen a kapcsolatuk miattam. Jungkook talál nálam jobbat is, de a testvérét nem lehet pótolni, kénytelen voltam csendben maradni, és hagyni, hogy elmenjen. Yugyeom nem fog nekem megbocsátani, főleg nem akkor, ha még össze is jöttem volna Jungkookkal. Így legalább csak engem utál, az öccsét pedig nem.
- És Jungkooknak is ez volt a legjobb megoldás ? Szerinted Yugyeom sose békélt volna meg veletek ?
- Láttad, hogy nézek ki, ugye ? Te kapartál fel a földről, miután majdnem ájulásig vert, szerinted örült volna neki, ha együtt lát minket ?
- Jó, de-
- Tae, nem akartam volna tovább rejtőzködni. Ha Jungkookkal összejöttünk volna, azt akarnám, hogy Gyeom is örüljön nekünk, és boldog legyen, mikor együtt lát minket. Nem akartam volna tovább bújkálni vele, és a bátyja háta mögött együtt lenni, csókolózni, ölelkezni, mikor ő nem látja. Mindenki tudtára akarom adni, hogy szeretem őt, de így nem megy. - Letörten dőltem hátra a kanapén, hogy folytassam, amit otthon elkezdtem. Nem tudom, mennyi ideig fog tartani, míg túlteszem magam Jungkookon. Abban biztos vagyok, hogy ha meglátom őt valaki más karjaiban, nem fogom kibírni, de megérdemli, hogy valaki olyannal legyen, aki nem bántja meg őt minden alkalommal, és a tenyerén hordozza. Én is megtenném, ha szabad utat kapnék, de azt hiszem, ezzel már elkéstem. Előbb kellett volna gondolkoznom.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
További szép napot mindenkinek ! ❤️🧡💛💚💙💜

I know I'm young, but...Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin