Asszem felcsináltak

~2~

   Jenna, ígéretéhez híven, fél óra múlva a kanapén ült egy zacskó chipset majszolva.

-Akkor ha jól értem, azt kéne kiderítenünk, hogy mit csináltál az éjszaka, igaz?

-Pontosan-bólogattam hevesen.

-Egyszerű, hívd fel azokat a számokat, amik bekerültek a telefonodban-vont vállat, majd tovább nézte a tévét.

-Én aztán biztos nem. Nem, nem és nem-ráztam a fejem. Annyi kéne nekem, hogy azokat felhívjam.

-Miért?-hát tényleg nem érti?

-Azért drága barátném-öleltem át a vállat-mert nem csavaródtam be.

-Ugyan már. Felhívod, megkérded mi történt, ő elmondja, te megtudod aztán kész. Elfelejtjük az egészet.

-Nem lehet.

-Miért is nem?-döntötte oldalra a fejét.

-Mert, gondolj csak bele. Egy csaj, aki kitudja mit művelt, másnap felhívja, mert nem emlékszik semmire. Azért bocs, odáig még nem süllyedtem. Van még tartásom. A történtek után nem sok, de még akad egy kevéske-azzal felálltam és elindultam a telefonom után.-És hogy ezt be is bizonyítsam, ki is törlöm a számokat. Majd megoldom valahogy máshogy.

-Tudod mit? Csinálj amit akarsz, de annyit még hozzá tennék, hogy soha ebben a büdös életben nem fogod megtudni mi történt, ha most azokat a számokat kitörlöd-hülye Jenna, aki bűntudatot kelt, hülye telefon, hülye takarítóbácsi, aki nem mellesleg ma felhívott, hogy megkérdezze, mi is annak a boltnak a neve, ahol azt a nagyon jó tisztítószert lehet venni, amit annyit ajánlottam neki. Ha okos lettem volna, megkérdem miről beszél, de ehelyett bepánikoltam és kinyomtam a hívást.

-Tudod mit? Leírom a számokat egy papírra, aztán ha mégis odáig fajulnak a dolgok, hogy rákényszerülök felhívni valakit az itteni számok közül, ami persze nem fog megtörténni, de ha mégis, akkor itt lesznek ni. Ezen a papíron-lóbáltam meg előtte az üres lapot.-Addig is, kitörlöm a telefonból a számokat, jó?

-Azt csinálsz amit akarsz-forgatta a szemeit, aztán folytatta a tévénézést.

Mindent leírtam a lapra, aztán végre valahára, letöröltem a számokat. Jó érzés volt. Talán azt hittem, ezzel azt az estét is kitörölhetem, pedig jól tudtam, hogy nem. Nem is tudom. Lehet, hogy a belső énem így figyelmeztetett arra, ami ezután fenekestül felforgatta a világom.

                       Az elmúlt egy hónapban saját magammal vívtam harcot. Minden egyes nap, egyre nagyobbá vált a késztetés, hogy felhívjam azokat az embereket. Bárkit. Akárkit. Kényszerítenem kellett magamat, hogy letegyem a papírfecnit és menjek dolgomra. Odáig fajultak a dolgok, hogy a takarítóbácsinak is könyörögtem volna egy kis információért. Arról mi történt, vagy az is elegendő lett volna, ha megtudom, milyen tisztítószereket ajánlottam. Igen, ilyen mélyre süllyedtem.

Eközben minden ment tovább. Daniel és Jenna kis kalandja az is maradt. Nem mondom, azért volt még pár folytatás, de semmi több. Kölcsönösen egymásra untak, majd mintha mi sem történt volna, folytatták életüket. Azaz, a bátyám suliba járt, ahogy Jenna is. Suli után párszor átjött hozzánk, Daniel pedig ugyanúgy lekővérezett minket, amikor a tévé előtt gubbasztva sírtunk valami spanyol sorozaton. Egyszóval, ahogy mondani szokás, ami a hálóban történik, az ott is marad, vagy valami hasonló.

De persze, mint ahogy a legtöbb történetben is szokás, itt is volt egy fordulópont, ami megváltoztatott mindent. Csak egy átlagos nap, bla bla bla. A lényeg az, hogy már épp kezdtem teljesen elfelejteni azt a bizonyos sötét foltot az életemből, amikor persze nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én szerettem vagy terveztem volna. Mint ahogy eddig is minden nap, az ágyamon elnyúlva laptopoztam, amikor hirtelen újra elfogott az émelygés. Alig értem be a fürdőszobába, kiadtam a gyomrom összes tartalmát. Egyik kezemmel a vécécsészét szorongattam, míg a másikkal a gyomromat. Közeledő lépteket hallottam, majd a bátyám állt meg az ajtóban és aggódva fürkészett.

-Hallod tesó, nem vagy te terhes?-és bumm. Egy random mondat, ami abszolút mindent megváltoztatott.

-Mi?-emeltem fel a fejem, de nem tudtam folytatni, mert minden elindult felfelé... megint. Mikor már a semmit öklendeztem fel, a bátyám szemébe nézve válaszoltam--Nem vagyok terhes, jó? Miből gondolod, hogy az vagyok?-persze tudtam én, hogy miből gondolja azt, mert azért annyi esze neki is van, de azért bepróbálkoztam. Nem akartam arra gondolni, hogy terhes lehetek, pedig minden esély megvolt rá, főleg azért is, mert eszem ágában sem volt kivizsgálásra menni.

-Nem vagyok orvos, de vegyük például a múltkori alkalmat-ült le mellém a földre. Gyanúsan méregettem, ahogy a zsebében kotorászni kezd.

-Milyen...?-akartam kérdezni de megint émelyegni kezdtem, így nem mertem megszólalni. Daniel a hátamat simogatta, azért...tulajdonképpen nem tudom miért. Talán azt hitte ez segít, de csak úgy megsúgom, hogy nem. Azért ezt nem tettem szóvá, ugyanis még mindig küzdöttem a gyomrommal. Elővette a mobilját és gyors kezekkel nyomogatni kezdte.

-Amikor valami mesét néztél és elbőgted magad...-mesélte a hátamat paskolva. Másik kezével a googlebe gépelt be valamit, és talán emiatt nem vette észre, hogy már egyenes fáj, amikor "paskolgat".- Figyelj, nem biztos, az is lehet, hogy valami női hormon változáson mész át, vagy mit tudom én-nyugtatott, közben pedig rákattintott az egyik weboldalra.

-De hát olyan szomorú volt. Meghaltak-az emlék hatására könny gyűlt a szemembe.

-Mi volt szomorú? Csak a szigeten ragadtak, nem haltak meg.

-De meghalhattak volna-vágtam rá kapásból, csakhogy ellenkezni tudjak.

-Figyelj, én is láttam a Madagaszkár kettőt, de nem bőgtem mint....-ekkor rám nézett és nem tudta folytatni-Miért sírsz?

-Mert ott...ott ragadtak a szigeten, bááááá!!-zokogtam. Daniel szorosan magához ölelt és azt súgta a fülembe, hogy "ne bömbölj már mint egy csecsemő na, tényleg szomorú volt, bevallom csak, aj na, nem tudom a nemedet vigasztalni". Daniel telefonja kettőnk között hevert, valószínűleg akkor ejtette ki a kezéből, amikor sírni kezdtem. A szemem egyből olvasni kezdte a sorokat. Felkaptam a készüléket és belemerültem a blogba. Sajnos, nem volt kecsegtető a weben talált információ, ugyanis a bátyám a terhesség tüneteire keresett rá. "Émelygés, szédülés, fáradékonyság, ingerlékenység, stb." Eléggé krappolt minden.

-Daniel, azt hiszem igazad lehet-suttogtam. A szavak égették a torkomat és alig bírtam ráerőltetni magamra, hogy kimondjam őket.

-Igen?-vonta fel a fél szemöldökét.-Vagyis, persze, hogy!-húzta ki magát.

-Te hülye!-csaptam a fejére.-Ez rohadtul nem jó! Ha tényleg terhes vagyok, akkor nagy gáz van, érted?

-Juj, ha megtudja apa-húzta el a száját vészjóslóan.

-Nem!-ragadtam meg a karját és közel hajoltam hozzá.-Apa semmiképp nem tudhat róla! Egyelőre meg kell bizonyosodjak arról, hogy igaz-e amit mondasz. Megértetted? Nem beszélhetsz erről senkinek sem!

Daniel egy ideig méregetett, aztán bólintott. Elengedtem a karját és a kezembe temettem az arcomat.

-Baszki! Miért történik ez velem?-lassan felálltam és megmostam az arcom hideg vízzel. Eközben a bátyám tisztes távolból figyelte, ahogy igyekszem rendbe szedni magam.

-Hozd a kocsikulcsot, én felhívom Jennát-tántorogtam ki a fürdőből.

-Hova lesz a fuvar?-fordult még vissza a folyosó végéről.

-A plázába.