Asszem felcsináltak

Epilógius

Egy régi barát emlékére

      Azt mondják, hogy amikor vége van egy történetnek, egy újabb kezdődik. Amikor úgy érzed becsukódik egy ajtó mögötted, ezer meg egy új nyílik meg előtted. Az elmúlt években jöttem, rá, hogy ez mennyire igaz.

Sikeresen befejeztem a tizenkettediket, ahogy a bátyám és Jenna is. Osten egyre nagyobb és nagyobb lett, én pedig nem bírtam rácsodálkozni, mennyire elszaladt az idő. Aiden alig fejezte be az egyetemet, mégis cégek ezrei ajánlottak fel neki remekebbnél remekebb állásokat különböző nagyvállalatoknál. Mint kiderült, nagyon is érti a dolgát. De mivel már időközben átvette a nagyapja cégét, mindent elutasított és igyekezett beilleszkedni az új poziciójába. Persze nem volt időm nagyon foglalkozni vele, mert én végül pszichológián kötöttem ki. Eldöntöttem, hogy problémás gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Életcélommá vált, hogy segíthessek nekik és ha már mások nem, én megérthessem őket, emellett a fiamat is neveltem. Jenna végül New Yorkban próbált szerencsét, mint lakberendező. Daniel meg hát, ő hozta a formáját. Bár néha bement az egyetemre, ahol fogalmam sincs mit tanult, de hamar meg is unta majd otthagyta. Naomi és Jim megházasodott és első gyermeküket várták. Kicsit szégyelltem bevallani nekik, hogy én is terhes vagyok...megint. Főleg, hogy én második évemet nyomtam az egyetemen, míg Aidennek egyre több és több munkája volt és lássuk be, hogy Ostenre is sokszor alig volt időnk, nem hogy még egyre. Végül azért megosztottuk a családdal a jó hírt, aminek mindenki örült. Naomival együtt jártunk tornára és terhességi tippeket osztottunk meg egymással.

Út közben Jenna bejelentette, hogy találkozott a nagy Ő-vel és meg is házasodtak titokban. Kicsit meglepő volt, de amikor megláttam a barátnőm ragyogó arcát párja mellett, akit nem mellesleg Mikenak hívnak (nem, nem az a Mike), örültem a boldogságának. Daniel pedig a legnagyobb bánatunkra éjszakai klubbot nyitott és a valóság az, hogy nagyon is jól ment neki. Titokban még apa is lepacsizott magával, amiért ilyen fia van. Úgy látszott, hogy minden rendben van. Én még néha ellátogattam a temetőbe anyához, és bár sokszor mondogattam magamnak, hogy sosem bocsátok meg neki, igazából már azelőtt megtettem, hogy meghalt volna. Míg nekem boldog életem volt, neki csak szenvedés jutott. Néhányszor találkoztam egy bácsival, aki anya sírját nézte hosszú perceken keresztül és mikor megkérdeztem tőle, hogy honnan ismeri anyát, azt mondta sehonnan. Amikor ellátogattam Kanadába a hat éves halálfordulóra, a bácsit többet nem láttam. Sokat kérdezgettem a környékbelieket, hogy ki lehet, és hogy hova tűnt, de senki nem tudott semmit. Az atya viszont azt mondta, hogy ne keressek olyanokat, akiket soha többet nem fogok látni. Ezt nem igazán értettem csak akkor, amikor megláttam, hogy anyukám sírja mellé került még egy. A kőtábla szerinte John Pall nyugodott ott. Pall. Anyukámnak is ez volt a családneve.

De persze semmi sem maradandó. Az élet olyankor rúg gyomron mindenkit, amikor senki sem számít rá. Az elkövetkezendő éveket ma már csak a négy hullámnak nevezzük. Első hullám, Naomi kislánya halva született. Senki nem értette, ez hogy lehetséges. Az orvosok azt mondták, a nagynéném még szülhet. Ráadásul a vizsgálatok során minden a legnagyobb rendben volt. Nem tudom elmondani, milyen érzés volt az erős és bátor, a független nőt darabokra tört szívvel látni, amikor ott zokogott halott gyermeke felett. A meg nem született keresztlányom neve Anna lett. Anna, aki nem volt olyan szerencsés, hogy megismerje a világ két legremekebb emberét. Szégyelltem akkor Naomit vigasztalni, ugyanis én is kislányt vártam és már nem volt sok idő a szülésig. Nem akartam emlékeztetni őket a veszteségre. Egyedül apa volt az, aki nem futamodott meg és a húga mellett maradt hónapokig, míg valamennyire jobban lett.

A második hullám elvett tőlünk még egy barátot, még egy remek embert, akinek nem kellett volna meghalnia. Emlékszem az éjszakára, amikor Jenna alig bírta elmondani, hogy menjek a kórházba, mert Mikenak autó balesete volt. Mikor beértünk, épp újraélesztették. Barátnőm szeme feldagadt és piros volt, szája repedezett és száraz. Mikor az orvos kijött és a fejét rázta, tanúja lehettem annak, hogy barátnőm is meghal. Bár ott volt, de a lelke elporladt és semmi nem maradt belőle. Jennával nehezebb volt mint Naomival. Aidennel egyszerre dolgoztunk és neveltük a gyerekeinket. Nehéz volt még emellett napi huszonnégy órát bárki másra is szentelnünk. Szerencsére volt valaki köztünk, akinek rengeteg szabad ideje volt, akinek olyan jól ment az üzlete, hogy be se ment ha nem kellett. Itt Daniel volt az, aki visszahozhatta Jenna lelkének egy pár darabját. Épp csak annyit, hogy barátnőm rábírja magát az evésre és ivásra.