Asszem felcsináltak

~16~

 Másnap azt sem tudtam milyen világon vagyok. Feküdtem az ágyban a hányingerrel küzdve.

-Tessék-nyomott a kezembe Aiden egy pohár vizet-Nem tudom segít-e, de jobb ötletem nincs.

Hálásan elfogadtam és kiittam az utolsó cseppig. Tényleg nem segített, de legalább már nem voltam szomjas. Aiden aggódóan fürkészte az arcomat, aztán tehetetlenségében a hajamat kezdte simogatni. Odabújtam hozzá és szorosan lecsuktam a szemem, hátha elmúlik de nem múlt. Így ültünk vagy fél percig, aztán hirtelen kipattant a szemem. Aiden értetlenül bámult, amíg én felálltam az ágyról és megmozgattam a végtagjaimat.

-Rendben-néztem rá csípőre tett kézzel.-Megyünk enni?

-Ennyi? Már nem is vagy rosszul?

-Nem. Sőt, egész jól vagyok.

-Ezért fáradozom én neked? -durcásan vonult ki a szobából, én pedig nevetve követtem.

A konyhában Aiden undorodva nézte, amit összetákoltam. Mogyoróvajas kenyér, rajta lekvárral és meghintve tejszínhabbal, amiben csokireszelék volt szórva. Elégedetten néztem a "műalkotásomat".

-Te azt megeszed?-borzadt el.

-Igazad van!-kaptam a fejem a fagyasztó felé-Jégkrém is kell-már épp indultam a fagyiért, amikor Aiden elkapott a derekamtól fogva és leültetett a székre.

-Látod ezt?-mutatott a reggelim felé.

-Aha.

-Rendben, akkor ezt figyeld!-megfogta a kajám és beledobta a kukába.

-Megörültél?!-visítottam és odaszaladtam megnézni a "színhelyet". Könnyezve rogytam le a padlóra.-Hogy tehetted?

-Az én Picipöttyöm nem eszik ilyen gusztustalan tákolmányt.

-Parancsolsz?-fontam össze a kezeimet a mellkasomon.

-Jól hallottad-hadonászott felém a kezével, majd a elővett tejet és gabonapelyhet.-Ezt eheted-tolta elém a tálat.

-Honnan tudod?-durcáskodtam miközben belekanalaztam.

-A szakkönyvből-tette csípőre a kezét büszkén.

-Te azokat olvasod?-olvadtam el.

-Persze-bólogatott, mintha ez természetes lenne.- Amíg te nagyban aludtál az ölemben, amitől elzsibbadt a lábam-tette hozzá nyomatékosan.-Addig én beleolvastam a könyveidbe. Na mindegy. Miután befejezted a reggelit, pakolj össze, mert a költöztetők bármikor itt lehetnek-veregette meg a vállam.

-Te nem eszel?-fordultam felé teli szájjal. Elég undorító voltam, de most legalább Aiden sem tette szóvá.

-Már ettem, amíg te szenvedtél.-azzal otthagyott.

-Nem is nehéz a fejem!-kiáltottam még utána.

-Azt hiszem ezt én jobban tudom!-válaszolt vissza.

Miután ettem, elindultam összepakolni-bár nem igazán volt mit, mert csak egy táskával jöttem- és akkor fedeztem fel két dolgot. Az első az volt, hogy rengeteg doboz sorakozik a nappaliban. Minden tárgy eltűnt. Mikor csinálta Aiden? A második gondolat, ami szöget ütött a fejemben, hogy Aidennel kezdünk úgy viselkedni mint ha barátok lennénk. De azok a szar barátok, akik nem sértegetik egymást meg ilyenek. Ez megrémisztett. Még nem készültem fel arra, hogy ne utáljuk egymást. Meg nem akarok olyan lány lenni, aki magához láncol egy fiút, csak mert terhes. Nem akarok korlátokat megszabni. Azt sem szeretném, ha Aiden továbbra is ilyen rendesen viselkedne, mert abból semmi jó nem származik. Megtetszene, azután meg csalódnék. Nem szeretném, ha Picipötty úgy nevelkedne fel, hogy az anyja tiszta ideg és depressziós az apja miatt, aki fűvel-fával megcsalja. Ami még inkább megijesztett, hogy Aidennel nem vagyunk együtt, mégis úgy viselkedünk mintha. Mi jön ezután? Megkéri a kezem még mielőtt szülnék, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül? Vagy járni kezdünk, hogy ne nézzenek rám furán az utcán? Nem akarom, hogy ez megtörténjen, de ha összeköltözünk, az csak rátesz még egy lapáttal. Miért érzem úgy hirtelen, hogy Aiden sajnálatból teszi azt, amit? És ha így is lenne, miért bánt ez engem? Remélem nem kezdek beleszeretni, mert akkor csak fájdalmat fogok kapni. A szemei megteltek könnyel, de én dühösen letöröltem azokat. Nem fogok sírni, nem leszek gyenge! Picipötty miatt megoldom. Miatta bármire hajlandó vagyok. A kérdés már csak az, hogy mit tegyek, hogy se én, se őt ne érje fájdalom? El kell fogadnom, hogy mostantól Aiden így fog viselkedni? Ilyen gyengéden és gondoskodóan? Akarom én, hogy megváltozzon?