Asszem felcsináltak

~10~

Beültem egy kávézóba, hogy nyugodtabban beszélhessek a Sztriptízfiúként szereplő számmal. Kicsöngött egyszer, kétszer majd többször. Épp leakartam rakni amikor felvette.

-Halló.

-Helló, Dakota McWeard vagyok. Nem tudom emlékszel-e rám, de két hónappal ezelőtt, mikor felkeltem benne volt a számod a telefonomban.

-Dakota, hm Dakota. Van beceneved?-kérdezte a fiú.

-Kota.

-Rémlik valami. Így névről nem jut eszembe. De tudok esetleg valamiben segíteni?-kérdezte nyájasan.

-Igen. Szeretném megtudni, hogy hogy került hozzám a számod és mi történt-válaszoltam kerítés nélkül.

-Sztriptíz tánccal foglalkozom, így nem is tudom, talán az egyik vendégem voltál-mondta lemondóan.

-És mindenkinek megadod a számod?-sürgettem. Nem akartam csak így elfogadni. Ha nem is tudom meg ki az apa, legalább azt az estét tisztázzam magamban.

-Na jó, megfogtál. Figyelj nem akarlak megsérteni, de nincs....-ja, igen. Ekkor jön az, hogy most nem alkalmas és az életben nem tudod meg amit akartál. Nem haboztam.

-Terhes vagyok-vágtam rá.

-Óh.

-Bizony. –húztam el a számat.-Figyelj, tudom, hogy elfoglalt vagy, meg biztos nincs sok kedved egy csitrihez, akire nem is emlékszel, de nekem nagyon fontos megtudnom, hogy hol találkoztunk és mi történt akkor-a vonal másik oldalán síri csend lett, majd sóhajtás.

-Legyen. Ráérsz most?

-Igen. Én itt vagyok a főtéren lévő kávézóban. Tudod melyikről beszélek, nem? De akár, ha mondasz egy helyet, akkor odamegyek.

-Nem, ott jó lesz. Tíz perc és ott vagyok.

-Ok. Én itt ülők leghátul és...-kezdtem de hamar közbevágott.

-Ha már találkoztunk, akkor biztos megismerlek-azzal letette.

Amíg vártam, rendeltem egy teát. Úgy éreztem magam, mint egy vakrandin. Nem tudom mire számítsak, hisz mégis csak egy sztriptízfiú. Amíg azon gondolkodtam, hogy milyen kínos is a szituáció, egy fiú állt meg mellettem. Világosbarna haja és ugyanolyan színű szeme volt, ami első látásra nem tűnik érdekesnek, aztán pedig észreveszed, hogy a szemében fekete pöttyök vannak, ami olyan különlegessé teszi a megjelenését. Mindezek ellenére egyáltalán nem tűnt ismerősnek és ha akarnék se tudnám megmondani, hogy ki ő és mi a neve.

-Szóval te vagy az-nyújtotta felém a kezét. Kissé lesokkolva néztem a felém nyújtott kezeket, aztán észbe kaptam és megráztam azt.

-Igen-válaszoltam kínosan, mert amikor valaki úgy kezdi, hogy "szóval te vagy az", az olyan mintha azt mondaná :"olyan ciki sztorit tudok rólad, hogy lefordulsz a székről".

-Tommy vagyok. Gond terhes-nevetett.

-Hahahahaha, nem vagy vicces.

Tommy még egy ideig nevetett a "viccén", aztán rendelt egy fekete kávét, majd végre valahára felém fordult.

-Na jó, akkor kezdjünk bele-sóhajtott fel és hátradűlt a széken. Feszülten figyeltem minden mozdulatát, felkészülve a legrosszabbra.-Valamikor hajnali kettőkor jelentél meg a bárban egy fiatalember társaságában.

-Hogy mi? Milyen fiatalember?-rohantam le Tommyt.

-Mit tudom én. Asszed megkérdem mindenkitől, aki bejön azon az átkozott ajtón ,hogy ki is ő? Pff-mondta de nem nézett a szemembe.

-Mit nem akarsz elmondani, he?-hajoltam közelebb hozzá, mert elég gyanús volt, ahogy kerülte a szemkontaktust.

-Én? Mit titkolnék? Jaj, ne butáskodj. Hahaha-nevetgélt kínosan továbbra sem nézve a szemembe.

-Mond csak, hogy nézett ki ez a fiatalember?

-Hát öö, szőke, alacsony, kék szemű-sorolta a tulajdonságait nem túl hihetően.

-Szóval szőke?-kérdeztem őt méregetve. Látszik rajta, hogy hazudik, elárulja a szája, ami rángatózik. Alig észrevehetően, de jól láthatóan. Emellett verejtékezni kezdett a homloka.

-I..igen-húzta el a száját.

-És alacsony?

-Pontosan.-bólogatott hevesen.

-Na jó. Köszönöm, hogy idefáradtál-álltam fel.-Nekem most mennem kell.

Elindultam kifelé, de Tommy megállított.

-Tényleg terhes vagy?-nézett mélyen a szemembe.

-Igen.

Tommy nagyot sóhajtott és most először őszintén válaszolt a kérdésemre.