When the sound reaches you... / Befejezett /

9. fejezet

Sziasztok^^

Khm.....hát igen, már egy hete nem raktam fel új részt, amit nagyon sajnálok...... Mentegetőzni nem fogok viszont, akit érdekel annak elmondom, hogy a legfőbb oka a késésemnek; a suli. A tanárok  úgy gondolták, hogy az utolsó hetekben még iratnak velünk témazárókat meg egyéb dolgozatokat, így hát nem tehetek mást, mintsem, hogy tanulok. A fejezethez csak annyit tennék hozzá, hogy nyomokban tartalmaz belőlem is dolgokat, amik most eléggé megnyilvánulnak a főszereplőben, de nem is mondok mást 😃 Jó szórakozást a részhez és remélem, hogy élvezni fogjátok^^

  -------------------------------------------------------------------------------------------------   

Megérkezve a találkozó helyszínére, megint az a kép fogadott, ami Koreában; itt is rengetegen vártak a fiúkra. Most már meg sem lepett és a sikítozó tömeget szinte figyelmen kívül hagyva sétáltam a többiek után, vagy éppen mosolyogtam a tagokon, hogy milyen aranyosak voltak már most a rajongóikkal. Bementünk az épületbe és a fiúknak először megcsinálták a sminkjüket, majd kivezették őket a hatalmas terembe, ahol a dedikálásokat tartották. Mindegyikőjük leült valamelyik székre és úgy várta a hamarosan megérkező tömeget. Mivel nem akartam haszontalan lenni, elvállaltam azt a feladatot, hogy elveszem a srácok elől az ajándékaikat, ha már túl sokat kaptak és hozok nekik vizet vagy bármit, amit kértek. Természetesen még voltak ketten rajtam kívül, akik ezt a feladatot végezték, így nem kellett több felé szakadnom.

Tíz perc múlva már jöttek is az ARMYk és sietve álltak be a sorba, hogy amikor mehetnek ők lehessenek az elsők között. Mielőtt még ez megtörténhetett volna a BTS tagok egyenként köszöntek nekik és még mondtak valamit, de azt nem értettem. Ezután elindult a sor és a fiúk elkezdték a dedikálást, kaptak természetesen ajándékokat és váltottak pár szót a rajongókkal is. Eközben én mögöttük álltam és figyeltem, hogy mit csináltak. Mindenkire mosolyogtak és csupa szeretettel néztek az ARMYkra.

- Tessék itt egy mikrofon - nyomta a kezembe az egyik szervező - dobd fel valamivel azokat, akik még messze vannak attól, hogy sorra kerüljenek.

- Mi ? - néztem rá értetlen fejjel - Nem is tudok japánul - magyaráztam.

- Akkor énekelj valamit.

- De........- szóltam volna közbe, de tovább is állt, hogy hozasson valakikkel vizet a fiúknak.

Nem tudtam, hogy mit is csinálhatnék. Egy helyben álltam tehetetlenül egy mikrofonnal a kezemben. Páran észrevették, hogy valamire készülök, így érdeklődve néztek felém, amitől kezdtem még idegesebbé válni. Félve néztem körbe, hátha valaki majd segít nekem, de a srácokra jelenleg nem igazán számíthattam, így bekapcsoltam a mikrofont és belekezdtem a Love is not over című számukba. Igazság szerint ezt hallgattam legutoljára és ennek jutott most hirtelen eszembe a szövege is. Amint meghallottam a saját hangomat szólni a mikrofonból, megremegtek a térdeim, de tovább fojtattam. Egy idő után már nem volt nagy hangzavar sem, hanem egyedül az éneklésem hallatszódott az egész teremben. A végén a rajongók is beszálltak; sőt a BTS tagok is, így az eleinte szóló éneklésemből közös dalolászás lett. A nagy lámpalázamban észre se vettem, hogy nem csak a lábaim, hanem a kezeim is remegtek, így a dal végén meghajoltam és gyorsan elsiettem a mosdóhoz. Megálltam a mosdókagylóknál és rá támaszkodva néztem magamat a tükörben. Elég szerencsétlenül festettem, bár ezt mostanra már igazán megszokhattam volna. Megmostam az arcomat és éreztem, hogy a hideg most nagyon jól esett a bőrömnek. A fejem tiszta forró volt, de ráfogtam arra, hogy biztos csak a meleg miatt. Korán sem erről volt szó, de ezt ekkor még nem vettem észre.