When the sound reaches you... / Befejezett /

33.fejezet + Fontos !

Sziasztok^^

Ígéretemhez híven hoztam is az újabb részt, ami egész hosszúra sikeredett :D Aztán van két dolog is; az egyik,hogy megint csak nagyon köszönöm a majdnem 7K megtekintést és a több, mint 700 csillagot^^ Minden egyes nap nagy örömöt tudtok ezzel okozni, így hát tényleg nagyon köszönöm és hálás vagyok érte^^ A másik dolog pedig talán nektek lesz egy kis öröm hír vagy nem is tudom, de elkezdtem egy másik sztorit is, ami J-Hope Ff lenne. Ezért szeretném, hogyha jeleznétek nekem kommentben, hogy érdekelne e titeket vagy nem, mivel ha igen, akkor kiraknám már ma a borítót és a prológust is :) 

Azt hiszem ennyi is lett volna^^ Jó szórakozást a fejezethez ! 

  -------------------------------------------------------------------------------------------------   

MinJun egy kicsit megváratott minket, ugyanis késett vagy húsz percet. Nem haragudtunk rá miatta, mivel volt valami közlekedési dugó. Ha tudta volna, hogy J-Hope már mennyire kétségbe volt esve, szerintem biztos még ennél is jobban kedvelte volna. Szegény srác már a keresésére akart indulni, de szerencsére végül le tudtam állítani. Elég jó idő lett erre a napra, így nem csodálkoztunk mikor megláttuk a hatalmas sort, ami arra várt, hogy végre bejusson Everlandba. Mi is így voltunk ezzel, legalábbis Hope meg én, MinJun fogalmam sincsen mit gondolhatott, ugyanis az egész várakozást végig beszélte valakivel telefonon. Végül kiderült, hogy az apukája aggódott érte, hát jó sokat beszélt az egyszer biztos. Az én apám tuti nem aggódna soha értem, de mindegy is, most nem szabadott ezzel foglalkoznom, hisz kerítőt kellett játszanom ezen a napon.

Míg várakoztunk, addig megfigyeltem a lányt és rájöttem, hogy sokkolta nőiesebb volt, mint én. Az öltözködése is teljesen különbözött az enyémtől; egy pánt nélküli fekete fölsőt viselt egy farmerdzsekivel és szaggatott rövid gatyával. A haja a legelső találkozásunkhoz hasonlóan még mindig fekete volt, rózsaszín ombrés színezéssel. Először furcsálltam, hogy Hope pont egy ilyen lány mellett kötött ki, de végül rá kellett jönnöm, hogy igazán illettek egymáshoz.

Belépve a kapukon rögtön azon kezdtünk el gondolkozni, hogy mire üljünk fel. A kapott térkép fölé tömörültünk és mind a hárman különböző helyeket találtunk ki. Hosszas vita után megegyeztünk abban, hogy először MinJun, majd én végül J-Hope játékára ülünk fel. Mondjuk, amit az obrés hajú lány választott nem éppen játék volt, hanem egy ház...pontosítva horror ház.

- Már megint ? - suttogtam rémülten, mikor megálltunk előtte.

- Neked igazán nem muszáj bejönnöd - mondta Hope mosolyogva, de láttam a szemében, hogy már ő is előre félt a benti dolgoktól.

- Gyere be, szerintem vicces lesz - nevetett fel MinJun, mire zavartan néztem rá, ugyanis nem értettem, hogy a humor és ez a ház mégis hogyan kapcsolhatóak össze. - Legutóbb is végig röhögtem az egészet, ugyanis oppa nagyon vicceseket sikított -, de persze ezt az oldalát szeretem az egyik legjobban - mosolyodott el és előre ment.

- Most nem is tudom mit mondjak - rágtam zavartan az ajkamat -, burkoltan gúnyolt, de közben azt is mondta, hogy szeret - gondolkoztam el és érdeklődve Hope felé néztem, aki elvarázsolva nézett a lány után.

- Általában sokszor csinál ilyeneket, de nem bántásból csak ilyen a természete - magyarázta.

Lassan bólintva jeleztem, hogy megértettem és sóhajtva bementem velük együtt a horror házba. Soha nem értettem, hogy az emberek miért szerették az ilyen dolgokat, de én valamiért nem voltam képes élvezni a bent létet. Nem csak a hirtelen megjelenő dolgoktól és sikolyoktól kaptam frászt, hanem Hopetól is, aki néha ijesztőbben ordított fel, mint az itt lévő dolgok. Eközben MinJun vígan el volt és valószínűleg jót szórakozott rajtunk, viszont mielőtt még emiatt akár ellenszenvet válhatott volna ki belőlem, valami olyat tett, amire nem is számítottam. Nekem bíztatóan megszorította a kezemet, míg Hopenak eltakarta a szemét, ha látta, hogy valami ijesztő fog történni és közben végig kiparodizálva kommentálta az eseményeket, ami miatt még én is elnevettem magamat. Összegezve a végére nem úgy jöttünk ki a házból, mint az élő zombik, hanem egy fokkal emberibben és normálisabb szívveréssel.