When the sound reaches you... / Befejezett /

46.fejezet

Sziasztok^^

Most egy hosszabb résszel érkeztem nektek, amiben ugyan nagyon sok minden nem történik, de azért ezek az események már kihatással lesznek a jövőre... Olyan kis titokzatosnak érzem magamat XD Na jó, viccet félre téve, remélem élvezni fogjátok és épp ezért jó szórakozást hozzá !

A 12K megtekintést pedig nagyon köszönöm *-* Amikor csak látom, hogy egyre többen érdeklődnek és élvezik a sztorit mindig feldobja a kedvemet^^ Épp ezért nagyon hálás vagyok nektek :) 

  -------------------------------------------------------------------------------------------------  

A nap további részében megpróbáltam a lehető legnormálisabban viselkedni viszont ez a fiúk miatt eléggé nehezen ment, akik már most agyba főve Jessicát dicsérték, hogy milyen rendes is volt velük és hogy már most látják, hogy vidám egy hónapnak nézünk elébe. Na, most, hogy ez mégis kinek lesz az, az majd kiderül, mivel azt már most tudtam, hogy én nem tartozom ezek közé az emberek közé. Soha nem voltam vidám, hogyha az a lány a közelemben volt. Inkább éreztem magamat feszélyezve.

Nem is tudom miért, talán ezek miatt az érzéseim miatt, de nem volt túl kellemes álmom éjjel. A fülemben szüntelenül nevetéseket hallottam és éreztem, hogy a testem egyes részei rettentően égtek, mintha csak ütés érte volna őket. Zihálva és az izzadságtól a homlokomra tapadt hajjal ültem fel hirtelen a kanapén és pislogtam hosszakat, hogy teljesen felébredhessek. Egész testemben remegtem és éreztem, ahogy apró könnycseppek csorogtak végig az arcomon és hulltak le a kezemre. Lassan felálltam és megtartva az egyensúlyomat botorkáltam fel a lépcsőn és nyitottam be az egyik szobába, ahol nagyon reméltem, hogy Jin volt. Vak sötét volt az egész szobában, ezért megvártam, amíg a szemem hozzászokott a sötétséghez, majd a tárgyak körvonalai alapján próbáltam rájönni, hogy kiknek a szobájában is voltam. Itt csak két ágy volt, ezért már Jiminéknél biztos nem lehettem és mivel bármennyire is füleltem nem hallottam egyikőjük horkolását sem, ezért már Rap Monsterék szobáját is kizártnak tartottam. Rávettem magamat, hogy megszólaljak, ezért halkan elkezdtem Jin nevét suttogni. Meglepetésemre viszont nem az ő morcos hangja szólalt meg, hanem Sugáé.

- Történt valami Kiki ? - kérdezte oldalra fordulva rekedtes hangon, mire megráztam a fejemet, de mivel ezt valószínűleg nem láthatta, így inkább válaszoltam.

- Nem, semmi...csak... - próbáltam valami kifogást keresni, hogy mégis mit kerestem az éjszaka közepén a szobájukban, de hirtelen nem jutott semmi eszembe, ezért csak csöndesen néztem magam elé és vártam, hogy YoonGi kiküldjön.

- Szóval mégis - sóhajtott fel. - Nyugodtan menj mellé, csak kérlek, ne csináljatok semmit, ami hanggal járna - válaszolta már félig visszaaludva, mire rögtön vörösebbé vált az arcom a kelleténél.

- De-dehogy is - dadogtam zavaromban és Jin ágya felé fordultam. Halkan oda lépkedtem és megböktem a vállát nehogy az legyen, hogy reggel veszi észre azt, hogy egyel többen lettek a szobában. Először csak mocorogni kezdett, majd lassan a másik oldalára fordult és fáradtan kinyitotta a szemét.

- Kiki ? - lepődött meg és rögtön feltolta magát ülőhelyzetbe és arcomat két keze közé fogta. - Valami gond van ? Miért nedves az arcod ? Te sírtál ? - kérdezte halkan. Így, hogy halhattam a hangját kezdtem jobban lenni és hirtelen el is felejtettem eddigi gondjaimat, hisz itt volt mellettem.

- Csak rosszat álmodtam, de most már minden rendben - válaszoltam.

- Ha így lenne, akkor nem jöttél volna egészen a szobánkig - válaszolta kétkedve és értve a célzásomat rögtön beljebb csúszott az ágyán, hogy én is elférhessek. Megkönnyebbülve bújtam be mellé és húzottam annyira közel hozzá, amennyire csak tudtam. A fejemet a mellkasába fúrtam és elégedetten hunytam le a szememet.