Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

1.fejezet- Luna Ford

Luna Ford, olvastam fel magamban a személyimen szereplő nevet, majd megnéztem a rajta lévő apró képet. Talán tizennégy vagy tizenöt lehettem, amikor ez készült rólam, itt a gesztenyebarna, szögegyenes hajam mindössze a vállamig ért, ma már tizenhét vagyok és a lapockám aljáig nőt. Tisztán emlékszem, hogy az osztályfőnököm hogy sajnálkozott, amiért megszabadultam a több mint háromnegyed hosszától. Ez idő alatt a kollégiumba költöztem, ami egy köpésnyire volt a gimnáziumtól, ahova járok, és pultos lányként dolgozok egy közeli bárba. Imádok ott lenni, legalábbis az iskolánál jobban.
Beledobtam a kis igazolványt a táskámba, majd a tükör elé álltam, hogy még utoljára megigazítsam a ruhámat. Fekete bőrnadrágomat lejjebb húztam kicsit, hogy bokámat takarja, fehér rövidujjú ingemet, pedig betűrtem a gatyámba. Fülem mögé tűrtem a szintén gesztenyebarna szemem - amit édesanyámtól örököltem - elé lógó tincset és magamra mosolyogtam. Ebben a szakmában ez egy elmaradhatatlan kiegészítő. Így indultam meg a szobámból csütörtök délután a munkahelyem felé. A fizetés meglepően jó volt, főleg, hogy nem kellet pénzt kiadnom a koleszra. Ez egy program keretein belül lehetséges, aminek az egyetlen szabálya, hogy az átlagomat négyes felett tartsam, ami valljuk be, eddig egész jól megy, bár egy kicsit a nem létező szociális életem kárára ment. Mondhatnám, hogy de legalább a szüleim nagyon büszkék rá, ám erről nincsenek információim.
Németországban vannak jelenleg, és vezetik az üzletet és csak a pénzt küldik nekem, ha el nem felejtik, de nekem így tökéletesen megfelel. Melyik tizenhét éves, tizenegyedikes lány mondhatja el magáról, hogy teljesen független és önfenntartó? Persze ez nem normális és lehet, hogy most épp a holnap éjszakai bulira kéne kiválasztanom, hogy milyen ruhát veszek fel és milyen sminket dobok fel magamra. Esetleg a házunk udvarában ülni, és egy új regényt olvasni, ami nem rég jelent meg, de az én életem nem így alakult és ezt egy kicsit se bánom. Világ szertejártak már, engem ekkor mindig a rokonoknak passzoltak le, főleg a nagynénémnek. Lényegében Ő nevelt fel engem.

Szeptember vége van már, a fák levelei már kezdik elveszíteni élettel teli smaragdzöld színűket, és egy fokkal búsabb, komorabb hangulatot felvenni, a barna, a vörös és a sárga lehetséges összes árnyalatában pompázni, és színesebbé tenni a kisváros utcáit. Csak a közeli telepített fenyőerdő zöldellik még mindig, ahonnan a szél a gyanta illatát hozza magával,ezzel elfedve az autók kipufogójából származó füst orrfacsaró szagát. A tömegközlekedés a lehetőségekhez mérten a lehető legpocsékabb volt, a lámpákról és az utakról nem is beszélve, ezért jártam mindenhova gyalog. Semmi sem volt olyan távol, hogy ne tudnám megtenni a két lábamon. 
Bekanyarodtam a következő utcába, ahol egy ismerőst véltem felfedezni. Arcomra egy lágy mosoly kúszott, ahogy Tímea is észrevett. Kezét kinyújtotta és hevesen integetni kezdett egy hangos köszönés kíséretében. 

- Szia! – gyorsítottam lépteimen, hogy hamar mellé érjek. Munkatársam és legjobb barátnőm, majdnem az egyetlen barátom. Hosszú fekete haját ma kivasalta, így egy fokkal hosszabb lett, mint az enyém. Sötétbarna, szinte már fekete szemeit most nem takarta a jól megszokott négyzet alakú szemüvege.Munkába mindig szeretet inkább kontaktlencsét hordani, így egyébként sokkal vagányabbnak tűnt. Napbarnított bőrét már neki is a megszokott ruha takarta, a színek megegyeztek az én ruházatoméval, egyedül a nadrágja volt más anyagból,talán valamilyen szövet.
 - Mizujs Luna? Luke már rég rakott minket egy időbe! – kezdett bele azon nyomban a fecsegésbe erős, mégis nőies hangján. 
- Igen, amin csodálkozok, hisz mi vagyunk a két főmunkaerő! – tártam szét a kezemet értetlenül.
- Múltkor Én valaki olyannal voltam együtt, aki nálunk gyakorlatozott. –panaszolta el, mire nekem kikerekedtek a szemeim. 
- Az még mindig jobb, Én meg egyedül voltam. – Jól ismertem már, szemeiben tisztán látszott, hogy komolyan el fog beszélgetni Luke fejével, aki utána már csak és kizárólag egy műszakba fog minket tenni. 
- Majd én elintézem! – ropogtatta meg ujjait, mitől a hideg is végig futott a hátamon! Már most sajnálom szegény Főnököt. Megráztam a fejemet és ajkaim felfele görbültek. – És hogy állsz a fiúkkal? – oh, persze! Ez a kihagyhatatlan kérdés, amit minden egyes alkalommal feltesz! A válaszaim többségének a tartalma pedig ugyanaz: semmi. 
- Tudod, hogy nem igazán van időm rájuk. – reménykedtem, hogy ezzel mára letudjuk ezt a témát, azonban csalódnom kellett. 
- Ahj, Luna! Igazán lehetnél egy kicsit fiatalosabb! Ha így haladsz, meglásd,harminc évesen már vagy ötven macskával fogsz együtt élni! 
- Egy bárba dolgozok! Mi lehetne ennél menőbb? – tártam szét a kezem.
- Hát az lenne, ha nem rólad lenne szó! – forgatta meg szemeit sértő szavai után, amit én egyáltalán nem vettem magamra. – Sose iszol bele semmibe, és azt se hagyod, hogy meghívjanak! Élned kéne egy kicsit! 
- És mi van Zack-el? – A fiúja volt és amióta megismerkedtek az egyetlen, és legjobb fiú barátom lett. Nagyon sokszor álltak mellettem, amikor más nem és ez persze fordítva is elmondható volt. 
- Ú! Nézd mit kaptam a másfél éves fordulónkra! – húzott elő egy ezüstláncot, ami eddig felsője takarásába volt. Egy hangjegyet formáló medál csüngött rajta, amit kezembe vettem, hogy jobban megnézhessem. Az apró szimbólum átvette Timi testének a melegét, tenyerembe tökéletesen beleillet. 
- Nagyon szép! – dicsértem meg őszintén, hisz valóban jól meg volt csinálva és még csak nem is tűnt valami olcsónak. 
- Nekem is nagyon tetszik! Soha nem fogom levenni. – igazította meg, hogy a kapocs a tarkójánál legyen. – És kaptam egy pólót is, csak azt majd még ki kell mosni. 
- Jut eszembe, ha hazaérek be kéne raknom egy adagot mosni. – erre azonnal homlokához csapott és fejét ingatta.
 - Néha tényleg úgy érzem, hogy menthetetlen eset vagy! – fújta ki hosszan a levegőt miközben befordultunk a szűk kis utcába, amiben alig fértünk el egymás mellett. Itt van a dolgozóknak szánt hátsó bejárat, ami egyből egy kis öltözőhöz vezet. Mindenkinek saját szekrénye van, és van egy csomó üres, mivel elég kevesen vagyunk. Steve, aki a pult mögött áll, és az italokat keveri, neki pedig külön van egy személyre szabott, annak függvényében, hogy Ő hímnemű. Magunkra kaptuk mellényünket, és felkaptunk egy-egy tálcát, rajta tollal és egy apró jegyzetfüzettel. Ebbe az időben még nem voltak sokan, csak törzsvendégek,meg azok, akik ma nagyon korán kezdik az ivászatot, és egy háromtagú család is ült az egyik tölgyfa asztalnál és arra várhattak, hogy valaki megkérdezze, mit kérnek. Mosolyogva ugrottam oda hozzájuk, hogy egy könnyebbel kezdjük, drága barátnőmre pedig egy dohány füsttől bűzölgő szőrős úriembert bíztam. A tízéves kislány édes kis hangján egy kis szőlőlevet kért a felnőttek pedig kávét és egy rántotthúsos-szendvicset. Ezeket Luke készítette saját kezűleg, nagyon elhivatott volt a bárral kapcsolatban, egész nap az irodájában ült és számolgatott és azon agyalt, hogy hogyan növelhetné a vendégek számát és az egész épületet. Volt olyan, amikor egy hétig haza se ment, és olyanra is akadt már példa, hogy kijött nekünk segíteni, amikor német turisták lepték el az egész helyiséget. Én a szüleim révén egész jól tudok németül és angol nyelv vizsgám is van, szóval én még egészen jól jártam, Timi már kevésbé. A mai nap viszont lazán telt, csak egy-két móka mesterrel kellett megküzdenünk,akiknek a humorától a falra másztunk, de ártalmatlanok voltak. Meg volt egy kissé fura fazon is, aki mindenáron szenet akart rakatni a koktéljába. Steven olyannyira ideges lett, hogy kiment a kazánhoz, hozott egy darab szenet és beledobta az italába, de legalább rengeteg borravalót hagyott itt nekünk. A szokásos időben, fél tizenegykor zártunk be. Még egy kis időbe tartott mire felraktuk a székeket és felmostunk, de ebbe már rutinosak voltunk és az összhang is megvolt. Addig viszont Timi nem volt hajlandó elhagyni a bárt, amíg nem beszélt Luke-kal. És mivel diadalmas mosoly jelent meg az arcán, amikor ki sétált az irodájából, arra következtetek, hogy elérte a célját. Mint mindig.
 - Szép! – nyújtottam ki mind a két kezem, mire azonnal belecsapott, és kuncogva tovább álltunk. A sötétbe hazasétálni egyedül, a csendben felbecsülhetetlen. Az utcai lámpák fele már évekkel ezelőtt kialudt a másik felének pedig halovány sárga fénye láttatott annyit az előttem lévő járdából, hogy még pont tudjam, hol járok, vagy épp villogott. Az őszi hideg levegő beszökött ingem alá, és megizzadt testemet csiklandozta. Elmosolyodtam a kellemes érzéstől és az idő közben összekötött hajamat kiengedtem, hogy hagy kapjon bele a lágy esti szelő. Ma sietnem kell,de holnap péntek, és ha hazaérek, még a történelmet se kell átnézni, szóval akár kitérőt is tehetnék. Úgy érzem holnap egy nyugodt nap lesz, és még egy éjszakai sétával is megfűszerezhetem.

„Itt még nem is gondoltam, hogy ez a péntek az egész életemet fogja megváltoztatni"

Ez lett volna a kis bevezető féleség...a következő részek hosszabbak lesznek és elkezdődnek az izgalmak is.
By.:Kira188