Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

33.rész - Összeomlás határán

Nem fáradok azonban, kezdek ideges lenni, már kitudja, milyen messze jutottam. Fordulok, de irányt váltani viszont félek. Egyre sötétebb lesz, a nap fénye még halvány színekre festi az ég alját, az erdő sűrűjébe viszont már nem tér be a fény. A gyanta erős szaga elfedi követőm aromáit, csak a fák reccsenéséből tudom, hogy még mindig a nyomomba van. Nem profi, vagy lehet csak terelgetett ez idáig és olyan messze vitt a falkámtól, hogy ne tudjanak segíteni. Úgy, hallom le maradt, ha most neki iramodok, lerázhatom. Felkészülve erre löktem el magam hátsó lábaimmal és elrugaszkodtam a földtől, de amint a talajra érte volna mellső végtagjaim, megjelent előttem a követőm. Megtorpantam és csúsztam a fenekemen, a hegyes tűleveleken, még pár centit.
- Meglepő, hogy még élsz. – mosolyodott el és hátra fogta hullámos barna haját. – Hogy vagy még e világon?
- Amara – egyenesedtem fel, leporolva a ruhámat és próbáltam felmérni merre is vagyunk. Nyugat felé kezdtem el futni, de aztán inkább Észak felé vettem az irányt, a tempóm állandó volt.
- Luna! – tárta szét karjait, mintha csak ölelést várt volna.
- Mit akarsz? – bal lábamat előrébb helyeztem, hogy biztosabban álljak, majd jobb kezemet előrébb húztam berogyasztva térdem.
- Nem engedhetem, hogy keresztbe húzzátok a számításaimat. – kezdte el körmét piszkálgatni. – Nagyon jól tudom mi az én drága Nővérem célja és azt is, hogy te kellesz hozzá. Ha te nem leszel, akkor készíthet egy új tervet, amivel én időt nyerek.
- De nélkülem nem tudjátok elpusztítani a szörnyet. – talán ez az érv nála is működni fog.
- Engem aztán nem zavar Aaron kis játékszere. – vagy nem. Nagy levegőt véve azon agyaltam, mivel húzhatnám ki magam a nem kívánt harc alól.
- Itt és most akarsz velem végezni? – a fák felé bámult, mintha komolyan elgondolkodna válaszán.
- Ahogy a mondás is tartja: - lépett egyel közelebb -, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, - széttárta a kezét – nincs mit tenni. – vonta meg vállát.
- Jobb később, mint soha – vágtam volna közbe és nyomtam le volna egy hosszabb monológot, de a rám dőlni készülő fa eléggé megzavart.
- Nem halogatom a dolgokat. – karmai megnőttek és láttam, ahogy egy sárgászöld csepp a földre hull, apró lyukat égetve az ágba. Kikerekedett szemekkel szaltóztam hátra egy fa mögé, de kár volt le vennem róla egy pillanatra is a szemem. Aprót lökött a hátamon, de mire megfordultam, más se híre se hamva. Megérintette a vállam, de ismét csak a fák közé bújt. Játszadozik velem? Na, azt már nem. Egy könnyed fordulattal szeltem ketté az útban lévő törzseket, a Hold bevilágított a résen, és Amara is tökéletesen láthatóvá vált. A tönkök, elől igaz nekem is ki kellet térnem, de legalább a lányt is sikerült megsebesítenem. – Ha továbbra is itt fogtok élni, akkor megszűnik az erdő. – törte ki alkarjából a beleállt ágat, majd hajította nekem, de ez inkább elterelés volt, hisz könnyen kitértem előle.
Kezeink, mintha csak kardok lennének, hárítottuk egymás ütéseit. Vigyázva, hogy a másik karmaim még csak ne is súroljanak minket. Egy Ábel által tanított mozdulatra készültem: Fél lábra állva ugrottam fel és fordultam körbe miközben másik lábammal a fejét céloztam. Nem találtam el, azonban a meglepettségtől hátra tántorodott, majd leérkezéskor hasfalába rúgtam. A képességemet nem mertem használni, hisz Irina is könnyedén elbánt vele, és úgy csak gyengülne az erőm. A Hold nélkül kell megbirkóznom most ezzel a feladattal. Csak tudnám pontosan milyen messze is kerültem, úgy még menekülőre fogni is könnyebb lenne, ha arra lenne szükség.
- Gyerünk Hold, mutasd, meg mit tudsz, ne csak rúgkapálj itt nekem. – lépkedett oldalasan de, én testemmel végig követtem.
- Arra nem lesz szükség, így is győzni fogok. – nem, kicsit se érzem így, lehet segítséget kéne hívnom valahogy. Ha farkas alakba változok sebezhetőbb vagyok, azonban tudok vonyítani. Nem volt több időm azon töprengeni mi lenne, ha... A szó-szoros értelembe rám vetette magát, és a támadóból az lettem, aki csak kivédi a csapásokat. „Axel" Még, ha tudnám is, hogy hova kéne jönnie.
Amikor a legkevésbé számítottam rá, szaltózott mögém, de a várt fájdalom elmaradt és egy csattanásra lettem figyelmes. Ax a fejét és egyik kezét tartotta, míg Thomas a másikat és az egyik lábát, hogy ne tudjon csapdosni azzal se. Kyle lefogta a maradék végtagot és valamit Amarába fecskendezett, amitől szép lassan megnyugodott, majd teste elernyedt.
- Huh – fújtam ki a levegőt hangosan – pont időben. – Kicsit féltem, hogy Axel leszid, hogy csak úgy elrohantam azonban csak védelmezően magához karolt.
- Az a szerencséd, hogy utánad eredtem, különben nem tudom, hogy találunk ide. – puszilt fejem búbjára.
- Szép volt! – üvöltötte el magát Thomas miközben Kyle-al pacsiztak egy hatalmasat. Thom mosolyogva végig mérte, majd elfordult és Amarát kezdte vizslatni, hogy teljesen ki van e ütve. Kyle zavartan megvakarta tarkóját, majd rám emelte a tekintetét. Hófehérke felé böktem fejemmel, hogy menjen oda és csináljon már valamit, hogy Thomas biztosra mehessen, hogy is kell hozzá viszonyulni. Kyle-nak kikerekedtek szemei a hirtelen felindulásomtól és hátrébb lépett egyet, mire én megismételtem a mozdulatot.
- Nem. – tátogta.
- Szereted? – csak a számat mozgattam, hang nem jött ki rajta. Arcán apró pír jelent meg és félre nézett, de visszapillantva, csak egy aprót bólintott.
- Akkor menj! – szállt be Axel, míg Thomas egy ágat tanulmányozott, ami feltehetőleg én vágtam ketté. Nagy levegőt vett és határozott mozdulattal megkocogtatta Thomas vállát, aki meg is fordult. Még mielőtt felismerhette volna mi fog történni Kyle megtámaszkodott a vállán és lábujjhegyre állva apró puszit nyomott Hófehérke szájára, aki azonnal felébredt. Fejét lehúzni készülte, azonban Thomas ebből már nem engedett, és csípőjénél fogva visszarántotta. Axel-el egyre járt már az agyunk és egyszerre takartuk el a másik szemét. Mire ismét utat engedtünk egymás látásának Piroska Hófehérke mellkasába fúrta fejét és arca a hajához hasonló árnyalatot vett fel, Thomas hasonló képen nézett ki, azonban szemei csillogtak a boldogságtól ajkai a füléig értek a nagy mosolygásba.
- Sose láttam még ilyen boldognak. – nézte Axel ugyan azzal a csodálattal, mint amivel én.
- Szerintem senki más se. – az ég felé emelte fejét, látszólag örömébe majdnem elsírta magát.
- Hihetetlen, hogy ilyen dolognak a részesei vagyunk. – tátotta el száját, miközben összekulcsolta a kezünket.
- Iigen. – jött ki a fangirl oldalam és hangom a szokottnál sokkal vékonyabb lett. Gyorsan számhoz is kaptam a kezem mire, Axel furán kezdett el nézni rám.
- Azért az orrod inkább ne kezdjen el vérezni, ha lehet. – vonta fel egyik szemöldökét, de én csak megrántottam a vállamat.
- Inkább csináljunk vele valamit. – mutattam a földön fekvő lányra. – Egyébként mit adtatok be neki?
- Diana és Alice nyomta Kyle kezébe, szóval fogalmam sincs. A régi megoldást akartam választani, hogy leütőm, de azt útközbe leszavazták szóval nem volt mit tenni. – húzta el a száját, mintha annyira sajnálna, hogy nyugodtabban oldhatták meg a gondot. – Pedig úgy leütöttem volna, amiért bántott téged. – Behunytam a szemeimet, majd egy gyors ölelés után, lábammal megmozgattam Amara kezét, hogy magánál van-e. Így belegondolva sose hittem, hogy Axel képes ilyeneket mondani, főleg az elején. Még azért is olyan lekezelően beszélt velem, mert lány vagyok meg a lehető összes dolog miatt.
- Hihetetlen vagy. – A fiúk ekkor bontakoztak ki egymás karjai közül.
- Ezt most miért mondod? – vonta össze szemöldökét.
- Hmm – néztem az ég felé, mintha csak nagyon agyalnék a válaszon. – sehogy. – ezzel megfogtam a földön fekvő egyik karját és lábát, és annál fogva akartam a hátamra csapni, azonban ahogy megemeltem volna Axel ellökött. – Ez meg mi volt!? – háborodtam fel. – miközben elkezdtem feltápászkodni.
- A kezed, még villog. Meg az egész tested. – rázta kezét, tenyere egésze fekete volt, mintha csak elszenesedett volna.
- Te jó ég – kaptam számhoz, majd Amara testére néztem, akinek ugyan ilyen sérülést okoztam. – Mit tettem? – léptem oda, Axelhez, de hozzá érni nem mertem. Valóban foszforeszkáltam és nem tudtam mit tenni ellene.
- Veled mi van? – ámuldozott Kyle, majd közelebb lépett hozzám és kezét közel rakta a bőrömhöz, és közelében, azonnal kékes fényben kezdett foszforeszkálni. Tappancsok dobogása szakította meg a már zavaró csendet. Alice lovagolt, valószínűsítem Chase-n, neki van ilyen színű bundája, az alapvetően szürkés bundáján, barnás foltok, főleg a pofa részén és a farkán, de elszórtan azért a hátán is található.
- Na, mi helyzet? – pattant le a boszorkány könnyedén, már egy teljesen másik zöld egybe ruhába, amit szerintem Dianától kölcsönözhetett. Amint meglátta, hogy mindenki engem figyel, és megtartja az érintési távolságot, összeszaladt a szemöldöke.
- Valami van velem. – Axel felfelé mutatta a tenyerét.
- Megint le akartatok feküdni vagy mi történt? – nagy levegőt vettem és próbáltam ignorálni a kijelentést és a lényegre koncentrálni.
- Aki hozzám ér az megsérül, Amarát is leégettem és, amikor Ax ellökött Őt is megégettem. – egy hümmögés közepette körbe sétált.
- Beindult az önvédelmi mechanizmus. – rántotta meg a vállát, mintha csak egy kis semmiség lenne. – Nem rég meghaltál, majd újra élettét, és az Alfatársaddal is állandóan sebesülést okoz neked. Nem régiben kínoztak is szóval a tested úgy döntött át veszi a hatalmat feletted és, ha te nem véded magad, majd Ő megteszi.
- És, hogy lehet leállítani? – tártam szét a kezem jelezve, hogy térjen a lényegre.
- Fogalmam sincs, lehet, Kara tudja. Bár kis Diana se tűnik olyan butának, szóval talán Ő is segíthet. Vagy a könyv. – fejen csaptam magam a hirtelen felismeréstől, hogy egy ilyen egyértelmű dolog teljesen ki ment a fejemből.
- A könyv. – guggoltam le, fejemet fogva.
- Tényleg, olyanunk is van. – nézett az ég felé, és ügyelt arra, hogy semmihez se érjen a tenyere.
- Egyébként gyógyítsd már meg. – mutatott a társam felé. Miközben Chase hátára kapta az eszméletlen lányt.
- Meg tudom? – néztem kikerekedett szemekkel.
- Vannak különleges Alfatárs dolgok, hátha ez is köztük van. Próba szerencse. – rántotta meg vállát és Thomas-sal segített Chase-nek.
- Egyszer már sikerült. – emlékeztem vissza, akkor történt mikor Matt meghalt és Axel nagyon szenvedett, nekem pedig valahogy sikerült elvennem a fájdalmának egy részét.
- Amikor megkaptam a Tűz képességét, ugye? – vonta fel a szemöldökét. – Egyik pillanatban még azt hittem, ott halok meg a másikba, meg már alig éreztem. De nem szűnt meg teljesen, inkább, mintha csak ketten osztóznánk rajta.
- Nekem épp el volt törve a gerincem, szóval nekem az is elég nagy kín volt. – Soha többet nem akarok olyan lebénult lenni.
- Na, látjátok, akkor gyerünk, én meg, majd foglalkozok Amarával. – és így is lett, a kis csapat elment, mi pedig ott maradtunk, hogy gyógyítsam meg.
- Hogy csináltad a legutóbb? – érdeklődött, miközben és hevesen próbáltam vissza emlékezni.
- Nem tudom, egyszerűen csak megtörtént. Nem bírtam látni, ahogy szenvedsz. – közelebb léptem és óvatosan felé nyúltam azonban ismét fény jött belőlem, szóval inkább hátraléptem.
- Te félsz. – döntötte oldalra a fejét és úgy vizslatott.
- Mitől félnék? – forgattam meg a szemem.
- Lú, nekem nem tudsz hazudni, Te is nagyon jól tudod. – közelíteni kezdett. – érzem, amit érzel. Ne félj.
- De nem akarlak bántani. – nyújtottam ki a kezemet, jelezve, hogy ne jöjjön közelebb.
- Ne aggódj! – tett egy lépést felém, majd megragadta a csuklómat és a mellkasára helyezte, ahol a szíve is van. – Hallod? Dobog. Na. a te szíved ezt nem csinálta. – megforgattam a szememet. Meddig fogja még ez a szemem elé hányni, de most komolyan. – Szóval semmi komolyabb bajom nincs. Majd meggyógyul, csak idő kell hozzá.
- Pont most, amikor idő szűkébe vagyunk!? – Leültem a tűlevelek közé és az eget kezdtem el bámulni, a csillagok, már feljöttek és tökéletesen látszódtak a csillagképek, bár ismerném Őket. Ő is eldőlt mellém és az égboltot kezdte fürkészni.
- Megint ott a csaj, aki bikinibe rántott húst csinál. – elmélkedett hangosan. Pár másodpercbe bele telt mire felfogtak a mondat jelentését.
- Mi? – fordítottam oda a fejem, mire Ő csak legyintett egyet, hogy semmi lényeges. Mik járnak ennek a fiúnak az eszébe, de most komolyan?
Ott feküdtünk néma csendben egymás mellett, mind a ketten messze jártunk. Azon agyaltam, hogy hogyan fogom magunk mellé állítani a vámpírokat, csak azt tudom remélni, hogy tényleg vérszomjasak és bármilyen nagyobb harcba benne lesznek. Az érvek ugyan azok lehetnek, mint ahogy a másik falkát magam mellé állítottam és mindenkép a nagy harc előtt tanácsot akarok kérni Ábeltől. Kara-ékba is sok reményem van, a boszorkányoknál bölcsebb, igaz szövetségesünk nincs. Már az elejétől fogva mellettünk álltak. Ah, és még ott vannak Irina-ék és a neki tett ígéretem. Elvileg nem kell ölnöm, hisz csak el kell ijesztenem. Hogy is kezdődött ez az egész? Egy kissé fura 17 éves lány, aki állandóan tanult és dolgozott. Meddig fajult? Addig, hogy már vér tapad a kezeimhez, nem is kevés. Kivégeztem az egyik falka tagom, és többen meghaltak miattam és még nem is tudok semmit pontosan a jóslatról? Az egész életem, olyan, mintha már előre meg lenne írva és nem én irányítanám, amibe belegondolni is elég frusztráló. Hajamba túrtam és behunytam a szemeim
Mély levegőket vettem és éreztem az erdőbe hagyott összes nyomunkat. Égett fák szaga, vér, állati és emberi maradványok, amit a szél felén sodort. Ebbe még nincsenek benne a sós könnyek, amiket többen hagytak ott. Amy Carter, aki nem vágyott másra, csak, hogy tudjuk a nevét és fejünkbe véssük. Meg tettük, tettem. Léna, aki végig a fia mellet úgy, hogy Ő nem is tudta, hogy az Anyjával áll szemben, nem ismerte fel. Akkor milyen régen találkozhattak? Az emlékek sora van ebbe az apró területen, el kéne innen mennünk, jó messze, hogy ne múltban éljünk. Tovább kell lépnünk, már csak egy ürügyet kell találnom, hogy mi okból. És ez mind velem kezdődött, el sem hiszem.
- Szerinted a kettőnk közti kapocs valós? – törte meg a csendet, Axel a felettébb ijesztő és érdekes kérdéssel.
- Ezt, hogy érted? – ültem fel azonnal és a csodás barna szemeibe néztem, de Ő továbbra is csak az eget kémlelte.
- Mi van, ha amit érzünk az csak az alfatárság okozta vágy? – Áucs, ez most fáj.
- Ezen még nem gondolkoztam, de kösz, majd felírom a listámra. – dőltem vissza, nem foglalkozva a belém állt tűlevelekkel.
- De komolyan. Azt mondták, hogy a hormonok miatt nem tudunk le állni. Igaz lehet belőle bármi is? – komolyan ezen agyalt, amíg az én fejemen vagy ezer másik dolog átfutott? Hát Én biztos megütőm, ha ezt tovább folytatja.
- Úgy gondolod, hogy csak a miatt érzel valamit irántam? – tettem fel én a következő kérdésem.
- Nem tudom eldönteni. – végre rám emelte a tekintetét, és hirtelen fortyogni kezdtem a dühtől.
- Nem tudod eldönteni?! NEM TUDOD ELDÖNTENI?! – hangom egyre hangosabb lett, az ő szemei kikerekedtek, ahogy felálltam és egy könnyed mozdulattal kettévágtam a legközelebbi fát, aminek az átmérője lehetett vagy egy méter. Felpattant és arrébb lépett párat. Éreztem, ahogy szemeim már javába ragyognak és az állkapcsomat már nyomta meg növő fogaim.
- Nem úgy értettem Lú. – tette védekezően maga elé a kezeit.
- Hát akkor még is, hogy a fenébe lehet érteni? – legközelebb Őt vágom félbe nem egy törzset.
- Én... - akadozott a beszéde, ahogy hátrált – én csak elméláztam. – felemeltem a tenyerem és egy hold gömböt repítettem a fejéhez, persze kitért előle, de a lényeget értette. – Lú. – próbált megnyugtatni, de nem jött neki össze, nagyon nem.
- Esküszöm a saját két kezemmel foglak megfujtani. – lehet valójában nem bírtam volna megtenni, de azért egy próbát mindenképp megért volna.
- Hé, skacok van egy kis gond. – mutatott a háta mögé Kyle, aki nem rég érkezhetett, de ahogy rá emeltem a tekintetem, még Ő is megijedt és egyet az ellenkező irányba lépett volna, azonban hanyatt vágódott.
- Mi van? – tártam szét a kezem, ismét csak siettetés képen.
- A szörny a közelben van. – hangja elvékonyodott és dadogásba kezdett.
- Pattanj a hátamra – kapcsoltam vissza és farkas alakba mellé ugrottam és azonnal megkapaszkodott szőrömbe és futásnak eredtem vele, amikor a sokkolt Axel is felfogta a halatokat utánunk, jött persze, könnyen utolért mivel nem volt súly a hátán, azonban és a képességemet bevetve lehagytam. Ezek után tudja, kinek van kedve az oldalán rohangálni. Esne pofára egy botba!
- Luna! Lassíts! Így leesek. – Kyle a lábait is rám kulcsolta és már majdnem kitépte egy csomóba a bundám én azonban nem álltam meg, csak felugrottam a levegőbe, hisz, amíg ismét földet érünk, addig lesz ideje egy újabb fogás pontot találni. Leérkezéskor kicsit ingatag volt, azonban gyorsan visszanyerte az egyensúlyát. – Kösz. – fújta a ki a levegőt a füleimbe. – Axel már lemaradt. Még is mi történt. – lefékeztem, ezzel egy huzamba, Ő pedig előre zuhant, de még idejében sikerült fogaim közé fognom ruháját és így mentem tovább, mikor már összeszedtem magam. A tisztást már láttam, de valami nem stimmelt. Amint kiléptem a füves területre ismét megálltam, de a látványtól még Kyle-ot is kiejtettem a számból, aki nagy puffanással ért földet és heves káromkodásokba kezdett. Visszaváltoztam és csak néztem a romokat, ahogy Adame arrébb hajít egy tönköt és kisegíti alóla Dianat. Ian hevesen kapálózott egy falap alól, amilyen gyorsan csak tudtam oda mentem és leemeltem róla, majd hóna alá fogtam és úgy állítottam fel, de el nem engedtem, hisz, alig állt a vékony kis vámpír lábain. Alice biztos távból nézte, oldalán a két fiúval, akiknek semmi bántódása nem esett, valószínűleg a lánynak köszönhetően. Egy nagyobb kupac gyanúsnak tűnt, nem is véletlen hisz Lucy robbant ki, majd rogyott össze, de Rajmond megtartotta és felkapta, akár egy mennyasszonyt. És a szememnek úgy tűnt, hogy ki teleportált, pedig csak vámpír sebességgel arrébb állt. A lány a nyakába kapaszkodott és esze ágába se volt elengedni, amíg nem állt volna biztos lábakon. Raj kezébe súlytalannak tűnhetett, hisz könnyedén Alice mellé pattant.
- Lucy! A vízburok nagyon sok erőt vesz igénybe ezt Te is tudod. – rótta le Alice, mire Lucy dacos pillantások között vágott vissza.
- Akkor át lép rajtam egy ki tudja hány tonnás szörny. – fordult vissza Rajmond mellkasához.
- Egy félkör is megtette volna. – forgatta meg a szemét.
- De akkor lehet ez a félnótás is megsérül. – bökött fejével a vámpír felé, akinek ajka felfelé kúszott egy féloldalas mosollyal.
- Félnótás? – ismételte, majd tett egy olyan mozdulatot, mintha ki akarna ejteni a kezéből a boszorkányt, persze nem akarta, de ezt Lucy nem tudhatta. Felvisított, és Raj hátába mart apró karmaival és oda bújt. Mikor rá jött a cselre kissé zavarba volt, de megpróbált nem foglalkozni semmivel.
Lora lelökte lábával, a rajta lévő lécet, majd morogva fel állt és leporolta magát és sántítva arrébb bicegett, egy dühös tekintettel.
- Kell a fenének a segítségetek. – az orra alatt mormogta, de én tökéletesen hallottam, de a létszám még mindig nem volt teljes.
- Thomas? – nézett körbe Kyle, de sehol nem láttuk, de Ian-t egyik kezemmel még mindig tartottam, és így forogtam körbe. Piroska a lomhalmazra vetette magát és egyenként kezdte arrébb dobálni a maradványokat, de én Susan-ért aggódok a legjobban, hisz Ő az ember. Látásomat megerősítettem, szemeim izzani kezdtek és úgy néztem azt, ami a faházból maradt. Egy léc az égnek meredezett és aprót moccant. Ott kell lennie valakinek!
- Chase, kérlek, fogd meg. – a fiú nem habozott azonnal elindult felénk és hagyta, hogy Ian belé karoljon. Át másztam a törmeléknek és a felálló fa körül kezdtem el dobálni a tönköket, amíg meg nem láttam Max vérző hátát, akiből az bizonyos léc állt ki.
- Max, itt vagyok. – megtisztítottam körülötte a területet, és ekkor derült ki, hogy Susan felett támaszkodik négykézláb. Mikor hozzá értem, hogy felsegítsem rám mordult.
- Először Szuz-t – nem hallottam még így becézni. Bólintottam egyet és kihúztam az alatta fekvő már félig eszméletlen lányt. Fején egy vérző seb, bal keze, pedig be volt dagadva, biztos vagy benne, hogy eltört. Amint már nem volt alatta Max összerogyott. Óvatosan a fűre raktam a törékeny kis, fiatal emberi testet, csak semmi baja ne legyen, könyörgöm. Visszasiettem a fiúhoz, akiből finoman kihúztam az oda nem való éles tárgyat, majd segítettem neki Susan mellé menni. Nagyot nyelt, amikor meglátta Susan állapotát, és finoman végig simított arcán. Nyöszörgőt, valamit a földön fekvő, de nem tudtam semmi értelmeset kivenni belőle. – Valaki segítsen rajta. – Nézett rám, mire én Alice-re, az egyetlenre közölünk, aki most bármit is képes tenni.
Nagy levegőt vett, majd megropogtatta ujjait. Tenyerét végig vezette a lány teste felett.
- Nincs komolyabb sebesülése, de a csuklója eltört és talán szenvedett egy kisebb agyrázkódást, de semmi belső sérülése nincs. – megvizsgálta a homlokán lévő sebet, amiből még mindig szivárgott a vér. – ezt azért fertőtleníteném.
- Hát akkor? – Alice rá kapta a fejét és dühösen végig mérte.
- Bocs, a másik szoknyámba hagytam az elsősegély készletem. – Chase egy visszafojtott nevetés hangot hallatott, majd nézelődni kezdett, mintha mi sem történt volna.
- Akkor varázsolj! – Max már a kiakadás szélén állt, de valaki már megtette: Kyle. Thomas nevét hajtogatta, és feldúltak, esve-kelve kutatott utána, amikor kihullottak az első könnycseppjei mindenki elhallgatott. Szipogott párat és ruha ujjával az az orrát kezdte törölgetni. Cameron és én is segítettünk neki, de biztos nem a szobájukba érte Őt, akkor már meg lenne.
- Thomas! – kiáltott fel Kyle, ahogy egy vékonyabb lécet tört ketté, ami teljesen a földhöz szorította Hófehérkét. Matt szobája lehetett, de mit kereshetett ott? – Hallasz? – fordította meg és kicsit megpaskolta orcáját és mellkasára helyezte fülét. – Még lélegzik! – Thomas keze megemelkedett és Kyle vöröslő hajára simított vele, akinek hirtelenjében még a lélegzete is elállt.
- Jól vagyok, nyugi. – nyitotta ki lassan szemeit és egy kósza sós cseppet letörölt barátja arcáról.
- Mi a jó édes fenét kerestél te itt? – segített neki felülni, és haját óvatosan eltűrögette a szeme elől. Az eddig ökölbe szorított kezét kinyitotta és Piroska felé nyújtotta a benne lévő pendrive-ot.
- Nem akartam, hogy megsérüljön. Tudtam, hogy nagyon szomorú lennél miatta. – húzta mosolyra a száját, ami egy fájdalmas grimaszba torkolt. Kyle kifújta a levegőt és megingatta a fejét és egy csókhoz oda hajolt. Talán apró szájra puszinak szánta az egészet, de ahogy bele mélyedtek egymás szájüregének feltérképezésébe, Thomas óvatosan hátra dőlt, miközben mindenki más ismét a saját gondjaival volt elfoglalva. Hófehérke lassan a piszkos ruha alá simított, de Kyle elcsapta onnan kezét, így csak az anyagon keresztül simogatta és húzta magához közel. Piroska teljesen átkarolta a nyakát és a fehér hajába túrt. Axel-t kerestem a szememmel, hisz ilyenkor mindig nem teszünk a másiknak egy megjegyzést, de nem találtam. Többször is körbe fordultam, de szemem nem lelte.
- Héj! – hívtam fel magamra a figyelmet. – a létszám megint nem teljes. Kyle felült Thomason, szerintem még Ő se tudja mikor került fel rá. – Hol van Axel?
- Mintha motyogott volna egy olyat, hogy látott valamit az erdőbe és megnézi. – nézett fel Adame, aki eddig a füvet szuggerálta ülő pozícióból.
- És te hagytad, hogy egyedül menjen?! – legszívesebben a saját hajamat kezdtem volna el tépni... szálanként. – Merre ment? – Diana észak felé mutatott, az állapotát látva még állni is alig bírt. Belerúgtam az előttem nyugton fekvő tönkbe és utána eredtem.
A hold középen állt, éjfél körül járhatott és neki is pont ilyenkor kell eltűnnie. Másfél kilométer után megláttam, ahogy a földön tanulmányoz valamit, amire oda értem pont megfordult, mire én hatalmasat taszítottam mellkasán, mire kicsit hátra tántorodott, de csak az ezt követő pofontól lepődőt meg igazán. Oldalra fordított feje nem mozdult egy darabig, csak másodpercekkel később emeltem rám tekintetét.
- Meg vagy te húzatva? – suttogtam, mégis olyan hatást keltettem, mintha üvöltenék.
- Miért? – hangja olyan ártatlanul csengett, hogy egy pillanatig még én is megsajnáltam.
- Benyomod nekem azt a szöveget, aztán egyedül a szörny nyomába eredsz! Mi van, ha valami bajod esett volna? – szemeimet égetté a visszatartott könnyek.
- Bocsánat, szólnom kellet volna. – félre tekintett és óvatosan ajkába harapott.
- Ige... - nem engedte, hogy befejezzem az elkezdett mondatot, mert kezét a számra tapasztott és magához rántott. Hátam neki feszült mellkasának, lassítani akart légzésén, miközben szeme ide-oda cikázott.
- Itt van. – suttogta közel hajolva fülemhez. Ágak törtek ketté körülöttünk valami hatalmasnak a súlya alatt. Elengedett és lassan a többiek felé kezdtünk hátrálni. Rá léptem egy gallyra, azonban nem adott ki hangot így felemeltem a talpamat miközben Axel feszülten figyelte minden mozdulatomat és mikor megnyugodott, hogy nem csapok zajt egy önbizalom teljes lépéssel Ő tört el egyet. Egy halkat káromkodott. A sötétben semmi nem látszódott, épp egy olyan helyen voltunk, ahova a Hold fénye se világít be, ha kinyújtanám a kezem talán az ujjbegyeimet már nem is látnám. Kiélezett hallásunknak köszönhetően azonban tökéletesen hallottuk az ideges fújtatást kevesebb, mint 8 méterrel előttünk. Három világító szempárt szúrhattunk ki, mind különböző színűek egy három méterrel felettünk. Fel se fogtam a színeket, hisz Axel karon ragadott és rohanni kezdett, engem maga után húzva. Amint lehetett átváltoztunk, de nem vetettem be Hold képességemet, nem akartam, hogy Ax csak egy picit is eltűnjön a látó teremből, akkor inkább én futok hátul.
Mellső mancsaimmal lefékeztem és a fenekemet a földhöz érintettem, előttünk termett, mikor az előbb még az ellenkező oldalon volt. Irányt váltottunk kelet fele, nem akartunk a lehető legtávolabb kerülni a többiektől, de visszacsalni se akartuk. A többiek elég ramaty állapotba vannak, nem hiányzik nekik egy jó kis menekülés az egyszer biztos.
~"Van egy ötletem merre" – adtam tudtára, hogy kövessen, de csak egy apró bólintást kaptam válaszul. Arra felé vettem az irányt, ahol Aaron tanított motorozni. Kihalt, ha más nem legalább azt látni fogjuk, hogy mi elől menekülőnk. Követett, de sajnos nem csak Ő és úgy érzem, mintha egyre közelebb lenne hozzánk, elképzeltem, ahogy langyos lehelete tarkómhoz ér és ettől még a hideg is kirázott.
Ahogy a lábunk csak bírta rohantunk, az élünkért futottunk ez a legkevesebb. Egyre szaporábban vettük a levegőt, a kondíciónk még mindig nem jött teljesen helyre a pincébe töltött hónapok után. Éreztem a tüdőmbe hasító fájdalmat, és innen hallottam Axel szívének heves dobogását, úgy éreztem csak az adrenalin visz minket előre.
~"Te ennél gyorsabb vagy Lú, menj!"
~"Előbb halok meg, mint hogy egy pillanatra is magadra hagyjalak"- ezzel kilövellt maga után apró tűz csíkot húzva, így én se tétlenkedtem. Kiértünk az aszfaltos térre, ahol még mindig perzselt az utána lévő út. Elhaladtunk egy kisebb fa épület előtt, ami talán nyilvános mosdóként szolgálhatott annak idején, amikor itt még volt élet. A semmiből két alak jelent meg és rántott be minket a fa bódé mögé, és miközben visszaalakultam az ijedségtől, egy kéz tapadt a számra, a másikkal pedig a falnak tolt. Axel még mindig farkasként feküdt mellettem. Ábel ujját a szája elé helyezte jelezve, hogy meg se mukkanjak miközben Szonyja Ax orrára csapott, aki egy aprót nyüszített.
- Megégetett! – háborodott fel a lány, mire a farkas lehajtotta fejét és hátra csapta fejét a bocsánat kérés jeleként.
- Jobb, mintha kinyírta volna a sejtjeidet! – mutatta fel bátyja a tenyerét, majd ki lesett a házikó mögül. Én e közben leguggoltam és megsimogattam az alfatársam füle tövét.
- Gyors voltál. – nekem dörgölőzött aztán hatalmas nyelvével végig nyalta arcom. – fuj! – toltam el mosolyogva magamtól. Ábel idegesen lecsittegett minket, majd ki bújt a búvóhelyből és körül nézett, de csak hamar visszaesett.
- Ott van az erdőben az a háromszemű micsoda, nem jön ki. – ismét ki nézett. – most már eltűnt. Hála az égnek. – Tette kezét nyugtatóan a mellkasára. – Ez mikor fog elmúlni? – mutatta fel az általam okozta sebet Ábel.
- Nem tudom. – válaszolt helyettem Ax, és felmutatta az övét, már egy órája nem gyógyult semmit szerintem.
- Bocsi. – húztam el a szám és bűnbánóan néztem rájuk.
- Remek. – mosolyodott el. Mikor épp megnyugodtunk volna a beszélgetés hatására, Szonyja torkaszakadtából felvisított, majd leguggolt és kezével a fejét védte a lehulló törmeléktől. A szörny lerombolta mire Axel azonnal maga alá gyűrt engem és a kiscsajt, hogy saját testével védjen. Azonban nem támadt átugrott felettünk és ég mielőtt megnézhettük volna magunknak ismét az erdő sűrűjébe veszett.
- Nézzétek mit szereztem! – mutatott maga elé Szonyja rám lökve Axelt miközben kiszabadult alóla.
- Megint itt. – húzogatta szemöldökét, orrunk már szinte összeért, megforgattam a szemeim és inkább kimásztam aztán megnéztem Szonyja minek örül ennyire.
- Luna, most mi az? – jött utánam. Az előbb még meg is simogattál.
- Pillanatnyi gyengeség volt, szállj le rólam – Ábel hatalmasat sóhajtott és megrázta a fejét.
- Már megint mit csináltál Axel Blake? Mivel sértetted meg? – felháborodottan fordult meg az említett.
- Honnan tudod, hogy én vagyok a hibás? – tárta szét a karját. Mert mindig te vagy- gondoltam magamban. – Héjj! – fordult felém. Hüpsz, hallotta.
- Látom, már jól megy egymás gondolataiba való olvasás ez jó. – bólogatott elismerően és húga mellé guggolt.
- Erről jut eszembe. – telepedtem mellé. – Hogy lehet megakadályozni, hogy belém lásson?
- Most szórakozol velem? – kapta felém fejét. – Még csak most értük el. Ajh. – sóhajtott.
- Húú. – vette kezébe a földön lévő maradványt és megforgatta. – Mintha több réteg bőre lenne és mind különböző, a felső olyan, pikkelyes, zöld, és még szőrök is állnak ki belőle. Alatta olyan emberi, ezt meg fel sem ismerem.
- A felső réteget mi is láttuk. – vette el tőle Axel és tanulmányozni kezdte. – De ez, hogy jött ki belőle?
- Én voltam. – vakarta meg zavartan a tarkóját Szonyja. – Ijedtemben aktiváltam a képességem és kivágtam belőle.
- Lehet nem is lesz olyan nehéz ez az egész, talán a hadsereg felét vissza kéne mondani. – morfondíroztam, hisz, ha egy apró szél farkas ilyen könnyedén ki tud szedni ennyit belőle.
- Vagy inkább Irinát. – fordult felém Axel karba tett kézzel. Úgy fog járni, ah így halad, hogy megint megütőm, de most a képességemet is bevetem, hogy legyen miért nyávognia.
- És melyik részéből van? – kérdezte Axel – csak, mert vér még a közelben sincs.
- A mellkasából. – mondta úgy, mint, aki teljesen biztos magába.
- Erre az életedet is felmernéd tenni? – Axel hangja egy érdekes hangsúlyt vett, így gyanakodva rá néztem.
- Igen. – bólintott határozattan.
- Csak, mert nekem teljesen épnek tűnik. – tűnődött el, miközben felvonta egyik szemöldökét és fejét félre döntötte.
- Mi van? – néztem előre a felénk száguldó gigantikus állatra, mást nem igazán tudtam tenni, így egy gyors burkot vontam magunk köré. Lelassítani, se lassított, a védelmem láttán, egy könnyed mozdulattal rá ugrott, amivel engem térdre kényszerített. Nem támadott, mintha csak egy ugró akadály lettünk volna és haladt tovább.
- Szerintem menjünk vissza a többiekhez. – nézett rám kikerekedett szemekkel Ábel. – Hát ilyet még életemben nem láttam. – Lehet egy kisebb sokkot kapott a történtektől.
- És reménykedjünk, hogy nem megint az erdőbe kap el minket. – forgatta meg a szemét alfatársam.
- Miért? Ha nyílt terepen vagyunk az jobb? – tette csípőre a kezét Ábel.
- Így legalább látjuk mivel állunk szemben! – vitte tovább a vitát Axel, miközben Szonyja mellém somfordált.
- Mert eddig is rettentően sokat segített, komolyan! – Szonyja megbökte a karom, hogy felfigyeljek rá.
- Te jól vagy? – Jól esett az apró törődése, ha már a srácok úgy is egymással vannak elfoglalva.
- Hát jobb volt, mint az erdőbe futkározni. – egy pillanatra felpillantottam rájuk, de inkább visszanéztem az előttem álló lányra.
- Persze, ez szinte meg sem kottyant. – legyintettem.
- Inkább higgy nekem, és született Alfa vagyok. – Szonyja szája tátva maradt, egyik szemöldökét felvonta és úgy nézett rám.
- Mintha én nem lennék, az, de nekem alfatársam is van! – Szonyja feje mellett, mutatóujjával köröket rajzolt, hogy némán mutassa meg szerinte se normálisak azok ketten. Beleszagoltam a levegőbe és éreztem, hogy a szörny már távol jár, szóval nyugodt körülmények között mehetnénk vissza, ha most elindulunk.
- Megyünk? – szóltam felé az erdő felé mutatva, suttognom, se kellett, a nélkül se vettek észre minket. Szonyja még feléjük nézett.
- Nekem egy húgom, aki birtokolja a szél képességet. – felém fordult kikerekedett szemekkel és hevesen bólogatni kezdett.
- Menjünk. – Így hát egymás mellett sétálva vissza indultunk, közbe hevesen füleltünk, és a levegőbe szimatoltunk, majd leérve az aszfaltos területről, átalakultunk és lassú kocogásnak indultunk, de még hallottuk, ahogy Axel megszólal:
- Az Én alfatársam meg a Holdat. – összenéztünk a lánnyal, majd egyszerre ingattuk meg a fejünket és haladtunk tovább.