Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

8.rész- Küzdelem a csarnokban

Érzem a fű finom és a virágok édes illatát. Kezeimmel a puha zöldet tapogatom. Kinyitom a szemem és egy barátságos bárányfelhő néz vissza rám. Testemet csak egy lágy rongy fedi. Felülve tekintek körbe az ismerősnek tűnő helyen. Nem messze tőlem egy sötét, vastag törzsű fa mellet smaragdzöld levelek élénkítenek meg. Felállva a hófehér anyagot magamhoz fogom és úgy kezdek el sétálni az ágak adta árnyék felé. Már egészen közel járok, amikor a törzs mögül mindkét oldalon egy-egy farkas bújik ki. Nekem jobb oldalt egy hófehér szőrű kék mintákkal ellátva, akár az enyéim. A másik pedig fekete alapon vörös. A vonalai;jelei durvák voltak nem lágy kör vonalak, hanem egyenesen hegyesek. Esküdni mernék, ha hozzá érnék éles vöröséhez, akkor heg maradna örök emlékére. Szemeik izzottak, akár egy vad rubint.
- Te vagyunk- zengtek egyszerre. - Válassz. - mintha csak fekete mágia lepte volna el az eddig nyugodt mezőt a farkasok soványodni kezdtek. Egy hús és egy kés jelent meg, ami oly egyszerűséggel termett oda, mintha mindig is ott lett volna. A vadaknak már javába kilátszódtak csontjaik. - Gyorsan kell döntened. Kit választasz?! - egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a vágó eszközt és kettévágtam az életadó táplálékot. Egy-egy szeletet adtam nekik. - Érdekes döntést hoztál. Ritka. - majd közeledni kezdtek egymáshoz és egybe olvadtak. A fekete szőr megmaradt, de kék, finom minták rajzolódtak ki. Ő lennék én? Így választottam?! Ez egy látomás vagy egy álom? Vagy talán a valóság?
Kezemet kinyújtva közelítettem a farkas felé. Már csak egy lépés választott el a vadtól, amikor vicsorogva felém ugrott és én vele párhuzamosán hátra. Felsikítottam.
A homlokomba fájdalom hasított, majd vissza estem.
- Bakker Luna mi volt ez?- hallottam Alex hangját. Lassan nyitottam ki a szemem, mert bántotta az ismeretlen jött fény. Amint sikerült megszoknom a világítást a szobám fehér plafonjával találtam magam szemben a kényelmesnek mondható ágyamba. A földön mellettem félig ülve a térdére támasztva a kezét miközben a homlokát fogta, a másik pedig hanyagul lógatva, nézett rám meglepetten a fiú.
- Azért ennyire nem vagyok ijesztő- nézett bele szemeimbe. - Rosszat álmodtál?
- Nem tudom - vallottam be az igazságot. Nem tudom ez jó vagy sem. Nem tudom, hogy állom vagy valós.
- Nem lehetett a legjobb, ha sikítva felültél.
- Sikítottam?
- De még mekkorát! Azt hittem a dobhártyámnak végleg vége. - cipőkopogást hallottam, ami a szobám felé közeledett.
- Bújj az ágy alá!
- Mi van?
- Bújj már le. - lökdöstem az ágy felé, majd takarómmal kicsit elrejtettem, hogy ne lehessen annyira belátni. Időben, mert pont akkor lépett be az osztályfőnök.
- Mi volt ez a nagy sikítás Ford kis asszony?
- Ömm... - próbáltam kiötleni valami okosat- Egy bazi nagy pók volt a sarokba. Ekkora- mutattam a kezemmel viszonylag nagyot- És ez csak a szeme volt.
- Nem gondolod, hogy kicsit túlreagálod?- megráztam a fejem. - És most hol van az a bizonyos pók?
- Elmászott.
- Legközelebb, ha lehet ne sikíts ekkorát, bármit hallasz, látsz csak akkor, ha tényleg nagy baj van oké?
- Oké- zártuk le a beszélgetést ennyivel és kiment. Nagy erővel az ágyra zuhantam.
- Áú! - hallottam meg alólam a hangot. Fejét fogva gurult ki Axel, és úgy is maradt. Le térdeltem hozzá és a fejét a combomra helyeztem. Kezét a szeme előtt tartotta, olyan tipikus fiúsan.
- Jól vagy?- simítottam végig a haját. Mintha mosolyogna... Elkezdte a fejét belém fúrni.
- Most már jobban- a hangja olyan volt, mintha el akarná fojtani a nevetést. Áh... szóval szórakozik velem. Hirtelen felálltam és az „okos" kis buksija egy jó nagyot koppant a földön.
- Úgy kell neked!
- Ez tényleg fájt!
- Megérdemelted. - morgott egyet és durciba vágta magát. Hát legyen- A nadrágod ott van az asztalon.
- Megcsináltad?
- Nézd meg.
- Wow, de menő kis szaggatott, koptatott farmer lett belőle. Hogy csináltad?
- Majd egyszer megmutatom.
- Mintha valami menő kis márkás termék lenne.
- Pedig csak egy motorbalesetet szenvedett nadrág.
- Jól van, na, nem tehetek róla.
- Ahammm