Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

30.rész - Véres holdtölte

Lassan eltelt egy hónap Matt halála után és minden ijesztően nyugodt volt, mint a vihar előtti csend. A rossz érzés egyre növekedett bennem, amit már Axel is érzett, valami történni fog, és fogalmam sincs mi az! A hangok újra elkezdtek dumálni a fejembe, de Diana-nak nem engedem, hogy megszabadítson egytől is, hisz akkor az erőmből is vesztek, azt pedig nem engedhetem meg magamnak. Így csak ideiglenes megoldásokat próbálunk ki, mind ezt csak mi ketten tudjuk. Axel már így is épp eléggé aggódik, Adame miatt meg ismét harci helyzet van a falkán belül is, de legalább Max már valamennyire lenyugodott Susan-nak hála, aki azt tervezi, hogy ha ezt az egészet túléljük, akkor meglátogatja a szüleit Max-el karöltve, kíváncsi leszek mi lesz ebből az egészből.
Ian rendszeresen jár velünk Ábelhez, szeretne megerősödni, és úgy látszik Szonyja ebbe készségesen segít neki. Nela és Filip is remekül kiképezte a falka többi tagját, és egészen összeboronáltak minket a másik falkával. Hol van Aaron és mit csinál? Ez a kérdés foglalkoztatott az elmúlt hetekben engem is. Nem tűnt fel se Ő se a szörnye, a telihold, pedig nem sokára itt van. Akkor fog történni valami, de nekem fogalmam sincs, hogy mi lesz az. Mindenki érezte ugyan azt a vihar előtti csendet, még a város is elhalkult, a kutyák nem ugattak, az erdőbe élő állatok meghúzták magukat a macskák sikátorokba rejtőztek. Rettegést éreztem a levegőbe, bárhova is mentem.
- Minden rendben Luna? – ölelt át hátulról Axel, miközben én a fenyvest fürkésztem. – Nem mész el te is tusolni? – Az árnyak, mintha beszéltek volna és valami vészre figyelmeztettek minket. Nem tetszik ez nekem.
- El kéne. – bámultam továbbra előre, de nem mozdultam meg. Szívesen hevesen vert és valami különös szagot éreztem a levegőbe. Aaron az erdőbe volt, talán a másik felébe, talán a lombos részen, de tudom, hogy valahol oda bent volt.
- Akkor gyerünk! – fordított meg és a faház felé kezdett tolni. Szeretem ezt a helyet, megnyugtat, hogy létezik, de nem vagyunk benne biztonságba. Sehol se vagyunk. – Nem tudom, pontosan mire gondolsz, de árasztod magadból a negatív energiákat. – Nagy levegőt vettem, majd elmosolyodtam és felvettem egy magabiztosabb kiállást, erősnek kell lennem! Erősek vagyunk, minden rendben lesz!
Axel e közbe kezembe nyomta a ruháimat, persze kedvességéből adódóan, önkéntesen fehérneműt is választott nekem. Segítőkész...
A fürdőben a levegőnek még nagy volt a nedvesség tartalma, a párás tükörre, pedig az én nevem volt rajzolva, oda sétáltam, majd alá rajzoltam egy „&"-et, egyel lejjebb, pedig Axel nevét. Így máris jobb! Ajkaim felfelé görbültek látva, hogy néha milyen szörnyen gyerekesek tudunk lenni, de nem bántam, egy pillanatra sem. Ennyi kell.
Hagytam, hogy a forró víz megtisztítsa kormos és piszkos bőrömet, Axel ereje egyre erősebb, néha nem tudja kordába tartani és meg-megéget, de szerencsére gyorsan begyógyul. Képességeink közt egységet tudunk teremteni, persze néha még... az mi volt? Mintha valami a toalett mögé ment volna. Magam köré tekertem a törölközöm, mire ismét arra felé megláttam milyen fenevaddal nézek szembe. Tettem, amit ilyenkor egy igazi alfának kell:
- Axeeel! – visítottam teli torokból, miközben a nyolcszemű és lábú vadállattal szemeztem. Kyle madárpókja! Mindkettőt kinyíróm! Hát nem meg mondtam neki, hogy ne merje kiengedni különben, kidobom mind a kettőt!? Axel szinte feltörte az ajtót, majd kérdően nézett rám mi a bajom, de én a helyett, hogy értelmesen elmondtam volna, neki mi aggaszt oly nagyon inkább örült mutogatásba kezdtem.
- Jé, - csukta be maga mögött – itt van a kicsike! Tegnap óta Őt keressük! – Várjunk... mi van?
- Tegnap óta?! – akadtam ki még jobban. – És nekem nem szóltatok?! Mi van, ha éjszaka belemászik a számba vagy rosszabb?! – toporzékoltam miközben Axel még mindig nem fogta fel a helyzetet, csak akkor, amikor a pók tette felém pár lépést én pedig felsikkantva a falhoz simultam.
- Várjunk – mért végig, majd szemeimnél megállapodott. – Te tényleg félsz tőlünk. – Ennél idiótább kérdést ebbe a helyzetbe fel se tehetett volna.
- Igen! – rivalltam rá miközben Ő gondolkodásba esett, ahelyett, hogy segített volna.
- Összegezzünk! – mit akar ez? Az életemet mentse inkább! – Vérfarkasok és vámpírok vesznek körül, akartak már lelőni és egy undorító lénnyel is megküzdöttünk a Manananggallal, raboltak már el és kínoztak egy pincébe, nem mellékesen egy alfa vagy, de félsz a pókoktól. – heves bólogatásba kezdtem miközben a szememet le se vettem arról a förmedvényről. – Kígyók?
- Fogtam már párszor. – válaszoltam valamennyivel nyugodtabb hangon, de térdeim még mindig remegtek.
- Béka? – kérdezgetett tovább.
- Szeretem Őket. – összeszaladt a szemöldöke, de folytatta.
- Rovarok? – tett felém egy lépést, ahogy a pók is megmozdult és nekem gombóc jelent meg a torkomba.
- Nem a kedvenceim, ha rajtam mászkálnak, de elvagyok velük.
- Szóval, az egyetlen, amitől a nagy Luna Ford az alfa és Holdfarkas fél azok a pókok? – oké, hogy ezt így összerakta, valóban butuskán hangzott.
- Igen. – felkacagott, miközben és nyöszörögve próbáltam még hátrébb menni hisz a szörnyeteg közeledett felém – Mindenki fél valamitől! – néztem rá kétségbeesetten. – kérlek, segíts! – talán megláthatott valamit a szemembe, de segítségemre sietett és kikapott a kádból, de kis állat felénk vette az irányt. – Futás! – csapkodtam vállát.
- Mi van? – értetlenkedett.
- Fuss már! – végül hallgatott rám és a szobánkba szaladt velem, magunk mögött bezárva a bejáratot. Mióta van kulcs? Lerángattam róla a pulóvert és betömtem vele az ajtó és a talaj közti kis rést a biztonságkedvéért. Eldőltem az ágyon ügyelve arra, hogy a törölköző mindent takarjon.
- Hihetetlen vagy! – kacagott fel hangosan, miközben a szekrényhez sétált és hozzám vágta az egyik pulóverét és alsó gatyáját.
- Nem veszem fel! – ráztam meg fejem miközben kezemmel eltakartam az arcom, amibe pír szökött, a kínos helyzetből, és a hiányos öltözékemből adódóan.
- Akkor lekapom azt. – mutatott az egyetlen egy anyagra, ami testemet fedte.
- Ha megpróbálod, akkor máglyán foglak elégetni! – ültem fel, de Ő már közeledett felé, így menekülőre fogtam, abba az apró kis szobába, ebből kergetőzés lett, de végül csak sikerült neki beszorítania. Kezei lassan nyúltak felém, mire nekem szívem hevesen kezdett el dobogni, légzésem, pedig egyenetlené vált. – Oké! – kiáltottam fel hirtelen, erre csak csalódott arckifejezéssel elhúzta végtagját és nagyot sóhajtott. Így járt! Egyszer adtam neki alkalmat, elrontotta, most jó sokat várhat a következőre! Elfordult, hogy nyugodt körülmények között felvehessem ruháit.
- Ezt úgy utálom. – bámult ki az ablakon, karba tett kézzel.
- Mit? – sétáltam mellé, és olyan közel álltam hozzá, amennyire csak bírtam.
- Ezt az egészet! Semmi nem történt már egy ideje, biztos, hogy teliholdkor lesz valami! Frusztrál! – kezdte el csikorgatni a fogait, mostanában sokszor csinálja, akár alvás közben is, valószínűleg az idegesség miatt.
- Nekem is rossz érzésem van. – simítottam végig vállán, mire felém kapta a fejét, és felém közeledett. Az ajtón, persze azonnal bekopogtak, mintha csak muszáj volna, azonban minket ez most nem állítót meg. Ajkaink összeértek, nyaka köré fontam karomat, Ő, pedig hátamat simította. A csókolózási szokásaink meglepően egyhangúak... itt az ideje a változtatásnak! Vállára támaszkodtam és rá ugortam, derekát lábaim közé fogtam és így folytattuk tovább. Ez nem volt vággyal teli, mint ahogy szokott, inkább fájdalommal, mintha búcsúcsók volna, és csak reménykedhetünk benne, hogy nem az. Ismét kopogtak, itt már kicsit eltávolodtam tőle, hátha fontos dolog miatt keresnek. A szeme, mintha csak tükörbe néznék és magamat látnám benne. Nem állunk készen arra, ami következni fog. Még egy apró puszit hintettem szájára, majd lepattantam róla és ajtót nyitottam.
- Megzavartam valamit? – kérdezte Diana kaján mosollyal arcán.
- Csak, amit általában! – legyintett Axel, majd elhagyta a helyiséget és megkezdtük az esti rutinunkat, amiről a fiú csak azt hiszi, hogy valami lányos dolog.
- Bocs, vehettem volna a lapot és bejövök később. – ásítás közbe, mondhatni hajába fordult, valószínűleg lusta volt ahhoz, hogy felemelje a kezét, én így szoktam.
- Mindig ez van, kezdjük megszokni! – bár legalább most nem álltunk le azonnal, de ennél tovább ne megyünk, arról letehet.
- Egyébként ti most, akkor együtt vagytok? – ült le az ágyra, alatta a puha matrac benyomódott, a pléd, pedig meggyűrődött. Elgondolkodtam a kérdésen, hisz a választ magam sem tudom, ilyenről eddig még sose beszéltünk.
- Én se tudom, de nem hinném. – rántottam meg a vállam ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést azonban, Diana ezt máshogy látta.
- És össze fogtok vagy mi lesz? Kitudja túléljük-e ezt a hónapot. – valahogy most nem akartam ezzel foglalkozni, nem ez a kérdés élvezett elsőbbséget.
- Jogos, és jó kérdés. – bólogattam? – Na, de kezdhetnénk? – vigyorogva megforgatta szemét, ha nagyon gonosz lettem volna most rá kérdeztem volna Adame-re, de nem vagyok. Szeretném tudni mi, van velük, de Diana-ra se akarom rá erőltetni, hogy elmondja.
Elmormolta a latin szöveget, amit szokott miközben kezével kalimpált, miközben az én fejem, majd széthasadt. Belemarkoltam a paplanba és összeszorítottam fogaimat, nem akartam, hogy akár egy fájdalmas nyögés is kijöjjön a számon, mert akkor Axel megtud mindent. Mostanában mindenre nagyon figyel és rengeteget beszélgetünk éjszakánként a csillagos ég alatt, a kapcsolatunk teljesen megváltozott. Nem veszekszünk, -bár azért az egymás szekálása még mindig a listán van- nem csak a fontos, életbevágó teendőket beszéljük meg, hanem mindent. Csevegünk a múltról és együtt tervezzük a jövőt, mint két közeli barát, majd át vált romantikus hangulatba az egész és itt szokott valami közbe jönni. Talán a sors akarja, hogy várjunk még az egésszel.
- Kész! – puffant le mellém ismét Diana, homlokán végig futott egy izzadság, amit hamar letörölt, még mielőtt szeméhez érne. Végig néztem rajta magamon, majd rajta.
- Dámfírnak lenni nem rossz dolog. – jelentettem ki, mire a szemöldöke szinte már a hajához ért.
- Te is jól nézel ki, szóval egy szavad se lehet, még a rövid haj is jól áll! – ismét ásított, de így végig nézve rajta nem mostanában akart lefeküdni. Lehet valami gondja van, segíteni kéne neki, ahogy Ő is szokott nekem.
- Egyébként, - halkítottam egy kicsit hangomon. – ha bármit meg akarsz osztani valakivel én itt, vagyok, és szívesen meghallgatlak. – elhúzta a száját, belegondolva helyzetébe, majd szomorúan rám pillantott és aztán egyből el rólam.
- Nem akarok Adame-el aludni, de Zane-ék szobájába se akarok csak úgy betörni. – csavargatott egy vörös tincset miközben meredt előre. Nehéz helyzetben van, én is voltam hasonlóba szóval átérzem.
- Aludj velünk. – ajánlottam fel ezzel mindkettőnket egyaránt meglepve, de így utólag jobban bele gondolva valóban nem rossz ötlet, hisz Axel ágya egy franciaágyhoz képest is nagy. Simán elférnénk benne hárman, feltéve, ha Diana-t nem zavarja. – majd leszek én közepén – folytattam hangosan is tervezgetést. –Megkérdezem Ax-ot! – pattantam fel meg se várva válaszát
Hát így történt meg, hogy Axel Blake egyszerre két lánnyal aludt, életében talán először és utoljára.