Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

35.rész - Vérben úszó Telihold

Lefagytunk, fogalmunk sem volt róla mi legyen a következő lépés. Mindannyian csak álltunk ott, az út mellett és vártuk, hogy valaki kezdeményezzen. Egy poén, amivel megtörik a jeget, egy könnycsepp, egy beszólás, vagy bármi, de nem történt semmi, percekig. Meg kell szólalnom a pillantása ellenére is, én vagyok, az idősebb mondanom kell valamit. Szólásra nyitottam a szám és ezzel egyidejűleg Dave előkapott valamit, majd a földre hajította. Az hangos csörömpöléssel ért talajt, majd hullott szilánkjaira és szállt fel a sűrű füst. A meglepettségtől vett mély levegő, teletöltötte a tüdőm a szürke, tömör gázzal. Mellkasomat fogva kezdtem el köhögni, miközben a többiek ennél jóval okosabb voltak, pólójukat orruk elé rakták és azon keresztül lélegeztek, olyan ritkán, amennyire csak lehetett. Alig lehetett látni valami, de azt egyből kiszúrta a szemem, ahogy Dave futásnak ered, Axelé is. Utána is rohant volna, azonban megállítottam.
- Hagyd. – kérleltem, majd ruhámmal ismét eltakartam arcom, de már Thomasszék után is mentem, akik már a szélén járhattak a felhőnek. A mellettem lévő srác nem ellenkezett, még csak a szokásos rosszalló pillantást se kaptam meg, egyszerűen csak követett miután a kezem után kapott, hogy biztos el ne veszítsen. Összekulcsolta ujjainkat, majd át vette a vezetést, kiérve ismét, a nyugodtabb utakra, Kylékkal találtuk szembe magunkat. Thomas Kyle hátát simogatta, miközben Piroska térdére támaszkodva köhögött, biztos Ő is szippanthatott belőle egy nagyot.
- Ez szó szerint marta a tüdőm. – egyenesedett fel, kezével pedig pólóját szorongatta.
- Ez ismerős. – bólintottam.
- Mert későn raktál valamit az orrod elé. – Axel kijelentésén csak szememet forgattam,
- Te meg túl korán vetted le. – intézte Thomas Kyle-nak a szavait, mintha csak Ax kiegészítése lenne. Kyle-ra nézve, most ugyan azt gondolhatjuk, kivételesen.
Még a távolba láttam Dave alakját, ahogy egyre apróbbá válik, és szép lassan már nem fogja találni a szemem, de nem eredtem utána, csak hagytam, hogy eltűnjön, olyan messze, hogy semelyik érzékszervemmel ne érezzem. Axel hátulról körém fonta karjait, és hátamhoz simult. Azt hiszem az érzéseimet megint megosztottam vele, akaratom ellenére, de most nem bántam. Végig simítottam izmos alkarján, majd hátradöntöttem a fejem. Ez a srác egyre jobban néz ki. Azt hiszem, van egy újabb feldolgozandó része az életemnek, amivel majd csak harc után foglalkozhatok.
- Azt hiszem irigylésre méltó a családi helyzetem. – bökte ki végül Axel. Kínosan felnevettünk, hisz ennél jobban szóba se lehetett volna hozni.
- Legalább le van velük a gond. – fordultam meg széttárt karokkal.
- Morbidok vagytok. – hányta a szemünk alá Thomas mosolyogva, majd Kyle-t megragadva haza indultak, kettesbe hagyva minket.
- Igazad van, Lú. – tenyerét végig húzta vigyorgó arcán, majd végig simított oldalamon és kezei a derekamon állapodtak meg. Közelebb húzott magához, karomat összekulcsoltam tarkójánál és beletúrtam dús hajába. Ajkait ajkaimra nyomta, amitől úgy éreztem megszűntek a gondjaim, igaz talán egy percig se tartott az apró csók, de én már ettől is jobban éreztem magam.
- Vissza kell mennünk. – húztam el a szám, de nem távolodtam el túlságosan, szerettem, ahogy rám fújja mentolos leheletét.
- Tudom. – simított végig hajamon. – Gyorsan nő.
- Lehet, ezt betudhatjuk a vérfarkas mivoltomnak. – csúsztak le kezeim a vállára, hisz már alig volt erőm tartani Őket, elfáradtam, ami nem feltétlen fizikai.
- Nekem röviden is tetszik. – mosolyodott el halványan. Felnézett az égre, de meglátva a holdat ajka lefelé görbült. – Bár lenne még egy éjszakánk a Telihold előtt.
- Hogy töltenénk? – érdekelt mit felel, és mi jár az agyába.
- Hát. – húzódott el kicsit tőlem, és összekulcsolta ujjainkat aztán megindult velem lassan az útón. – Találnék egy olyan elzárt helyet, amibe nem tehetünk kárt.
- Aztán mit tennél? – néztem fel rá.
- Elvinnélek oda, - kis szünetet tartott – először talán csak megsimítanálak, apró csókokat adnék a nyakadra, majd a szádra.
- Utána? – szorítottam meg kezeit.
- Ledöntenélek a matracra és hagynám, hogy felém kerekedj. – pimaszul elmosolyodott. – Azt tehetnél velem, amit csak akarsz. – nyelt nagyot. – Lehúznám a felsődet és minden egyes részedhez hozzá érnék, le se venném rólad a tekintetem, hogy minden egyes porcikádat megjegyezzem.
- Majd? – adtam jelét, hogy folytassa.
- Leszedném magamról a ruhákat és végig simítanék, épphogy a nadrágod szélénél és attól is megszabadulnék. – már éreztem a gombócot a torkomon. – Kényeztetnélek, hogy halljam mézédes hangod, próbálkoznék, hogy mire reagálsz a leghevesebben.
- Aztán? – hangom akár a kisegéré.
- A fehérnemű levétele után, már nagyon óvatos lennék, és talán sokat kérdezgetnélek, hogy mi tetszik, és mitől lenne jobb neked. – behunytam a szemeimet, hogy egy könnycsepp némán legördüljön az arcomon.
- Bár lenne még egy éjszakánk a Telihold előtt. – néztem magam elé.
- Remélem utána rengeteg lesz. – Ő is inkább az utat bámultam, mint sem engem, de én megtorpantam ezzel arra kényszerítve, hogy felém forduljon.
- Axel, - húztam magamhoz csak egy kicsit közelebb. – Én nem akarok meghalni. – haraptam bele felső ajkaimba. – Én még számon akarom kérni a családomat, még be akarom fejezni az iskolát, még, még több dolgot csinálni. El akarok veled tölteni egy éjszakát.
- Én vagy százat. – fogta meg másik kezemet is.
- Akár ezret is. De dolgom van, itt úgy érzem, nem, nem és nem. Nem akarok itt hagyni senkit és semmit.
- Halálfélelmed van.
- Sose éreztem még ilyet, sose féltem a haláltól, de most mikor vagy ötödére kopogtat be. Most egyszerűen rettegek. – vallottam be, muszáj volt kimondanom valakinek.
- Mert találtál valamit, amiért érdemes élni. – továbbra se nyugodtam meg, csak még jobban bele gondoltam mennyi veszteni valóm van most. Azt az éjszakát nagyon akarom.
- Alfa vagyok, nem szabadna félnem, gyengeség. – túrtam bele zavartan a hajamba.
- Tudod mit mondott nekem egyszer egy nagyon bölcs nő? – felnéztem, vártam a folytatást. – Nem az tesz valakit erőssé, ha sose fél, hanem az, hogyha felül tud kerekedni a legnagyobb félelmén is. És én tudom, hogy te mindent bele fogsz adni, még akkor is, ha remegnek a térdeid. – mosolygott biztatóan.
- Ezt nem én mondtam? – gondoltam bele.
- Talán. – vonta meg vállát, mintha ez egy apróság lenne.
- Hihetetlen vagy. – forgattam meg szemeimet szórakozottan és befordultam az időszakos házunk utcájába.
- De te ezt bírod bennem. – állta el utamat.
- Talán. – nyújtottam ki kicsit a nyelvem, majd kikerültem.