Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

23.rész - Már megint azok a vámpírok

A konyhába sokkal nagyobb rend mióta nem egyedüli lányként vagyok, itt, de minden sokkal zsúfoltabb is. Sok minden elmaradt a karácsonyból, szóval arra gondoltam, hogy főzők valami nagyon finomat. Rengeteg rántott húsra gondoltam sült krumplival és, persze a húsleves se hiányozhat az asztalról. Kéne valami hatalmas edény vagy hasonló, amibe tudok egy hadseregnyi kaját készíteni. Axel sétált kifele, miközben Thomassal ököl pacsiztak egyet, majd a következő fontosabb mozdulata az volt, hogy leült az asztalra.
- Mi jót csinálsz? – olyan önelégülten dőlt hátra, hogy az hihetetlen. Vele meg mi van?
- Főzni készülök, de előbb le kéne menni a pincébe lévő fagyasztóhoz és felhozni nem kis adag húst. – sóhajtottam miközben már az ajtóval szemeztem.
- Jó tervnek hangzik. – nyújtózkodót és kényelmesen elhelyezkedett, látszólag esze ágában sincs felkelni onnan. Sóhajtottam egyet, majd el is indultam, de közben Aaron becsatlakozott mellém.
- Segítek felhozni – mosolygott és kinyitotta előttem az ajtót. Milyen udvarias lett hirtelen.
Kiválogattam a megfelelő húsokat, majd kezébe nyomtam párat és a magam adagját is kivettem, amikor Axel megjelent egy nagyobb zacskóval, amibe először Aaron kezébe tartott kis zacskóba rakott húsokat tette, majd az én kezemből vette le őket. Hátára vette és egyedül felvitte, mi meg csak pislogtunk, hogy mi is történt itt pontosan. Ez Axel. A karkötőmre pillantottam és megigazítottam. Természetesen mi is utána mentünk.

- Egyébként – szólalt meg egy kisebb csend után – nagyon aggódtam érted mikor megtudtam, hogy eltűntél. – Itt egymás szemébe néztünk. – Féltem, hogy nem látlak többé. – Ott álltunk egymással szemben, alig fél méterre, de Ő még eggyel közelebb lépett. – Hiányoztál és féltettelek is. – Közelebb lépet és így testünk szinte összeért. Egy kicsit lejjebb hajolt én, pedig megmozdítottam a kezem, amin megrezzent a csodás ékszer. Tovább közeledik, de egyszerűen lefagytam. Nem tudom, mit csináljak... elhúzódjak vagy közeledjek, esetleg csak maradjak egyhelyben? Egy helybe maradtam és csak néztem csalafinta kék szemeit. Már éreztem a bőrömön meleg leheletét, de a távolba farkas üvöltésre lehettünk figyelmesek, amire elkaptam a fejem és a hang irányába fordultam. Ez Thomas hangja, mi van, ha baj van?
- Lehet történt valami. – kaptam vissza a fejemet, a már felegyenesedett Aaronra.
- Meg akarod nézni? – vonta fel egyik szemöldökét a választ már tökéletesen tudva.
- De futva gyorsabb vagyok, majd gyere utánam óvatosan. – át alakultam és befutottam az erdőbe és, amikor magamra néztem meg kellet lepődnöm: Már nem vagyok se nagyobb, és vörös sincs a bundámon, úgy látszik az csak pillanatnyi állapot volt. Csak egy vonyítás volt, de nem tűnt bizalom gerjesztőnek, szóval siettem, amennyire tőlem csak telt. Hamar megláttam, ahogy farkas alakból emberré változik, és felém néz. – Valami baj van? – alakultam át én is.
- Nem. – rázta meg a fejét, én, pedig csak értetlenül néztem rá.
- Akkor? – választ vártam, de nagyon gyorsan. – Miért vonyítottál fel?
- Nem bírtam ki. Valamiért késztetést éreztem rá. – sóhajtva megráztam a fejem és legyintettem rá egyet és bementem a házba. Gondoltam meg várom Aaront a konyhába szóval ott foglaltam helyet.

Axel már ki is pakolta a pultra szétválasztva a húsokat és éppen elhagyni készült a helyiséget, de nem hagytam neki. Megfogtam a pulóvere ujját, amire meg is állt, de igazából nem tudom miért tettem, ezért el is engedtem, majd a másik irányba fordultam. Nem foglalkozott sokat a dologgal inkább ment a saját dolgára.
Neki kezdtem felvágni a húst mikor veszegetésre utaló hangokat hallok. Már megint ki is miért? Max, Lora...igen, eddig nem túl meglepő, de Susan és Raymond is a helyszínen van, és mindenki Max ellen megy... azta. Vagyis Raymond csak Lorát védi. Nem lehetne egy nyugodt percem se? Lecsaptam az asztalra a kést és feltéptem Max ajtaját, amire még csak rám se figyeltek ezért üvöltöttem egyet, mire Max és Raymond a füléhez kapott Lora és Susan, pedig megszeppenve elhallgattak. Én is így gondoltam!
- Már megint mi a veszekedés oka? Szabadna tudnom? – néztem végig a társaságon. – Adame fog főzni, ha nem maradtok csendbe és beszélitek meg nyugodt körülmények között! Susan, egyébként te mit is keresel ebbe a szobába? – Lorát megértem, Raymondot inkább hanyagolom, mert látszólag totál nem tudja, mi folyik körülötte, de korára még mindig kíváncsi lennék.
- Nála maradt a hajgumim. – mondta egyszerűen. Széttártam a kezem és vártam a folytatást és egy részletesebb magyarázatot. – Miközben te aludtál Axel szobájába én itt aludtam, mert ez volt a legközelebb, de, ha tudtam volna, hogy taplóé, akkor be se teszem a lábam. – rázta meg a fejét és kihúzta magát.
- Pontosan tudtad, hogy az enyém. – tette karba a kezét Max.
- Csak sejthettem! – mutatta fel egyik ujját. A többiekre néztem, hogy Ők mit keresnek itt.
- Beszélni akartam vele, de jött Raymond is velem aztán ugye Susan is itt volt és valahogy veszekedés lett belőle. – magyarázta Lora. Aham, valahogy, persze.
- Max itt marad és Susan is, aki szépen megneveli a fiút! – Láttam a lány szemébe valami vadságot, és makacsságot, ami jól jönne nála. Lora most úgy is csak ideges és dühös lesz, valahányszor meglátja. – Raymond, pedig megnyugtatja Lorát... az elméletileg lány szobába – Bólintottak, de mielőtt végleg elmehettek volna még feltettem utoljára egy kérdést. – Hány éves vagy pontosan?
- 1550-es évekbe születtem első Erzsébet idejébe, Angliába, majd nem sokkal születésem után jöttünk ebbe az országba, de 20 éves korom óta, ahogy te mondanád zombi-vámpírkánt tengetem az életem. Sajnálattal kell közölnöm nem, tudok pontos választ adni kérdésedre. Pontos születési dátumom, már rég köddé vált a fejembe, és azzal sem vagyok, tisztában milyen évet írunk. – Tátott szájjal hallgattam végig a mondandóját. Oké, nem feltétlenül számítottam ilyen válaszra, de lassan 500 éves lesz ez a fiú.
- Megfelel a válasz. Kösz. Vagyis már szörnyen öreg vagy. – majd elmentem mellette és visszamentem a husikhoz, de azt még tisztán hallottam, ahogy meglepetten nyöszörög egyet. Gondolom nem feltétlen erre a befejezésre számított. Legalább van egyetlen fiú a csapatba, aki ismeri az illemet és tudja, hogy kell beszélni egy hölggyel. A konyhába ült Thomas, aki meredten bámult ki az ablakon, mintha valami szörnyen fontosat látna oda kint, bár úgy sejtem inkább elgondolkodott.
- Hát te? – ragadtam meg a kést és a húst, de vállam felett azért rá néztem.
- Csak úgy vagyok. – rántotta meg a vállát kedvtelenül és felém vezette a tekintetét. – Segíthetek valamibe? – hangjából csengett a bánat.
- Felvághatnád a répát, ha szeretnéd. – bólintott és feltűrte a ruhaujját, így legalább, amíg mellettem van és segít, kikérdezhetem, mi nyomja a lelkét. Lassan kezdett neki, nem tűnt úgy, mintha bármit is el akarna sietni. – Miért vagy ilyen szomorú? – csak egy pillanatra sandítottam felé, nem akartam, hogy úgy érezze, erőltetem a dolgot, csak egy kis érdeklődést mutattam felé, próbálva elnyomni a kíváncsiságom. Sóhajtott, mintha a világ összes terhét viselné a vállán, de a répákról nem szakította el a tekintetét.
- Nem vagyok. Ilyen a természetem. – Azt hiszed, beveszem?! Butus fiú...
- Pedig én valahogy soha nem láttam ilyen búbánatos arcot vágni. – még mindig nem néztem rá, de Ő velem ellentétben igen. A periférikus látásnak köszönhetően láttam szemébe, hogy mennyire nem akarja, hogy tovább faggassam. Nagyot sóhajtott ismét, és láttam, ahogy magában vacillál, hogy mit is mondjon, tagadja azt, amit szemmel látható vagy ismerje be, de akkor meg is kéne velem osztania, amit nem igazán szeretne.
- Nem hanyagolhatnánk a témát? – nézett kérlelően a szemeimbe. Tudtom szerint simán kikényszeríthettem volna belőle bármit az alfa erőmnek hála...A KÖNYV! Teljesen ki ment a fejemből, hogy olvasni akartam, mert közbe jött az elrablós dolog. Ezt azért valljuk be, hogy egészen jól kezeltem, bár arról a vörös mintáról és a megnagyobbodott testről nem beszéltem senkinek, ami miatt van egy kicsi lelkiismeret furdalásom is. Utána kell, majd nézni, hogy mit jelent, majd talán, ha kész a kaja lesz időm rá.
- De. – húztam el számat és beletörődtem a dologba, hogy ezt most nem tudom meg. Még dünnyögött egy köszt, de nem foglalkozott tovább a dologgal. Ajtó csapódás és lépések zaja.
- Mi jót főztök? – jelent meg Susan és olyan könnyedséggel mozgott, mintha mindig is élt volna.
- Rántott hús, sült krumpli és húsleves – felkötötte szökésbarna haját és mellém állt.
- Segítek. – jelentette ki.
- Vágd fel ezt. Ebből lesz a rántott hús, én meg akkor csinálom Thomasszal a húslevest, oké? – Elvette az általam használt kést és elkezdett szenvedni a hússal. Innen úgy tűnt tudja, mit csinál, mert nem először vannak ezek a kezébe, de elég nehéz felvágni, szóval nem csodálkozom. Ismét ajtó csapódás és most Max jelent meg, aki a pultra támaszkodva végig nézett a nehézségekkel küszködő lányon, majd mellé lépett.
- Gyenge vagy és béna. – Épp nyitottam a számat, hogy megvédjem, de úgy látszik nincs rá szükség.
- Ha olyan nagy a szád állj ide és csináld te. – karba tette a kezét, majd helyet cserélt a fiúval.
- Hát biztos jobban megy, int neked! – Na, erre kíváncsi leszek.
- Nem jól fogod a kést! – nézte Susan felvont szemöldökkel. – Az úgy vastag lesz. – közelebb hajolt. – nem cafatokra kell, hanem inkább klopfolható szeletekre. Így nem fog egyenletesen kifőni. – Max idegesen lecsapta a kést és a lány felé fordult. – Lehet, gyengébb vagyok nálad, de van eszem. – A kiscsaj rendbe rakja a srácot az tuti és, ha így hala nekünk már nem is lesz gond vele. Morgott egyet megvillantva, de látszólag Susant nem hatotta meg, sőt inkább csak magabiztosabbá tette. – Nem félek tőled farkaska. Gyerekkorom óta egy vámpírnál raboskodtam, aki fogva ejtette a családomat és úgy tudott irányítani, de neked nincs semmid ellenem! – megkocogtatta szemfogait, majd arrébb lökte mosolyogva és szenvedett tovább.
- Akkor mutasd meg, hogy kell. – pufogva mondta az igaz, de azért lehetet érezni a háttérbe szorult kedvességet. Most kicsit hasonlít Axelra, ami nem is annyira rossz. Elmosolyodtam a saját gondolat menetemen, amikor Ő is megjelent. Nagy vigyorral az arcomon néztem rá.
- Veled mi van? – nézett végig rajtam. – Nem szoktál ilyen vidám szemekkel köszönteni.
- Ne szokd meg. – Az Ő ajkai is felfelé görbültek. Az ajkai... nincs olyan erős színe, mint Aaron-énak és ki is van száradva egy kicsit.
- Most mit nézel ennyire? – féloldalas mosolyra húzta száját és emelgette kicsit szemöldökét. Inkább visszafordultam gyorsan. Hangja nem hangzott se számonkérően, se gorombán, inkább kicsit pimasznak.
- Semmit. – az m betűt jobban megnyomta a szokottnál, hogy játékosabban hangzódjon. Nem ment messzebb, sőt talán kicsit közelebb is jött?
- Igazán? – felső teste hátamhoz ért miközben levegőt vett, és a forró levegőt is éreztem, amit kifújt.
- Ahamm. – kuncogott egyet, majd Thomas és közém állt, aki közben már nagyban a krumplit pucolta.
- Segítsek valamibe? – kérdezte miközben kezével az egyik ott hagyott kis késsel játszott, ami valljuk, be veszélyes lenne, ha nem egy vérfarkas csinálná. Néha ki is megy a fejemből, hogy egy földöntúli lény vagyok, főleg ilyen nyugodt pillanatokba, amibe nem tartozik bele, hogy megkínoznak, és zombi vérfarkast akarnak belőlem csinálni vagy el akarják venni az erőmet bármely módón.
- Klopfolhatód a húst. – kihúztam a szekrényt és kezébe nyomtam a szüksége eszközt. Sóhajtott egyet. Szerintem ilyenkor mindig abba reménykedem a lelke legmélyén, hogy azt mondom, nem kell... de ha már egyszer megkérdezte! Vétek lenne elpazarolni ilyen izmokat valami másra! Klopfolja csak húst!
Mindannyian szépen serénykedtünk, amikor Adame oda lépett hozzám és arrébb húzott egy kicsit jelezve, hogy négy szemközt akar velem beszélni.
- Mi baj? – kérdeztem miközben törölgettem a kezem.
- Diananak rémálma volt arról, amikor kínoztak titeket és szerintem ez nem csak egy egyszeri alkalom volt. – hirtelen fogalmam sem volt mit is kéne, reagálom erre, mert ehhez éppen Diana ért.
- Szerintem Ő jobban tudná a választ rá. – néztem fel szemeibe -, de majd beszélek vele.
- Köszi. – egy apró mosoly jelent meg az arcán, majd megfordult és el is ment. Lehet jobban megviselte volna, mint engem? Bár nekem a gonosz énemen jár inkább az eszem, a nagy gonosz fekete vörös farkason. Lehet nem kéne ilyen fontos mozzanatokat titkolnom, főleg, hogy egy hibrid készül egy vége láthatatlan erdőbe, amibe pont mi vagyunk.