Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

26.rész - Erő és döntés

Mindkettőnkbe beadta azt a szert, amitől én szenvedtem otthon, de igen, ahogy sejtettem: ha nekem adják be és nem Lunán keresztül, érzem, akkor sokkal rosszabb, de az fájt igazán, hogy Lunát is szenvedni láttam. A láncokat nem engedte lejjebb, így kínlódni is nehezebb volt. A mellettem lévő lány összegömbölyödött, majd megfeszült az össze izma, mintha csak sokkba lenne, ha abba is volna, nem csodálnám.
Az utolsó kín „rohamba" hátra feszítettem magam, majd elernyedtem. Szaporán vettem a levegőt és könnyeimmel küszködtem, de most nem magam miatt, hanem Luna miatt. Neki még mindig tartott, többet is kapott, mint én. Szerintem szépen lassan nekem is emelné az adagot, persze addigra már elhúzzuk, a csíkot mire megtörténhetne. Balra fordítottam a fejem, mert a lány a másik oldalon volt és nem bírtam nézni, ahogy ott fekszik, és nem tudok neki segíteni. Így is a megbolondulás szélén állók. Ha lejjebb engedi a láncokat és bejön, akkor, majd leteperem és elveszem a kulcsokat, feltéve, ha nála vannak, ha nem akkor egyenként töröm el a végtagjai, majd fecskendezem bele azt, amit Ő belénk.
Dühös voltam, amiért hagytam, hogy az egész megtörténjen, mert elhittem neki, hogy csak megmossa az arcát, és, hogy hagytam le ütni magam. Csalódott voltam, mert Aaron tényleg elárult minket, hogy Luna hazudott, és titokba vele találkozott. Szomorú és kétségbeesett, mert szenvedni látom és, mert terv nélkül jöttem. Ennyi rossz érzés rég kavargott bennem, de volt valami, talán egy cseppnyi boldogság, hogy Luna él és nem sokára talán rendbe jön. Kifújtam fájó mellkasomból a levegőt, amit nem tudom mióta tartok bent és ekkor egy apró kezet éreztem hasamon, majd feje a mellkasomra dőlt. Remegett és pulóveremet szorongatta, meg akartam simítani haját és azt mondani minden rendbe lesz, bekötözni sebeit, majd megcsókolni, de se alkalmam sem kezem nem volt hozzá.
- Itt vagyok, nem soká kiszabadulunk, minden rendben lesz. – próbáltam a legnyugodtabb hangomat elővenni, annak ellenére, hogy mindenem sajgott.
- Nem sokára visszajön mikor már hallja, hogy vége. – Hogy nem vettük észre az egészet idáig? – Axel! – nézett szemeimbe. A szívem szakadt meg a látványtól.
- Hmm? – helyezkedtem egy kicsit, hátha kényelmesebb lesz, de nem jött össze.
- Ha te kijutnál, de én nem...- folytatta volna, de nem engedtem.
- Ilyeneket még csak ne is mondj! – hangom határozott volt és ellent mondást nem tűrő.
- Axel. – megint neki kezdtem volna, de most Ő emelte meg hangját. – Axel! Hallgass végig! – arca alig egy centire volt az enyémtől. – Nem egyedül van, hanem vele tart egy szőke lány is. Őt akarja átváltoztatni, belé akarja fecskendezni az eddigi összes lény véréből kinyert mágiát, de még nem végzett. A következő egy kentaur lesz és utána két lény még hiányzik. Amy Carterig itt tartotta Őket fogva, de mivel a lánynak sikerült információt kikotyognia, így a faluba rakta át ezt a helyet. Nem tudom, pontosan hol van, de ha te előbb kijutsz, akkor keresd meg és állítsd meg! Nem fejezheti be! Túl erős és hatalmas lény lesz a birtokába. Meg. Kell. Akadályozni. Érted? – kezét az arcom helyezte, hogy csak rá figyeljek.
- Megállítjuk. – válaszoltam nagyot nyelve. Ismét visszarogyott rám és a lehető legközelebb bújt hozzám. – Tőled mit akar?
- A Holdat. Mi mást? – nem láttam, de tudom, hogy forgatta a szemét.
- Hogyan? – megremegett a hangom.
- Azt akarja, hogy Önként adjam át. Ezért kínoz, meg akar törni. – Félelem és méreg. – De ne aggódj – hangja üres volt, érzelemmentes. – nem adom neki semmiképp. Előbb végzek saját magával.
- Ne merészlej még gondolni se rá! – emeltem meg a hangom, de nem hatotta meg. – Kijuttatlak innen. – Ez volt a végszó mivel a csapóajtó ismét nyitódott, és maga a Szőke Kígyó lépett be rajta. Kicsit jobban körbe tudtam nézni a beáramló napsütés miatt. Téglafalról már sok helyen lejött a vakolat, de nem sima kőtégla volt abban is biztos voltam, a láncok ezüstök voltak, ezért nem tudom el tépni. A padló fa és beton keveréke, foltokba volt más-más, de a fenyő már egyes helyen rohadt szét, pont, mint Aaron nem létező szíve.
- Jó látni, hogy minden rendbe veletek. Nem akarlak titeket megölni. – lassan lépdelt és hófehér ruhát viselt.
- Én viszont téged igen! – vicsorítottam rá és torkom mélyéről halk morgást hallattam.
- Kedves vagy Axel ezt mindig is tudtam, de hogy ennyire! – mosolyodott el.
- Egy kígyó vagy Aaron egy utolsó... - közbevágott.
- Ugyan-ugyan, nem csak nekem vannak ám titkaim előtted. Egy apró részletet elhallgattam a falka elől, de egy annál nagyobbat Luna előled. – ekkor hirtelen felült.
- Ehhez semmi jogod Aaron! – szemei kétségbeeséstől csillogtak, de nem nézett felém. Nyitotta volna a száját, de nem engedte a lány. – Semmi közöd ehhez az egészhez! Nem teheted!
- Dehogynem! Neki viszont van köze hozzá. – nézett rám én, pedig csak ide-oda kaptam a fejem. Nem értem mi történik körülöttem. Még is miről beszélnek?
- Axel, - kezdett bele nem törődve azzal, hogy Luna ellenkezik – az Édesanyád a karaid közt hunyt el úgy, hogy te nem is tudtál róla. – összevontam a szemöldököm, nem értettem. – Léna az anyád volt. Farkasanya mindvégig melletted volt, csak te nem tudtál róla. Ő viszont igen. – mutatott a mellettem lévőre, aki azóta már nem feküdt rajtam, a földet bámulta, mintha valami érdekeset látna. Rá néztem, majd vissza előre a semmibe.
- Nem hiszek neked. – össze vagyok zavarodra. – Luna, igaz? – nem válaszolt, csak egy aprót bólintott. Fejemet a falnak döntöttem és csak néztem magam elé üresen. Hogy tehették? Aaron közelebb jött és engedett a láncokon és a kezeim testem mellé estek. Rám nézett és egy pillanatra meglepődött: némán folytak le a könnyek az arcomról, de semmit nem lehetett leolvasni arcomról. Nagyot nyelt, majd itt hagyott minket. Nem mozdultam, talán órákon át és Luna se. Miért nem mondta el egyik se? Azt hittem meghalt vagy magamra hagyott, de azt semmi kép sem, hogy nem messze van tőlem és figyel. Tanácsokkal látott el minket és a vére a kezemen volt, előttem halt meg.
- Én... - halkan kezdett bele Luna.
- Ne! – csak ennyi jött ki a torkomon, Ő, pedig megértette és csak csöndbe a sarokba kuporodott.