Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

29.rész - Szövetség?

Ábel egy fodros, barna hajú kislány előtt guggolt, és az előtte levő frizuráját igazgatta. Egy szürke-rózsaszín egybe ruhát viselt és ügyelt, hogy a derekánál lévő masni tökéletesen álljon. Szemeit forgatta miközben az idősebb fiú beszélt hozzá, elmosolyodtam a látványtól, Ábelnél mikor már betelt a pohár homlokon pöckölte a lányt, aki gyorsan odakapott, majd valamit még mondott neki és felénk biccentett. Ábel szeme színe villogtatás nélkül is vöröses volt, mintha már a teste is teljesen megszokta volna, hogy szinte állandóan át van változva. Vajon Ő, hogy néz ki farkasként? Ma mindenkép megtudom!
- Sziasztok! - vakarta meg zavartan a tarkóját miközben végig mért minket. Gondolom nem számított arra, hogy látjuk ezt a jelenetet és most nem tud vele mit kezdeni. - Meg változott köztetek a hangulat. - terelte el a témát, hogy véletlen se hozzuk szoba, kivel is beszélgetett az előbb. Én, pedig kaptam az alkalmon.
- Olyan... LÁNGOLÓ? - húzogattam a szemöldököm, Axel-re sandítva, aki idegesen fujtatott egyet és összeszorította álkapcsát, majd éreztem, ahogy képzeletbe egy tört szúr át rajtam és még meg is forgatja bennem. Csak hümmögött egyet, majd leült a falhoz közel, hogy hátát neki tudja támasztani hátát.
- Ki volt az a kiscsaj? - próbálta másfelé irányítani a csevelyt, hogy a tüzes esete rejtve maradjon, pedig, ha tudná, mi minden van még a tarsolyomba. Úgy látszik Ábel még sem úszta meg ezt a kérdéskört.
- A húgom. Sonyja. Csípős a nyelve. - A semmiből elő ugrott az említett és a bátyárra ezzel a szívinfarktust hozta.
- És miért van ennyi önbizalmam? - húzta ki magát büszkén, majd végig mért minket.
- Mert képességgel született a kisasszony. - mondta unott hangon, amiből arra következtettek, hogy vagy ezerszer kellett ezeket a szavakat kiejteni a száján.
- Úgy bizony! Méghozzá Levegőfarkas vagyok! - ahogy láttam, Ő kicsit se bánta, hogy ezt kell ismételgetni.
- És én, hogy születtem? - tette karba kezét Ábel.
- Alfaként. - fordította el fejét a lány, mintha a szemébe se akarna nézni.
- Ééés te mi vagy? - hangját kicsit elváltoztatta, ami csak még idegtépőbb lehetett a gyermek számára.
- Omega. - húzta el kicsit a száját, majd végül ránk is jobban felfigyelt.
- A Holdfarkas. - jött közelebb, majd körbe sétált, hogy minden egyes négyzetcentiméterem megvizsgálhassa, de arra következtetek a nézéséből, hogy belém akart kötni. - Sápadt. - Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz.
- Tényleg! - emelte fel ujját Ábel, hogy kicsit magára vonja a figyelmet. - Hallottam mi történt. Fogadjátok őszinte részvétünket.
- Köszönjük. - hajtottam meg előtte egy kicsit a fejem. Olyan nehéz lesz nélküle. Ő volt a csapat háttér embere, ha mi vagyunk a zenészek, akkor Ő volt, aki hátul, a színfalak mögött a hangokat és a fényeket állította, mert nélküle a koncert csak egy silány kis előadás.
- Megkaptam az erejét. - bökte ki Axel, de olyan nehezen, mintha a betűk nem akartak volna egymás után jönni.
- A Holdfarkas és a Tűzfarkas, akik még alfatársak is. Szép. - bólogatott. - Amilyen zöldfülűek vagytok nem baj, ha rendelkeztek egy kis extra erővel.
- Bagoly mondja verébnek... - Hangja olyan kis vékony volt, akár bájos is lehetett volna Sonyja, ha nem akarna folytonosan bátyja idegeire menni.
- Igazán? - húzta fel szemöldökét, majd testvérének esett, aki gyönyörűen hárított. Kékes szemeibe megcsillant a versenyszellem és ajkai felfele görbültek. A szél feltámadt körülöttünk, a testvérpár hátra ugrott ellenkező irányba és támadó állásba állt. Ábel kezeivel jelezte, hogy kezdjen csak az ellenfele. Ilyenkor talán kicsit sajnálom, hogy egyke vagyok, de legalább van egy falkám. Sonyja kezei körül a levegő, mintha sűrűbb lett volna, mely akár penge feszítette szét tenyereit, de Ő mégis erősen szorította. E közben Ábel átváltozott, bundája hosszú sötét barna, amit még tarkít a hátán lévő fekete foltok és a hasán lévő fehér szőrme. Szemei vörösen izzanak, miközben húgával kerülgetni kezdték egymást, míg nem a lány támadt. Kardként csapott le kezei közt lévő levegővel, mely elől bátya egy ugrással kitért, de nem hagyta a lány pihenni. Hátra szaltózott párat vigyázva, hogy a ruhája ne mutasson túl sokat, így hamar messze került bátyjától. Távharcba kezdhetett, egy félkör alakú ívet „hajított" Ábel fele, aki felugorva a levegőbe forogva próbált kitérni előle, de hasáról egy kis szőrt így is lecsippentett, és még húgához is közelebb került. A támadás végül, majdnem minket talált el, de még idejébe lehúztuk a fejünket, majd a kis mágia után néztünk, ami már kámforrá volt. Amire visszanéztünk, már ismét közel harcot vívtak, de eléggé egyoldalúnak tűnt. Véleményem szerint emberi alakba könnyebb lenne, kivédeni a lány csapásait, de persze Ábel biztos tudja, mit csinál. A láthatatlan támadások sora érték a fiút, de kihasználta ellenfele nagy sebességű mozdulatait, amitől fáradni kezdett és sikerült elkapnia a lábát. Feje, alig fél centivel állt meg a föld felett, kezeivel meg tudott támaszkodott, majd gyorsan hátára fordult, és egy könnyed ugrással ismét talpra állt. Úgy látszik egy Levegőfarkas ellen nehéz harcolni, akkor is, ha a vérfarkas alfa. Mikor húga látszólag már kezdett fáradni, ismét emberi alakot vett fel és a másodperc tört része alatt emelte a fel a kis súlyút és hajította a fal felé, de mielőtt még neki csapódhatott volna mögötte termett és elkapta. - Győztem hugica - vigyorodott el önelégülten, de ez nem tarthatott sokáig, mert Szonyja könnyökével orrba vágta, majd felpattant. Ábel a fájórészét szorongatta, amiből vér szivárgott.
- Akkor most ki győzött? - dobta hátra fodros haját, majd megigazította a ruháján lévő masnit. Mellőlem elfojtott nevetés hallatszódott. - A bátyámon röhögsz? - kapta Axelre a fejét Szonyja, aki egyből csendbe maradt és próbálta meghúzni magát. - Hmm? - csípőre tett kezekkel indult meg felénk. Arra számítottam, hogy, majd alfatársamnak ront neki, de keresztbe tett a számításaimnak, mert engem vett célba végül. A hirtelen jött csapástól hátra tántorodtam, de sikerült talpon maradnom. Ugyan azt a penge félét repítette felém, amit nem sokkal ezelőtt bátyja felé. Hátrahajoltam, hogy kitérjek előle, de túl nagy volt a lendület, így mondhatni szó szerint lehidaltam. Egy hatalmas roppanást hallatott a hátam, aztán a fájdalomtól azon nyomban a földre estem. Mindenki egyszerre nézett inkább félre, és húzták el fájdalmasan szájukat, mintha Ők is érezték volna. Szonyja tért először magához, és próbálta belém szúrni semmiből előkapott tőrrel, de a pánikom hatására, a Hold megint kisegített. Egy burkot vontam magam köré, amiről visszapattant széleszköze, azonban e közbe Axel, se lazsált, mert Ő, mint farkas harcolt Ábel ellen. Morogtak és vicsorítottak egymásra, majd harapdálva a másikat gurultak el mellőlünk. Láttam, hogy Axel kezd alulmaradni, míg az én védő páncélomat már áttörték.
- Gyerünk Ax! - kiáltottam el magam, közbe kitérve a támadások alól. - ÉGjen benned a harci szellem! - vette a poénomat, mert hangosan felmorgott és egy kedves kis vicsort is kaptam hozzá. Ez elvonta a figyelmemet és a szélkisasszonynak sikerült megvágnia az arcomat, amiből kibuggyant a vér. Óvatosan oda helyeztem két ujjam, majd kitapogattam, hogy súlyos, de felesleges volt, hisz már éreztem, hogy gyógyul. Végül kapcsoltam és egy bukfenccel arrébb gurultam, hogy a helyzeti előny az enyém legyen, és a hátrálásba semmi ne akadályozzon meg.
A terv nem jött be, mert Axel hátába ütköztem, aki azóta már emberi alakba próbálta előhívni erejét, eddig sikertelenül. Egy gyors helycserével ellenséget is váltottunk, de a nagy hadakozásba végül egymás mellé kerültünk velünk szembe a testvérpár. Egyszerre indultak meg felénk, „burok" hallottam meg Ax hangját a fejembe és azonnal cselekedtem is. Megragadta a kezem, hogy hátrébb hozzon, de abban a pillanatban, ahogy megérintett a hold kékes ereje vörös lángokba borult. Mielőtt Sonyja hozzá ért volna, Ábel megállította és kicsit hátrébb tolta.