Pultos lányból falkavezér /Átírás alatt/

18.rész - A Dámfír és egy megkerült bajtárs

Lora közelebb araszolt hozzám és fülemhez közel hajolva suttogni kezdett.
- Nem tudom, hogy te, hogy vagy vele, de még nekem is bejön a csaj. – felé sandítottam, majd sokat mondóan bólogattam. Megnyugodva, hogy nem csak Ő tartja meglehetősen sexy-nek a csajt kicsit arrébb lépett. Még egyszer körbe vezettem a tekintettem és megállta a tekintetem Thomas tátott száján, hát igen. Meg kell hagyni Adame-nek aztán van ízlése.
- Gondolom te vagy Luna. – nézett rám és lépett előrébb. – Diana Cross vagyok. – nyújtotta felém kezét. Pár másodperc után, amikor végre magamhoz tértem és ismét falkavezérnek éreztem magam, megtettem felé az utolsó lépést.
- Luna Ford. – ráztam vele kezét, bőre selymes volt. Mindenki bemutatkozott neki és valamilyen oknál fogva mindenki meg lehetősen hosszú ideig fogta a kezét.
- Azt hallottam, hogy elég rossz a helyzet, szóval elkezdjük most? – Közben visszaszereztem a lélekjelenlétem és próbáltam nem összehasonlítani magam vele, mert hát abból, nagy bánat lenne. Még hogy ember Adame... eléggé félrelőtt.
- Igen. – bólintottam egyet.
- Bemész az egyik csendesebb szobába? Én addig innék egy – vért? –pohár vizet. – Majdnem eltaláltam.
- Persze. – indultam meg az Axel-al már közösnek mondható szobába és leültem a szélére, hogy rá látásom legyen az ajtóra. Hallottam, ahogy felém lépked és csak hamar meg is láttam. Éppen betette volna a lábát mikor is hirtelen visszafordult, majd újra felém.
- Durva, ami itt van bent. – Kezével nyomatékosította szavait. – Ebbe még én is belel örülnék, de elmesélnéd a részleteket?
- Általában akkor hallom, amikor használom a hold képességet, de mostanában elég sokat gyakorlok vele szóval többször is történt, még az iskolába is. – gondolkodó fejet vágott és közben közelebb jött, de inkább körém nézett, minthogy rám. Rajtam is végig vezette a tekintetét. – Olyan szavakat értettem, hogy leszármazott, bosszú, vérfarkas.
- Értem. használnád egy kicsit ezt a hold dolgot, hogy elő csalogathassuk őket kicsit jobban? – bólintottam és összpontosítani kezdtem, becsuktam, majd kicsit később ki is nyitottam a szemeim és karmaim már fénylettek. Csak hümmögött. – Hát igen. – szólalt meg csak úgy. – Megértelek titeket. – Most ő nyugodtan beszél velük? Komolyan? Egy darabig csak csendben bólogatott, majd elkezdtem én is hallani, de csak a szokásos. Kicsit összeszorítottam a szemem, mert a fejfájás már kezdett eluralkodni rajtam. – Ne hangoskodjatok, kérlek. Így nem fogok tudni segíteni. – A fájdalom elmúlt. Ez a lány aztán tud, de mit halhat, amit én nem. Még öt percig csak beszélt a semminek, majd felállt.
- Na? – kérdeztem kicsit félve. Az arcára megint egy kellemes mosoly telepedett.
- Neheztelnek rád. – összehúztam a szemöldököm jelezve, hogy fogalmam sincs, miről beszél. – Akiktől származnak az nem egy vérfarkas volt, hanem egy boszorkány. Szóval te az Ő nem vérszerinti leszármazottja vagy és megörökölted az elveszett lelkeket. Mind arra számítottak, hogy, ha az a boszorkány meghal, akkor szabadok lehetnek, de jöttél te, és most téged szolgálnak.
- És mi lenne erre a megoldás? – féltem attól, hogy nincs rá, hogy nem lehet semmit tenni.
- Véleményem szerint engedd el a megfáradt, lázadó lelkeket és, akkor el fog múlni szinte teljesen, de így az erőd is csökkeni fog egy kicsit.
- Mennyire fog, és, hogy engedhetném Őket szabadjára? - gondolkodott, de nem tűnt úgy, mintha tényleg megerőltetné magát.
- Hát elhanyagolhatónak nem mondanám, de egyébként is elég erős vagy, szóval nem lesznek gondjaid belőle véleményem szerint. – szavait jól megválogatta és próbált mindent biztosan mondani. – És megmutatom, hogy eresztheted el.

Axel benyitott, gondolom gyanús volt neki a csend és, amit láthatott meglephette. Diana a csuklómat tartotta úgy, hogy karom nyújtva legyen. Tenyerembe pont elfért az a gömbölyded, de még is formátlan fényes lény.
- Ő volt a mi kis lázítónk? – lépett pár lépést előre, de tisztes távolságba maradt. Bólogattam párat, mert megszólalni nem tudtam. Csodálatos és tiszta. Elkezdett távolodni, majd kámforrá vált. – Ezzel vége?
- Egyelőre. – lépett el mellőlem Diana, de a kezemet még mindig ugyan úgy tartottam. – Nem Ő volt az egyetlen, de talán egy időre jó lesz, ha nem menne egyedül, akkor szóljatok és jövök. - Kifelé indultunk, amikor végre magamhoz tértem Axel segítségével. Diana az ajtó felé indult, de Adame hangja megállította.
- Nem akarsz maradni egy kávéra? – mutatott hívogatóan a konyha felé.
- Itt nincs is kávéfőző. – mondtam szinte gondolkodás nélkül, amire Adame gyilkos szemei volt a válasz. Hüpsz.
- Egy teára? – Axel, felé fordult és ő is óvatlanul megszólalt:
- Elromlott a vízforraló már vagy két hete. – Ezek nem egyszerű gyilkos pillantások voltak, amit kapott, hanem kínzóak. Láttam, ahogy az elméjében hat féle képen kínozza meg szegény Axelt mindössze hat másodperc lefolyása alatt. Szegény Adame ott állt és fogalma se volt mit is mondhatna.
- Szívesen meginnék egy üdítőt. – mosolyodott el kedvesen és a fejével a konyha felé bökött. Szép mentés Diana! Adame, mint egy kiskutya úgy ment be előre engedve a lányt, esküdni mernék rá, hogy farkasként még farkát is csóválná. Leültek egymással szemben, majd beszélgetni kezdtek. Nem akartam hallgatózni, mert semmi közöm nem volt a dologhoz, de nézni attól még szabad volt. Diana a kezével mutogatott egy tárgyat, majd tölcsért formázott a tenyeréből és a képzeletben rajzol téglalap közepébe fúrta azt. Valamit magyarázhatott Adame-nek, aki minden szavára figyelt.
- Édesek együtt. – támaszkodott a falhoz Axel.
- Azok, de ennyit az egyszerű emberről.
- Ezt, hogy érted? – nézett rám és közelebb jött.
- Adame mesélt róla és azt, mondta, hogy egy kicsit se átlagos ember és gyönyörű. – magyaráztam és én is a falhoz dőltem, mellé.
- Hát a gyönyörű az igaz volt. – felé kaptam a fejem és valamilyen oknál fogva mérges is voltam. – Most mi van? Hallottam, hogy Lorával mit beszéltetek ott az elején szóval ne nézz rám. Meg egyébként is dámfír és köztudott, hogy Ők gyönyörűek
- Miért nem egy vámpír harapott meg? Komolyan! Vérszívónak sokkal menőbb lenni. – tettetem az értetlenséget.
- Ez most itt – kicsi szünetet tartott –legbelül –rakta szívéhez kezét –fájt. – kicsit elnevettem magam hisz olyan abszurd volt. Most már Ő is kacagott.
- Lökött vagy – vállammal kicsit meglöktem, majd Ő is visszalökött engem.
- De te is. – mosolyogva ráztam meg a fejem.
- Beszélnünk kéne Alice-el, hogy megtudtak-e valamit. – bólintott és elindultunk a szobánk felé, ahol már vártak ránk. – Na, volt valami?
- Samantha fiúja látta Max-et, de Cameron-ról semmi hír nincs. Szóval tuti, hogy nem egy helyen vannak. – Max nevét hallva, azonnal összenéztük és vártuk, hogy hogy folytatja. – Egyenruhába látta, valami zöldbe sok másik emberrel együtt.
- Ennyi? – vártam, hogy folytassa, de nem tette.
- Sajnos csak ennyi. – húzta el a száját Alice és valami késsel játszadozott.
- De ez is több mint amennyit eddig tudtatok, vagy amit mi tudunk Cameron-ról. – Van benne igazság. Mi tudjuk, hogy él és nagyvalószínűséggel jól van, de az Ő barátjukról semmit.
- Sajnálom. – hajtottam le a fejem.
- Nem a ti hibátok. – állt fel Alice. – Ti mindent megtettek, most rajtunk a sor. – Chase-t megragadva tovább álltak. Úgy érzem, még látjuk Őket. Nem foglalkozva semmivel, hassal rá dőltem az ágyra.
- Nem lehetne csak egy kis ideig nyugodt életünk? – beszéltem bele a lepedők be.
- Ezt most mond úgy, hogy értsem. – jött kuncogva közelebb Axel. Felemeltem a fejem és a szokottnál egy kicsit idegesebben, de elismételtem a mondatom:
- Nem lehetne csak egy kis ideig nyugodt életünk?! – hümmögött párat, majd leült mellém.
- Örülök, hogy a nyugodt szót használtad és nem a normálist. Lemondtál volna róla? – a hátamra fordulta, hogy ne kelljen fel emelnem a fejem minden egyes alkalommal mikor is meg akarok szólalni.
- Inkább csak elfogadtam, de egyébként se volt egy átlagos életem szóval nem volt nehéz dolgom. A természetfeletti létezése pedig egy húha dolog. – mellém dőlt az ágyra.
- Szkeptikus voltál a dologhoz? – elgondolkodtam, de végül megráztam a fejem.
- Soha nem gondolkoztam úgy igazán rajta. A szellemek még képbe jöttek, de valahogy a vérfarkasok mindig is az érdeklődési körömön kívül voltak. – ez már vallomásnak is elmehetett volna. Pár emlék már a felszínre tört bennem, a múlttal, mondhatni az előző életemmel kapcsolatban, de nem számított. Már nem. Elhessegettem az ide nem illő gondolatoka és Axel-ra szenteltem minden figyelmem.
- Néha annyira el tudsz mélyedni a saját kis fejedbe, hogy az hihetetlen.
- Nekem mondod? – sóhajtottam és csak tovább bámultam a plafont. Már egy ideje feküdtünk, de azért olykor-olykor belehallgattunk ki miről beszélget, mit csinál: Aaron telefonon beszélgetett valakivel, egy a telefon másik felében lévő ember szerint egy oltári nagy buliról. Kyle és Thomas olvasott, Thomas könyvekben, Kyle pedig az interneten. Jobban utána néztek minden féle természetfeletti históriának, hátha meg tudnak valami új, és jelentős információt. Adame és Diana még mindig beszélgettek, hol valami állatorvosos témáról, esetleg valami más átlagos dolgokról. Hihetetlen mennyi közös témájuk van, és most eggyel bővült is a lista. Lora valami fegyvert buherált meg, hogy még ütősebb legyen. Kétség sem fért hozzá, hogy ért ahhoz, amit csinál. Talán nem mutatkozott be a legügyesebbnek, de azért van tehetség a csajba, annyit meg kell hagyni. Matt megint a netes haverjaival van, szinte már irigykedek rájuk, mert velük, sokkal, de sokkal többet foglalkozik, mintha nem akarna velünk közeli kapcsolatot. Mivel egy falkában vagyunk, mármint hogy Ő is a falka része ezért nem értem miért tart távolságot, de biztos meg van az oka rá.
Mindenki jól van, és szépen el van. Nekem is ki kéne találnom valamit, mert a gyakorlatokba, már elég jól vagyok. Milyen elfoglaltságot találjak magamnak? Tanulnom kéne, határozottan, de valahogy már nem tüzel fel annyira. Tavaly még hevesen küzdöttem, hogy jobb jegyeim legyenek és nem csak azért, hogy a kollégiumi szobát ne kelljen fizetnem. Talán a munka, hisz annyi időt töltöttem a bárba, hogy egészen a szívemhez nőt, már értem, hogy a főnők miért szeret annyira ott leni, de mégse mehetek be minden nap. Kéne valami jobb elfoglaltság, valami itthoni, vagy esetleg egy sport. Világ életembe gyűlöltem az ilyesfajta testmozgást, de a futás jól hangzik. Persze, majd futkorászok az erdőbe. Nem bírom ezt a semmittevést-valamit muszáj csinálnom...Axel! Felé fordítottam a fejem, de láthatólag Ő jól el volt. Innen nézve nagyon kattoghat valamin. Bele néztem a semmibe révedő szemeibe: lehet kéne foglalkozni a motorral egy keveset. Felugrottam az ágyról és pár lépést hátráltam. Ez nagyon para volt. Axel felült és felém nézett kicsit komás tekintettel.
- Neked meg mi bajod van? – húzta össze szemét és várta, hogy mit válaszolok, de gondolom nem erre számított:
- Mire gondoltál az előbb? Mielőtt felpattantam volna. – értetlenül meredt rám, majd egy felettébb kielégítő és intelligens válasszal szolgált:
- He? – hát igen. Irónia volt. Felállt és kicsit közelebb jött.
- Mond már mire gondoltál! – sürgettem még jobban.
- Azt hiszem valamit a motorral kapcsolatban, de miért? – Ez lehetetlen, ez teljesen képtelenség.
- Gyere! – ragadtam meg a kezét és húzni kezdtem kifele az állatorvosnak készülő párunk fele. Bukdácsolt mögöttem egy kicsit, majd felvette a tempómat. Érkezésünkkel meglepettséget csaltunk az arcukra. Adame összerántotta szemöldökét, és próbálta kitalálni mit akarunk miközben Diana holt nyugodt maradt.
- Valami gond van? – kérdezett rá és a széken felénk fordult.
- Fogalmam sincs. Luna egyszer csak felugrott aztán fura kérdésekkel bombázott és most itt tartunk. – szól közbe Axel még mielőtt én tehettem volna. Csúnyán néztem rá aztán megmagyaráztam a helyzetet.
- Falkán belül mennyire normális vagy lehet ez ilyen hold farkas dolog, de szerintem olvastam a gondolataiba. – Diana felkelt és közelebb jött megnézett magának.
- Ez nem tartozik hozzá se holdhoz se a falkán belüli kapocsról. – mosolygott, de fogalmam sincs, hogy éppen most miért.
- Akkor? – vártam a választ, de nem úgy tűnt, mintha magyarázattal akarna szolgálni. Végül egy „legyen" pillantások keretein belül megszólalt.
- Bele láttál, nem olvastál benne. – javított ki. – Tudni akartad mire gondolhat, és megkaptad, amit akartál szóval nem értem mi a problémád. – Oké! Ez szörnyen zavaró, hogy tud valamit, de esze ágában sincs elmondani. Meg egyébként is most miért vigyorog?
- Tényleg nem fogsz beavatni? – húztam el a szám a választ tudva, de na, a remény hal meg utoljára. Megrázta a fejét.
- Nem kell mindenről tudnotok. – sóhajtottam egyet majd beletörődve odébb álltam, legalábbis ezt terveztem, ám ekkor az ajtó ismét nyílt és egy újabb váratlan vendég érkezett: Zack. Az arca meggyötört volt.
- Eltűnt egy vámpír. Az éjszaka folyamán és sehol se találjuk. Pont olyan körülmények között, mint az a vérfarkas. – mintha nehezen akarná kimondani, de végül megtette: - valaki rabolja a természetfeletti lényeket. – Diana nagy szemekkel nézett, mintha tudna valamit, de nem lenne biztos benne.
- Miért? – kérdeztem. – Miért gyűjtene valaki minden fajból egyet-egyet? – Semmi választ nem kaptam rá, mert kintről zaj szűrődött. Az ajtó nyitva volt és láttuk a kibukdácsoló alakot. Szőkés barna a haja, pont, mint Chase-é. Mellkasát szorongatta kockás, véres ingjén keresztül, lépett még párat, majd mikor már kilépett az erdőbe a zöld terepre összeesett. Futni kezdtem felé és, amint odaértem letérdeltem mellé, fejét az ölembe helyeztem és átfordítottam.
- Ch...Ch – próbált beszélni, de nem ment neki. Vérzett, méghozzá két helyen is az egyik a szíve területén, a másik pedig a csuklója. Zack egy szempillantás alatt mellettem termett és szagolgatni kezdte.
- Nem vérfarkas. – rázta meg a fejét. Visszaemlékeztem a csarnokban történtekre és tökéletesen emlékeztem a karmaira és a szemére is.
- Hidd el, hogy az. Én láttam. – kicsit közelebb jött.
- Ember, aki azonnali ellátásra szorult. – közelebbről néztem és igaza volt: nem vérfarkas...már.
- Mi történhetett vele? – néztem Zack szemeibe, akin látszott, hogy fogalma sincs az egészről, pont úgy, mint nekem. Axel és Zack bevitte az egyik üres szobába és rá rakta a matracra, úgy látszik ez a szoba kimaradt a takarításból. Diana, elszalad, azt mondta értesíti Alice-t és Chase-t, remélem, siet és azt is, hogy nem jutottak messzire.